Mit üzen az új kormány névsora?
Vajon mit jósol az új kormánynak Ursula mosolya?
Fotó: John Thys
Nyilván bármelyik miniszterről kiderülhet majd, hogy politikailag tehetséges, tehát képes olyan szakmai terület irányítására, amelyhez nem ért. De szakpolitikusok esetében is igaz az, hogy a tárcájuk portfóliója szélesebb, mint az ő saját szakterületük. A most hivatalba lépő új kormány rengeteg új miniszternek adja meg a bizonyítás ezen formájának lehetőségét.
Az új kormány, így elsőre, inkább egy félig civilekből, félig fél-szakpolitikusokból álló igen heterogén gyülekezetnek tűnik. Ideológiai gyülekeznek, megspékelve néhány olyan emberrel, aki annyira nyilvánvalóan külföldre van bekötve, hogy mást már nem is kell kérdeznünk.
Az új kormányban hol történik majd a valódi hatalomgyakorlás?
Ha valami üvölt erről a kormánynévsorról, akkor az az, persze a káderhiány mellett, hogy a valódi döntési szint valahol a miniszterek alatt lesz. Talán két olyan miniszter lesz, akiről önálló politikai aktivitás feltételezhető, a többi nyilvánvalóan jól azonosítható belföldi és néhány esetben külföldi érdekcsoportok kezében lesz, több esetben úgy, hogy nem is tud majd róla.
Azt a kérdést fel sem teszem, hogy a miniszterelnök mire fog közvetlen hatást gyakorolni, hiszen Magyar Péter elképzeléseiről szintén nem tudunk az égegyadta világon semmit. De ez nem minden. Egy kormányzatra elképesztő mennyiségű feladat hárul. Lehet remélni persze, hogyha igazán nem nyúlnak semmihez, akkor az előző kormányzás lendülete még elviszi valameddig az ügyeket, és lesz idejük körbenézniük, de ez nincs így. Ebben a változó világban tömegesen kell beavatkozni, a nagy és közepes ügyek nem lesznek el magukban a nyár végéig, a költségvetést pedig meg kell érteni, és életben kell tartani. Ha a jogállam látszatát legalább fenn akarják tartani, akkor törvénykezniük kell, egy olyan országgyűlési frakcióval, amely még nem nagyon hallott ilyesmiről.
Finoman arra szeretnék utalni, hogy sem a megválasztott tiszás országgyűlési képviselők, sem a kormánytagok nem rendelkeznek – még azok sem, akik később alkalmasnak fognak bizonyulni a feladatukra – azzal az átlátással, amire a minimális hatékonysághoz szükség lenne. De ez valószínűleg nem is célja azoknak, akik ezt a projektet kitalálták és végigvitték.
Ha a demokrácia összeomlását az egykori nyugati demokráciákban le akarjuk írni a legtömörebben, akkor arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy miként is bújik el a valódi hatalomgyakorlás a választott és így nevesített politikusok mögé. Új emberek bukkannak majd fel a minisztériumok főosztályvezetői és helyettes-államtitkári szintjein, a miniszterek környezetében kabinetfőnökökként, főtanácsadókként, szakérőkként, akikről nem fogunk semmit tudni. Félreértések elkerülése végett, ez a réteg az előző kormányzat idején is jelentős hatást gyakorolt a kormányzásra. De befolyásuk szociológiai környezete teljesen más volt, hatásuk a kormányzásra teljes egészében függött a politikailag felelős személyek döntéseitől. Most fordítva lesz, hiába erős a miniszterelnök, ettől a félig bürokrata, félig lobbista minisztériumi vezető rétegtől fognak függeni a politikus államtitkárok és miniszterek is. Legfőképpen azért, mert ezt az egészet már eleve így tervezték meg, a tiszás “elit” politikai tapasztalatlansága csak megágyaz ennek. És ez a tapasztalatlanság nyilvánvalóan nem véletlen.
