Pesti Srácok

Meloni szerint az EU-nak a pragmatizmus útjára kell lépnie és tárgyalnia kell Moszkvával

Meloni szerint az EU-nak a pragmatizmus útjára kell lépnie és tárgyalnia kell Moszkvával
Fotó: il Giornale

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az Európai Tanács ülése előtt az olasz Képviselőházban tartott beszámolójában keményen nekiment az Európai Uniónak és egyes tagállamainak, valamint, ha nem is közvetlenül, de burkoltan Kaja Kallasnak is. Az olasz kormányfő beszédében hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Európának maga mögött kell hagynia eddigi Moszkvával szembeni elutasító magatartását és tárgyalnia kell az oroszokkal.

Meloni az olasz Képviselőház előtt tartott beszédében megüzente az EU vezetésének, hogy a „határozottság önmagában már nem elegendő” és Európának végre hozzá kell látnia a „békefeltételek megteremtéséhez és az Ukrajna számára nyújtandó szilárd biztonsági garanciák kialakításához”.

MELONI, Giorgia
Giorgia Meloni
Fotó: Ettore Ferrari

Az olasz kormányfő szerint ahhoz, hogy az Unió érvényesíthesse érdekeit az egységes fellépésen túl elengedhetetlenül szükséges, hogy változtasson az Oroszországgal szembeni hozzáállásán és a pragmatizmus irányába vigye az Unió oroszokkal kapcsolatos politikáját. Meloni szerint ugyanis

az Oroszországgal szembeni határozottságunk nem válhat diplomáciai vaksággá vagy önkizárássá.

Kiemelve: „Európának közös és pragmatikus gondolkodásba kell kezdenie arról, hogyan lépjen kapcsolatba Moszkvával”.

Igen, Olaszország vezetője szerint az EU-nak tárgyalásokba kell bocsátkoznia Moszkvával, amelynek egyik feltétele, hogy az uniós tagállamok és az EU vezetői hagyjanak fel eddig tanúsított magatartásukkal és kezdjék el a párbeszédet az oroszokkal, mert ezt követeli a pragmatizmus. Mert míg a Moszkvával való kapcsolat felvétele nem jelenti azt, hogy az uniós tagállamok „jóváhagynák” az oroszok ukránokkal szembeni agresszióját, ugyanígy a nemzetközi jog védelme sem jelentheti az összes csatorna bezárását az oroszokkal, mert az EU ezzel nem, csak azzal éri el a céljait, ha nyitva hagyja azokat.

Meloni beszédének ez a része arra mutat rá, hogy az Uniónak azért kell párbeszédbe elegyednie Moszkvával, hogy Európa a saját érdekeit is érvényesíthesse és ne csak alávetett szerepet játszon.

Meloni nem kímélte Merzet, Macront és Starmert sem

Ugyanakkor az olasz miniszterelnök arra is kitért, hogy miután az EU közösen (!) meghatározta, hogy mi az oroszokkal történő tárgyalások végső célja, azt is meg kell állapítani, hogy „ki képviselheti az európai érdekeket a tárgyalóasztalnál”. És egyben kitért arra is, hogy „egyetlen formátumnak sincs jogalapja arra, hogy az egész Európa nevében beszéljen”. Ezzel Meloni egyértelműen Franciaországra, Nagy-Britanniára és Németországra utalt, amelynek vezetői különutas tárgyalásokat folytatnak és egyben kizárják az EU többi országát, amelyeknek legalább annyi közük van Európa jövőjéhez, mint nekik.

Meloni határozott véleménye szerint ezzel szemben az kell, hogy az EU kijelöljön 

egy tekintélyes személyiséget, akit minden tagállam megbíz és felhatalmaz arra, hogy képviselje Európa álláspontját. 

Mármint azt az álláspontot, amit európai állami érdekeik mentén közösen alakítanak ki.

Ezzel, hogy az olasz vezető egy „tekintélyes” személy kijelölését sürgeti egyben ítéletet is mondott az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas felett, akit úgy tűnik, hogy nem tart igazán alkalmasnak arra, hogy Moszkvával szemben képviselje az Európai Uniót. 

 

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.