Szlovákia agyonhallgatja, hogy elmarasztalták a Beneš-dekrétumok máig tartó alkalmazása miatt (PS-interjú)
Nemrégiben számolt be portálunk is arról a mérföldkőnek is nevezhető nemzetközi jelentőségű döntésről, amely révén nyilvánvalóvá vált egész Európa számára, hogy a Beneš-dekrétumokra való hivatkozással máig létezik vagyonelkobzás Szlovákiában. Vajon a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének a jogi követezményeken túl lesz erkölcsi következménye is? Nem inog ilyenkor a bizalom Szlovákia elkötelezettségében az európai demokratikus elvek iránt? Vannak hasonló, még folyamatban lévő olyan ügyek Szlovákiában, amelyeknek szintén közük van a Beneš-dekrétumokhoz? Mi az üzenete, hogy ilyen komoly akarat állt amögött, hogy ebben az ügyben megalázó döntés szülessen és pont a Beneš-dekrétumok alapján? Mózes Szabolcsot, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatóját, a szlovákiai Magyar Közösségi Összefogás elnökét kérdeztük.
Mint megírtuk, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Szlovákiát egy felvidéki magyar panaszossal szemben, akinek földtulajdonát a szlovák állam lényegében a Beneš-dekrétumok érvényességére való hivatkozással akarta elperelni. Mindeközben Szlovákia hivatalos álláspontja szerint a dekrétumok csak a háborús bűnösök megbüntetésére szolgáltak, és ez mára lezárt ügynek tekinthető. Portálunk Mózes Szabolcsot, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatóját, a szlovákiai Magyar Közösségi Összefogás elnökét kérdeztük.
A témában megjelent cikkünket azzal a címmel jelentettük meg: már Európa is elismeri, hogy máig érnek a Beneš-dekrétum igazságtalan rendelkezései. Ha jogi következményei vannak is, erkölcsi következményei mennyiben lehetnek ennek a döntésnek?
Egyelőre meg kell várnunk, Szlovákiában milyen jogi következményei lesznek a strasbourgi döntésnek. A járási és a kerületi bíróság a meghurcoltnak adott igazat, a Legfelsőbb Bíróság – főügyészi fellebbezés után – hozta meg furcsa döntését. Most ismét a járásbíróságnak kellene döntenie, a szlovák jogrend szerint az LB ítéletét figyelembe véve, csakhogy közben megszületett az interjú apropóját adó strasbourgi ítélet is, így érdekes lesz figyelni, ősszel milyen végérvényes döntés születik. Ha a járásbíróság az LB ítéletét veszi figyelembe, akkor egy érdekesebb forduló következne, a sértett ismét Strasbourghoz fordulhatna, és akkor a bíróság nemcsak a szlovákiai igazságszolgáltatási folyamatról mondhatná el a véleményét, de a dekrétumok mai érvényesítéséről is. Ez ütősebb ítélet lehetne, még ha pár évet valószínűleg várni is kellene rá. Az erkölcsi következmények attól fognak függeni, hogyan fog rá rezonálni a szlovák közvélemény. Eddig az ítélet nem ütötte meg az ingerküszöbét, a magát liberálisnak mondó sajtó sem nagyon tud mit kezdeni ezzel a helyzettel.
Szlovákia EU-csatlakozásának idején a Beneš-dekrétumok is napirendre kerültek; akkor a szlovák állam azzal védekezett, hogy csak háborús bűnösök megbüntetéséről szólnak a törvények, így rég okafogyottá váltak már. A döntés azt igazolta, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozással máig hoznak bírósági ítéleteket, ez azonban azt is jelenti, hogy a szlovák jogrend még fél lábbal az unión kívül rekedt. Nem inog ilyenkor a bizalom Szlovákia elkötelezettségében az európai demokratikus elvek iránt?
Sajnos ezt az ügyet az uniós csatlakozáskor nem sikerült megnyugtatóan rendezni, elsősorban azért, mert egy sokkal komplikáltabb viszonyt, a cseh-német relációt is érintette volna. Utólag pedig nehéz vele mit kezdeni; a mostanihoz hasonló ügyek pont abban segíthetnek, hogy ismét napirendre lehessen tűzni. Ugyanis a konkrét ügy is azt mutatja, hogy nem egy 75 éves, világháború utáni sztoriról van szó; a rendelkezéseket egyesek utólag is applikálnák. Nincsenek ugyanakkor irreális elvárásaim; meglepő lenne, ha a máskor az európai elveket hangosan számon kérő politikusok emiatt Szlovákiával kapcsolatban kritikusan lépnének fel.
A per szinte kórtörténet, hiszen a szlovák állam szándékoltan, szinte direkten alkalmazva használta fel a Beneš-dekrétumokat, hogy elvegyenek egy felvidéki magyartól földeket. A történetbe még ügyészi szinten is beleszóltak. Úgy tűnik, komoly akarat állt amögött, hogy ebben az ügyben megalázó döntés szülessen és pont a Beneš-dekrétumok alapján. Milyen üzenetet akartak áterőltetni ezzel a perrel?
A szlovák állam részéről egyfajta automatizmusról volt szó, valamint az úgymond nemzeti érdekek érvényesítéséről. A hivatalban azt látták, van egy ingatlan, amit az 1945-ös dekrétumok alapján el kellett volna kobozni, ám akkor ezt formai okok miatt nem vitte végig a csehszlovák államapparátus. Attól tarthattak, több ilyen ügy is lehet, így újabb követelések jöhetnek. A szlovák nemzetállami logika viszont nem engedhette meg, hogy repedés keletkezzen a falon. Ettől függetlenül – a strasbourgi ítéletnek köszönhetően – itt a rés, ami még nagyobb is lehet.
Vannak hasonló, még folyamatban lévő olyan ügyek, amelyeknek szintén közük van a Beneš-dekrétumokhoz?
Eddig erről az esetről sem tudtunk; általános volt a közvélekedés arról, hogy jogi értelemben lezártak a dekrétumok. Az elmúlt napokban utánajártunk; nem hivatalos források szerint vannak még hasonló ügyek. Azt is emeljük ki ugyanakkor, hogy a felvidéki magyar társadalom sincs egységes véleményen arról, mit kezdjünk a dekrétumokkal. Azzal mindenki tisztában van, hogy igazságtalanok, de ha lenne akár minimális nyitottság is a szlovák félben a rendezésre, mit szeretnénk? A skála ugyanis széles: az egyszerű, bárminemű jogi-anyagi rendezést nélkülöző szimbolikus bocsánatkéréstől a teljes anyagi kárpótlásig terjed. A dekrétumok ráadásul különböző mértékben érintették a társadalmat. Volt, akitől „csak” az állampolgárságot és így alapvető jogai gyakorlását vonták meg 4-5 év erejéig, beleértve a nyugdíj folyósításának leállítását vagy az állami munkahelyről történt kirúgást – ilyen a magyarok többsége. Másokat a dekrétumok alapján telepítettek ki Magyarországra – ahol viszont a helyi németektől elkobzott ingatlant kapták meg „cserébe”. Az érem egyik oldala, hogy a dekrétumokkal kapcsolatos helyzet rendezéséről hallani sem akarnak a szlovákok, tehát eleve hosszú út vezet odáig, hogy a szlovákság nyitottabb része fogékony legyen a párbeszédre és a kérdés megnyitására. Az érem másik oldala, hogy a magyar közösségnek sincs egységes elképzelése arról, milyen legyen a leendő rendezés. A mi házi feladatunk ennek a kérdésnek a megválaszolása, alternatívák készítése.
A szlovák állam konkrét ellenségessége egyértelmű, ráadásul ez viszonylag friss, 2009-es eset; a szlovák közvélemény hogyan értékeli ezt a történetet? Vannak olyan hangok, amelyek a per abszurditását éppúgy látják, ahogyan ezt egy külső szemlélő könnyen megítélheti?
Ehhez először el kellene jutnia az ítéletnek és a pernek a szlovák közvéleményhez. Ez még nem történt meg, a szlovák sajtó és a politikum még nem foglalkozott vele. Mert kellemetlen számukra. Az Összefogás magyar és szlovák sajtóhírt adott ki az ítéletről, egyben írtunk az igazságügyi és a földművelésügyi miniszternek is, hogy járjon közben. Előbbinek azért, mert alapvető jogállami kérdésről van szó, utóbbinak azért, mert az állami erdőgazdálkodási vállalat a tárca részvénytársasága. Parlamenti képviselet híján nehéz tematizálni az ügyet, itt üt vissza az, amit a kampányban mondtunk: ha nem leszünk ott, nem lesz, aki az ilyen ügyekben kinyissa a száját.
Vezetőkép: Magyar Közösségi Összefogás
