Pesti Srácok

Világnapot kapott az élelmiszerbiztonság

Világnapot kapott az élelmiszerbiztonság

A tematikus világnap szükségességével először 2015-ben kezdtek el foglalkozni a szakemberek, végül az ENSZ 2018. december 20-án elfogadta a javaslatot. Az Agrárminisztérium a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését – fogalmazott a döntés kapcsán Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

Az élelmiszer-biztonság – bár hajlamosak vagyunk természetesnek venni – kiemelten fontos a mindennapokban. Hiánya komoly veszélyt jelent az emberi egészségre, egyúttal jelentős gazdasági kárt is okozhat – írja az Agrárminisztérium közleményében. Az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését elsőként Awilo Ochieng Pernet, a Codex Alimentarius Bizottság elnöke vetette fel 2015-ben, amit a bizottság következő évi ülésén az ENSZ felé irányuló javaslatként is megszavazott. 2017-ben a FAO, majd a WHO szintén elfogadott egy állásfoglalást a világnap támogatásáról. Az ENSZ végül tavaly decemberben megszavazta, hogy az idei évtől június 7-e az Élelmiszerbiztonsági Világnap.

A közlemény kiemeli, Magyarországon az élelmiszer-biztonság kiemelt terület, melynek fontosságát az Európai Unióban az elsők között ismerte fel a kormány. Az élelmiszerlánc védelmének egyik jelentős lépése volt, hogy 2012-ben megalakult a teljes ágazatot komplex módon felügyelő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), majd 2013-ban elfogadták az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiát is.

Az élelmiszerlánc biztonságának fenntartása – a tisztességes vállalkozások partnerként történő támogatása és a fogyasztói szemléletformálás mellett – folyamatos aktív jelenlétet és figyelmet igényel, az élelmiszerhamisítás ugyanis világviszonylatban a második legjelentősebb feketegazdasági tevékenység. A Nébih csalásokat, hamisításokat vizsgáló szervezeti egysége csak 2018-ban 581 ellenőrzést végzett. Élelmiszerlánc-felügyeleti, élelmiszerellenőrzési és növényvédelmi bírságot összesen 195 esetben, mintegy 153 171 894 Ft összegben szabtak ki, ami egyidejűleg 1789,36 tonna élelmiszer forgalomból való kivonását, 16 esetben a tevékenység felfüggesztését, 29 esetben a tevékenység korlátozását vonta maga után.

PestiSracok facebook image

Az élelmiszeripar fejlődése, valamint a csalók, hamisítók rendre új trükkjei miatt elengedhetetlen a hatósági munka fejlesztése is. A Kormány, az Agrárminisztérium és a Nébih folyamatosan keresi azokat a megoldásokat és lehetőségeket, amelyekkel még hatékonyabban védhető az élelmiszerlánc. Ebben kulcsfontosságú többek között a Nébih laborhálózatának állandó korszerűsítése. A befektetett munka eredménye, hogy a magyar élelmiszerlánc-felügyelet uniós szinten is az élmezőnyben van. Egy tavalyi, reprezentatív EU-s felmérés szerint a magyarok szavaznak leginkább bizalmat a nemzeti hatóságuknak. A magyar lakosság elismeri a Nébih az élelmiszerlánc-biztonsági helyzet javításáért és a gyorsabb információáramlásért tett erőfeszítéseit.

- írják.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.