Katolikus megújulás vagy önfeladás? Hova vezeti nyáját Ferenc pápa?
Ahogy közeledik a húsvét, a keresztény világ a nagyböjt végéhez érkezik és a feltámadás örömhíréhez jut el vasárnap. A római katolikus egyház vezetője 2013 óta Ferenc pápa, aki a hagyományokhoz híven szentmisén szól majd a világhoz húsvétvasárnap. Vajon mi lesz az idei üzenete a Szentatyának? Az utóbbi években a pápa komoly ellentétbe került a migráció kérdésében a bevándorlásellenes erőkkel, az argentin származású Bergoglio ugyanis húsvéti üzeneteiben többször is a menekültek befogadására és szeretetére szólított fel. Egyértelmű, hogy Ferenc pápa egészen új színt hozott a katolikus egyház retorikájába, mely sok vitát szült, hiszen az Európába történő, a harmadik világból való bevándorlást más szemmel nézi, mint a jelenlegi jobboldali pártok és gondolkodók. Vajon kiragadott részleteket láthatunk a pápa gondolataiból, vagy tényleg örömmel lát minden bevándorlót Európában? Keresztényi szeretet, a vallás valódi üzenetének megélése, vagy a kereszténység utolsó bástyájának feladása, ami jelenleg történik?
Ferenc pápa mindenképpen más hangot üt meg, mint sok vallásos európai keresztény, hiszen a krisztusi szeretetet nem csupán hirdeti, hanem gyakorolja is: minden embert egyformán szeret, azonban nehéz a másik orcát odafordítani, és alázatosnak maradni, amikor záporoznak az ütések. Ferenc pápa ezt teszi. Azonban a jelenlegi nyugat-európai tendenciák alapján komoly feszültség alakult ki a tömegével érkező, beilleszkedni nem tudó, nagyrészt muzulmán vallású migránsok és az ott élő, megfáradt, a kereszténységtől egyre inkább elforduló társadalom között, akik inkább tűrnek, de általában nem keresztényi alázatosságból, hanem elpuhultság miatt. Ebben a helyzetben hihetetlen nehéz a katolikus egyház fejének az egyre zsugorodó nyájat megszólítani, felfrissíteni a katolicizmust, Krisztus üzenetét elültetni azokban a fiatalokban, akik jelenleg nem találják a helyüket a világban. Biztos vagyok benne, hogy a pápa minden erejével őszintén ezt próbálja elérni, de nem biztos, hogy jó időben választotta ezt az utat.
Sokak gondoltak úgy Ferencre, miután elfoglalta a pápai trónt, hogy ő lesz az, aki megújítja az Egyházat, rengeteg begyepesedett hagyománnyal szakított, megvetette a pompát, mely sokak számára visszatetsző volt, példát mutatott alázatból, egyszerűségből, a hivalkodást megvetette és erre szólította fel a bíborosokat, valamint az egész egyházi apparátust és a híveket. Úgy tűnt, hogy mindez lendületet ad a katolikus egyháznak, hiszen ő maga mutatott példát: rengeteg ateista számára is pozitív volt a pápa hozzáállása és viselkedése, aki tömegközlekedési eszközt használ és nem tart pihenőnapot. Az egység és a bizalom azonban elég gyorsan megbomlott, hiszen a pápa nyíltan vállalta, hogy a menekülteket be kell fogadni, a magát ugyancsak kereszténynek valló jobboldali vezetők azonban Európa halálát látják a nyakló nélküli bevándorlásban, amely valóban borzasztó állapotokat okoz az öreg kontinensen. A mindennapos nemi erőszakok, rablások, no-go zónák és saría jogot követelő agresszív muszlim csoportok komoly veszélyt jelentenek a jelenleg még részben a régi arcára emlékeztető Európára. Azt is látni kell, hogy a muszlimok sokkal több gyermeket vállalnak, mint a keresztények, így a következő 20-30 évben Nyugat-Európa több részén többségbe kerülnek. Azt viszont ugyancsak nem felejthetjük el, hogy Ferenc pápa azt is elmondja, hogy a migrációt ott kell kezelni, ahonnan indul. Próbál a keresztények érdekében is fellépni, azonban hangja nem elég erős, elszáll a szélben, mi pedig azt látjuk, hogy a legüldözöttebb emberek a világon jelenleg a keresztények.
Ebben a helyzetben rendkívül nehéz a keresztényi alázatot alárendelni a politikai törekvéseknek és az önvédelemnek, és egyre több az összezördülés Ferenc pápa és a bevándorlásellenes erők között. De mit mond valójában a pápa? Sokan azt gondolják, hogy mivel Dél-Amerikából jött, kevésbé érti és érzi az európai viszonyokat, és az ott működő olvasztótégely-hatás miatt egészen más a hozzáállása az európai helyzethez, de rengeteg összeesküvés-elmélet is kering, miszerint valójában egy álpápáról van szó, aki ártani akar a kereszténységnek. Az biztos, hogy a torzsalkodás senkinek sem tesz jót, elsősorban nem Európának, amely egyelőre még őrzi a kereszténység utolsó pislákoló fényét, azonban sokak szerint ezek az utolsó felvillanások. Megkerülhetetlen a tömeges muszlim bevándorlás hatásainak negatív szerepe, azonban nekünk, európaiaknak is magunkba kell nézni, hogy vajon hogyan engedhetjük azt, hogy kultúránkat szinte önként átadjuk az agresszív hódítóknak. Hiszen ez nem csupán azok hibája, akiket szinte vákuumszerűen vonz az európai nihil, és elfoglalják a meg nem született gyerekek helyét. Aki hagyja, hogy ez történjen, ugyanúgy hibás.
Évezredes az ellenállás a muszlimok és a keresztények között: a muzulmánok már a 700-as években megpróbálták uralmuk alá hajtani Európát, Martell Károly 732-ben a poitiers-i csatában már a Frank Birodalom szívében állította meg a muzulmán seregeket, a mai Spanyolország területéről pedig csak 1492-ben verték ki őket. Dél-Európát is folyamatosan támadták, és nem feledkezhetünk meg a Magyar Királyság számára kis híján pusztulást jelentő oszmán támadási hullámra, mely az 1300-as évek végétől kezdődött, és végül az 1526-os mohácsi csatával megpecsételte a középkori Magyarország európai középhatalmi státuszát, másfél évszázados élet-halál harcra kényszerítve hazánkat, aki testével védte Európát.
Lehet, hogy az újabb támadási hullám már végzetes lesz a gyökereitől megfosztott Európa számára, a kérdés pedig az, hogy Ferenc pápa megmentő, vagy a széteső kultúra egyik utolsó tehetetlen képviselője? Üzenetei egyértelmű megtisztulást követelnek a hívektől, valamint a szeretetet, egymás keresztényi elfogadását javasolja; a béke és a megbocsátás embere. De mire gondoljunk vajon akkor, amikor a Prédikátor könyvét olvassuk:
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek, ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.
Vajon most minek van itt az ideje? - tehetjük fel magunknak a kérdést. Megtisztulás nélkül nincs megújulás, de ha önként feladjuk a kultúránkat, akkor nem lesz minek megújulni, hiszen a Notre-Dame leégésén viccelődő muszlimok nem a vallások megbékéléséért dolgoznak, hanem uralmuk alá akarják hajtani az elkényelmesedett nyugati civilizációt, ahol pedig nem lesz vallásszabadság. A nyugati civilizációnak pedig el kell jutni oda, hogy nem foghat mindent a migránsokra, hanem magába néz végre. Ehhez azonban olyan vezetőkre van szükség, akik karizmatikusak és a saját társadalmuk érdekeit nézik, így amíg egy Macron vezetheti Franciaországot, nincs esély semmilyen megújulásra, de a szétesőben lévő britek és az önmagukkal meghasonlott németek sem mutatnak jó példát. Szép szavai ellenére Ferenc pápa sem hozott eddig áttörést és keresztény megújulást; a migránsok lábát alázatosan megmosó egyházfő sokak szemében elvesztette tekintélyét. Még ha el is ismerjük a valódi keresztény cselekedet krisztusi üzenetét, a mostani migrációs helyzetben nem feltétlenül ez a legjobb útmutatás a sokat támadott és végveszélyben lévő kereszténység számára. A megújulás pedig várat magára. Reméljük, lesz még esély.
Forrás: MTI, PS; Fotó: MTI
