Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Fotó: Ronald Wittek
Képben vagyunk. Mi tudjuk, milyen együtt létezni egy rosszindulatú, mohó és ellenséges birodalommal. Nagy meglepetések nem várnak ránk abban a bizonyos új világrendben.
Roppant kellemetlen, amikor a nemzetközi kapcsolatokban az erősebb kutya állapítja meg a jogot. Az olyan kis államoknak, mint amilyen Magyarország, ez természetesen nem jó hír. Még akkor sem, ha mostanában még csak olyan latorállamok és diktatúrák szerepelnek a nagyhatalmak étlapján, mint Venezuela, Ukrajna és Dánia. (Vicc volt.) Kis vigasz, hogy nem kevés versenyelőnyt halmoztunk fel az elmúlt években az efféle ügyekben Brüsszelnek köszönhetően. Jól fog ez jönni a végelszámolásnál.
Sok újdonságot nem fog nekünk elhozni az új világrend, amiben a szabályok, a jog és a szerződések helyett a nyers erő határozza meg, merre menjen a villamos. Van tapasztalatunk, ugyanis Brüsszel rosszindulatú és ellenséges nagyhatalomként viselkedett velünk szemben az elmúlt évtizedben. Magasról tett a jogra, a szabályokra, a szerződésekre, a politikai követeléseinek nyers erővel próbált mindig érvényt szerezni. A nyers erőnek persze akadtak nyilvánvaló korlátai, de ezek nem a Trump-féle korlátok voltak, nem a saját meggyőződésük miatt nem éltek bizonyos eszközökkel. Ha Ursula von der Leyennek lenne hadserege, ne legyen kétségünk, hogy már rég kiadta volna a támadási parancsot Magyarország ellen.
Közhely: az a világrendszer, amiben éltünk, annak vége. A régiek meggyengültek, új erősek léptek léptek ki a küzdőtérre és a többi. A meggyengült régiek közé pedig a nyugat-európai, korábbi gyarmattartó, de még nemrégiben is ipari és/vagy katonai nagyhatalmai számítottak. Ma már sem Nagy-Britanniáról, sem Franciaországról, sem Spanyolországról, de Németországról sem az jut az eszébe az embernek, hogy ipari és katonai kolosszusok volnának. Ők azért ragaszkodtak nagyon a régi világrendhez, mert az biztosította számukra azt a bónuszt a világban, amitől komolyan vették őket. Ettől el kell búcsúzniuk. India, Kína, Indonézia, Brazília, Szaúd-Arábia fontosabb államok, mint pl. Franciaország. (Meg egyiket sem egy Napóleonnak öltöztetett törpeuszkár vezeti.)
A vesztes, meggyengült régiek megoldásként az Európai Unióra találtak rá. Azon keresztül akarnak nagyhatalmasdit játszani. Nem most kezdődött ez, a németek suttyomban régóta dédelgették az álmot, hogy a 21. században végre már tényleg összejön nekik, és csillagos-kék lobogó alatt lesznek a világ urai. Nekik nem számítanak a nemzeti színek, múltkor sem fekete-piros-sárgában indultak meg.
Az EU pedig, mint minden ilyen nagyhatalom, amelyik tulajdonképpen nem nagyhatalom, de nagyon szeretne az lenni, és ennek megfelelően primitív és erőszakos, mi mással is kezdhetné meg a világ elfoglalását, mint a hazai rendteremtéssel.
Így kerültünk mi Brüsszel célkeresztjébe. Ursulának és a brüsszeli német elitnek szent meggyőződése, hogy ma, ebben a kellemesen keleti frontra kitalált időjárásban már rég Moszkva külvárosában terjeszthetnék fegyverrel a jogállamiságot, ha mi nem akadályozzuk őket mindig mindenben. De akadályozzuk őket állandóan, bármit is találnak ki, ezért elhatározták, hogy felszámolják Magyarországot. Több mint 10 éve ezen ügyködnek.
Brüsszel definíciószerűen hibrid háborút folytat Magyarország ellen. Dezinformációkat terjeszt, ügynököket szervez be, ellenséges szervezeteket finanszíroz, támadja a kritikus infrastruktúránkat (egyelőre jogi eszközökkel), megkísérli aláásni a pénzügyi stabilitásunkat és a diplomáciai kapcsolatainkat. Vagyis kb. mindent művel a drónreptetésen kívül, ami miatt mondjuk a lengyelek nagyon rágnak a ruszkikra.
Mégis milyen jól elvagyunk.
Oké, lehetne jobb is, de ez egy ilyen popszakma. Az új világrendben annyi könnyebbség vár ránk, hogy a többi, a térségünkre erőt kivetíteni képes erőközpont is Brüsszelhez hasonló pofátlan brutalitással fog dolgozni. Itt lesznek a törökök, az oroszok, a közel-keletiek, Kína és persze az amerikaiak. Mi pedig velük, szemben az aljas, erőszakos és primitív brüsszeliekkel szemben, ha nehezen is, de általában tudunk tárgyalni. Mert az aljas, erőszakos és primitív tulajdonságokból legfeljebb csak kettőt gyakorolnak egyszerre.
És még ki is játszhatjuk őket egymással szemben.
Ebben pedig, ahogy az ellenséges nagyhatalom melletti túlélésben, olyan rutinra tettünk szert az elmúlt években, ami a értékes kincsnek fog számítani a következő évtizedekben. Ha már úgyis szeretik az új világrendet az 1. világháborút megelőző időszakhoz hasonlítani, akkor mi vagyunk a 21. század Szerbcsehromániája. Hatalmasat fogunk nyerni a végén.
