Ukrajna több pénzt kapott három év alatt, mint Magyarország húsz év alatt
Az Európai Unió azért is egy különleges hely, mert nemcsak vakcinát lehet rendelni farzsebből, mobilon, hanem egész országokat is. És még csak számon sem lehet ezt kérni a vezetőkön. Mintegy három éve lett tagjelölt Ukrajna, és ez alatt a rövid idő alatt több támogatást kapott az ország az Európai Uniótól, mint Magyarország összesen, amióta teljes jogú tagja a közösségnek. Annak a közösségnek, amely éppen most tervezi eladósítani magát azért, hogy még több pénzt önthessen Ukrajnába. De persze mi is lehetne jobb összetartó erő, mint a közös hitel? A galaxis békéjének és biztonságának megszilárditása érdekében Uniónkat új alapokra helyezzük. Neve mától Első Brüsszeli Birodalom.
Ukrajna 2022. február 28-án adta be hivatalosan csatlakozási kérelmét az Európai Unióba, és alig négy hónappal később már tagjelölt státuszban pózoltak az ukrán vezetők Brüsszelben. Ez példátlan tempó – főleg annak fényében, hogy az ország messze nem teljesíti azokat az alapfeltételeket, amelyeket más tagjelölteknek éveken, gyakran évtizedeken át kellett csiszolgatniuk. Jogállamiság? Korrupcióellenes reformok? Gazdasági stabilitás? Ukrajna mindezekben csak részleges előrelépést tett – és ezeket a reformokat is eldobta. Mégis nyitva állnak előtte az uniós pénzcsapok és a politikai támogatás.
Az Európai Unió eddig mintegy 183 milliárd eurót költött Ukrajnára – ebből közel 85 milliárd euró készpénzes támogatás, közel 60 milliárd euró fegyverszállítás, és még a befagyasztott orosz vagyon kamataiból is csorgott néhány milliárd. Ez nem csupán segély, ez gazdasági integráció – különösen, ha figyelembe vesszük az ukrán vállalkozások beengedését az uniós szabadpiacra, vámmentes kereskedelmi feltételekkel.
És miközben Ukrajna kvóták nélkül önti be a mezőgazdasági termékeit az EU-ba, a magyar gazdák – és más kelet-európai termelők – versenyhátrányba kerülnek. A Brüsszel által favorizált új agrármodell, amely a profitabilitást és GMO-technológiát tekinti támogatási kritériumnak, nem a kisgazdák vagy a fenntarthatóság érdekeit szolgálja. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy egyes ukrán, vagy inkább amerikai és nemzetközi nagytőkés érdekekhez igazodik – még akkor is, ha ezt a zöldítés álcája mögé rejtik.
Ráadásul, ha összevetjük a számokat: Ukrajna 13-szor annyi pénzt kapott az EU-tól, mint Magyarország ebben a költségvetési ciklusban – miközben Magyarország az unió teljes jogú tagja, elvileg minden közösségi elv és érték részese. Milyen üzenetet közvetít ez a kettős mérce a tagállamok felé? Van még értelme "teljes jogú tagságról" beszélni, ha egy nem tagállam több előnyhöz jut, mint azok, akik húsz éve tagok?
Persze nem kétséges: Ukrajna háborúban áll
Védekezik egy agresszor ellen, és támogatásra szorul. De az uniós segítségnyújtás nem jelentheti azt, hogy alapvető demokratikus és gazdasági feltételek teljesítése nélkül kvázi integrálják Ukrajnát. Ez nemcsak politikailag felelőtlen, de hosszú távon az Unió kohézióját is kikezdheti.
Arról nem beszélve, hogy Ukrajna háborús támogatása mögött egy lopakodó birodalomépítési szándék is meghúzódik: Brüsszel folyamatosan központosítja az alapvetően egyhangúságra épülő döntéshozatalt, egyre több költségvetési forrást von magához a háborúra hivatkozva, miközben egyre több kényszerítő erejű döntést hoz a tagállamokra vonatkozóan. Az ellenállást pedig különböző jogállamisági eszközökkel letöri. Röviden: Brüsszel állami főhatalmi jogokat vindikál magának, és tulajdonképpen a kapujában vagyunk annak, hogy a háborúra vonatkozóan az állami erőszakmonopóliumot is sajátjának tulajdonítsa. Innentől pedig már Föderációról, nem Unióról beszélünk. Vagy sokkal inkább Birodalomról.
És közben mi, Európai Uniós állampolgárok csak kapkodjuk a fejünket
Hogyan lehet az, hogy Ukrajna több pénzt kapott három év alatt, mint Magyarország húsz év alatt összesen? Hát úgy, hogy már nem az számít, ki a tag, hanem ki a kedvenc.
183 milliárd euró. Ennyit öntött Brüsszel Ukrajnába, miközben a tagállamok egy része még a neki járó kohéziós pénzt sem látta. A készpénz mellett jöttek a fegyverek, a vámmentes mezőgazdasági termékek, a kvótamentes dömpingáru, a GMO-barát szabályozások. És ha valaki azt hiszi, hogy ez szolidaritás – akkor elárulom: ez nem szolidaritás, ez vazallusi viszony kiépítése.
Miközben magyar, lengyel, szlovák gazdák vért izzadnak a szabályoknak való megfelelésért, az ukrán nagybirtokok traktorjai GMO-s napraforgóval és olcsó kukoricával árasztják el a piacot – mindenféle uniós előírás nélkül. És hogy teljes legyen a kép: az agrártámogatások logikáját is felforgatnák. Nem az kapna támogatást, aki dolgozik, hanem aki „piacképes” – magyarul: aki nagyban nyomja és kevés emberrel.
Valaki kérdezte már tőlünk, hogy ezt akarjuk-e? Hogy a következő bővítés ne a nyugat-balkáni országokról szóljon, hanem egy háborús államban gazdasági protekcionizmust építő oligarchiáról? Brüsszel ezzel az újkori favoritizmussal veszélyes precedenst teremtett. Ha egyszer bárkit be lehet engedni feltételek nélkül, akkor mi értelme volt az uniós jogállamisági vitáknak, a bővítési mechanizmusnak, a szigorú elszámoltatásnak?
Ha az Unió a saját alapszerződéseit sem tartja be, onnantól nehéz egy demokratikus közösségről beszélni.