Pesti Srácok

Elérhető az I. világháborús hősi halottakról készült adatbázis

null

Elérhető keddtől az interneten a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) I. világháborús gyűjteménye.

Az intézmény közlése szerint a Nagy Háború hősi halottainak két adatbázisa három Intézmény: az MNL, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM), valamint Budapest Főváros Levéltára (BFL) összefogásával készült el és több mint 1,7 millió adatsort tartalmaz. Az adatbázis a Magyar Nemzeti Levéltár több mint hatvan egyéb gyűjteményt egyesítő, nemrégiben megújult, látványelemekkel is gazdagított Adatbázisok Online felületén érhető el a https://adatbazisokonline.hu/gyujtemeny/elso-vilaghaboru linken. A gyűjteményt adatvizualizáció, térkép és további tartalmak teszik még érdekesebbé. Az MNL és a HM HIM között még 2015-ben létrejött megállapodásban az intézmények együttesen fogalmazták meg azt a célt, miszerint az elérhető legszélesebb forrásbázison alapuló feltáró munkával össze kell gyűjteni az I. világháborús hősi halottak neveit és a rájuk vonatkozó adatokat. A HM HIM rendelkezésére álló katonai források – elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos, korabeli veszteséglistái – alapján az intézmény munkatársai által készített adatbázis több mint 1 millió 500 ezer nevet tartalmaz, amely a hősi halottak mellett magában foglalja a sebesültek és a hadifoglyok neveit is.

Az MNL és a munkába 2019 tavaszán bekapcsolódott BFL feladata az volt, hogy polgári vonalról egészítsék ki a katonai vonatkozású iratokban fellelt információkat. Az ott dolgozó munkatársak az intézmények őrizetében lévő, 1914 és 1980 közötti polgári halotti anyakönyvek másodpéldányait tekintették át a jelenlegi országhatár által övezett településeket érintően. Az adatgyűjtéskor a két intézmény munkatársai megközelítőleg 11 ezer 500 anyakönyvi kötetben összesen mintegy tízmillió anyakönyvi bejegyzést vizsgáltak meg, amelynek eredményeként több mint kétszázezer elhunytat azonosítottak be. A projekt megvalósításában – a HM HIM munkatársait, valamint az adatbázis tervezésében, kivitelezésében szerepet vállaló informatikusokat is ideértve – mintegy kétszáz levéltári szakember vett részt. Az oldal készítői a Nagy Háború hősi halottjait érintően valamennyi fellelhető adatot összegyűjtöttek, így a katonai szerepvállalásukra vonatkozó adatok mellett bizonyos életrajzi elemeket is tartalmaz az adatbázis, azaz egy sokrétű és hiánypótló alapkutatás eredményeit böngészhetik mostantól az érdeklődők.

A gyűjteményt a Magyar Nemzeti Levéltár az I. világháborús veszteségek feldolgozására és publikálására létrehozott szakmai programja keretében teszi most közzé, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatott.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.