hősi halottak
Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel. Egy "brit" történész már a háborúban elesett lányaink és a fiaink koporsójáról beszél – Kocsmai igazságok
Gőzerővel zajlik az európaiak felkészítése arra, hogy a fiaik és a lányaik (!!!) idegen országba mennek majd harcolni, és bizony, sokan közülük koporsóban térnek majd haza. Most még csak ez a nagyhatalmi státusz ára, de ha véletlenül az oroszok áttörnek a keleti fronton, az Európa-erődöt bizony a nagy kelet-európai síkságon kell majd megvédeni és nem szabad majd sajnálni a vért. Ugyan a nagy európai országoknak gyakorlatilag nincs bevethető katonai ereje, lőszere, de majd csak lesz valahogy. Soha ne feledjük: a háborúpártiak úgy azok, hogy sosem maguk mennek el harcolni, hanem valaki mást küldenek maguk helyett. Értelemszerűen valaki olyanokat, akik békepártiak. Vagyis minket. Egy korty roham előtt
A tényeket ismerjük, a történelmen nem lehet változtatni. Ahogy elfelejteni sem. Mohács, Trianon, a Don-kanyar – olyan helyek, amik bélyegként égtek bele a nemzeti emlékezetünkbe. Olyan tragédiák, amikről nem feledkezhetünk meg. A következő sorokban nem a felelőst keressük a II. Magyar hadsereg katasztrofális vereségéért, nem magyarázatot, hiszen azt hadtörténészek már ezerszer megtették. Jöjjön hát egy megkésett indoklás arról, miért kell emlékeznünk a fájdalmakra is, ahhoz, hogy egészséges nemzettudattal szemlélhessük a világot.