Ez jutott eszembe a semmihez nem értő antifa senkikről
Jánosi Gergő (kutyapárt) örült, hogy valakit megöltek. Mert jobb dolga sincs, mint nem tisztelni az emberi életet – jólétében, unalomból. Ha Jánosi Gergő dolgozna, lenne célja, tudná, hogy valaki valakinek a gyermeke, apukája stb., és nem vikingnek képzelné magát, miközben nem az, akkor lenne ideje átgondolni azt, hogy nem ölünk meg családapákat, csak mert más a véleményük. Az más kérdés, hogy a vikingek már szarrá verték volna, de mi elítéljük az erőszakot. Bár bocsánatot kért, és bár nem volt őszinte, ezt el is fogadjuk, mert legalább rá lett kényszerítve. A jelenség azonban magáért beszél. Jánosi Gergő nem dolgozik, ahogy az akasztani vágyó fiatalok sem dolgoztak szinte soha. Mert mindenük megvan. Így unalmas óráikban akasztanának. Meg nyakra lőnének.
Jánosi Gergő szabad óráiban viking, áthúzza a magyar zászlót és inkább Dániát élteti. Bár Jánosi Gergőt nem értem: a vikingek máshogy voltak, ők meghaltak egymásért és kőkeményen harcoltak a túlélésért, szerették a népüket és őrizték a hagyományaikat. Ebből adódóan hazafiak is voltak. Jánosi Gergő valószínűleg 5 percet nem élne túl az ő világukban.
De értjük, amúgy a fiatalok mer Jánosi Gergő
A 20. század második felében a propaganda és a kulturális trendek következetesen a „fehérgalléros” karrier felé terelték a fiatalokat, vagyis a semmittevés felé, hiszen mi más lehetne veszélyesebb, mit egy magát eltartani képes, öntudatos, önálló entitás. Az lett a siker fokmérője, hogy ki kerül irodába, ki dolgozik laptop mögött, és ki tud „szellemi munkát” végezni, vagyis ki lesz kiszolgáltatottabba másiknál. A szakmunkát lenézték, holott valójában nélkülözhetetlen, mert nélkülük nincs jövő, ahogy az öntudatos, valamit akaró cselekvőképes emberek nélkül általában nincs.. Az új generáció pedig már az online térben nő fel. Azonnali visszajelzésekhez, gyors sikerélményhez szokik. A kétkezi munka ezzel szemben lassú, kitartást és szakmai hozzáértést igényel.
Na, erre ők nem képesek, egyikre sem. Mert inkább influenszerek, minthogy meg kellene mozdítani egy kalapácsot. Pedig vikingeknek képzelik magukat, akik imádták a kalapcsáot. Hát Jánosi Gergő valószínüleg el sem bírná.
És akkor legyen egy személyes sztori is:, alátámasztva pár dolgot: a minap csináltattunk redőnyt. Érdekes, két hatvanpluszos ember jött ki, amúgy nagy, drága autóval (nem mondom a márkát és a típust) de ez mindegy. Megcsinálták. Nem hőbörögtek, nem akarták bárki halálát, nem irigykedtek, hogy van 5 hónapja félretett pénzünk redőnyre, és nem politizáltak. Sőt azt sem nzéték meg, hogy Dórinak milyen márkájú táskái vannak itthon, És mindezt végigélve eszembe jutott, hogy mi lesz, ha ők már nem lesznek? Akkor maradnak a „vikingek”, akik egy csavart sem tudnak befúrni, helyette viszont Dániát imádják és áthúzzák a magyar zászlót? Mert ez a teljesítmény, és az elvárás? És még gyereket sem tudnak vállalni, mert nem adják fel a szabadságukat.
Arról már nem is beszélek, hogy mi másért nem tudnának gyereket csinálni. Ahhoz is kellenek szkillek.
És amúgy meg majd ti hőbörögtök a legjobban, amikor 20 év múlva nem születik elég gyerek, előadjátok, hogy Orbán alatt volt szar, ezért nincs elég magyar, pedig ti voltatok azok, akik inkább vikingek és anarchisták voltatok, amikor szeretni és igazán élni lehetett volna, meg családot alapítani, bár a belvárosban bulizás könnyebb volt.
De hála Istennek, nem általánosíthatok, mert rengeteg köztetek az okos, a tettre kész, és az, aki szívén viseli a jövőt. Azt hiszem, a ti feladatotok az is, hogy az ilyen Jánosi Gergő-féléket kritikával illessétek – vagy ne… Maradjunk annyiban, hogy én a saját ügyeimmel törődöm, amelyek sok szempontból egyébként a tieitek is.
With love,
B.
