Az elménket veszik célba – 2. rész
Folytatjuk François du Cluzel tanulmányának az ismertetését, amit a kognitív hadviselésről tart a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnoksága (Allied Command Transformation – ACT) számára. Az első részben a fogalmakat ismertettük, illetve a kognitív hadviselést megkülönböztettük a propagandától és az információs hadviseléstől.
Az információs hadviselést – amely az információ áramlásának ellenőrzésre törekszik – a katonai szervezetek hagyományos küldetésének támogatására hozták létre, nem azért, hogy tartós politikai sikert érjenek el vele. Ezzel szemben a kognitív hadviselés célja a tudás megszerzésének és felhasználásának megakadályozása. A kognitív tudományok a tudás és a hozzá kapcsolódó folyamatok minden ágát felölelik – ilyenek egyebek mellett a pszichológia, a nyelvészet, a neurobiológia, a logika.
Az utóbbi évtizedben nagyobbat léptünk előre az agy tanulmányozásában, mint a korábbi évszázadokban. Katonai szempontból ez a tudomány utolsó határvidéke, amennyiben döntő előnyt jelenthet a jövő háborúiban. Minden eddiginél fontosabb megismerni az agy funkcióinak sebezhetőségét a kognitív hadviselés során. Az egyik fontos tényező az információfeldolgozáshoz és a döntéshez szükséges idő, ami miatt a mesterséges intelligenciával kell szövetkezni mások mesterséges intelligenciája ellen.
Az ember, mint biológiai lény alkalmazkodott információfeldolgozási korlátaihoz, különféle mankókat, ügyes eljárásokat dolgozott ki, amelyek viszont kihasználhatók ellene. Például, ha nem lehetséges eleve eldönteni egy információról, hogy igaz vagy hamis, a már korábban megismert információt hajlamosak vagyunk igaznak tekinteni. Ha egy információt „bizonyíték” erősít meg – például benne volt az újságban –, hajlamosak vagyunk igaznak elfogadni, a „bizonyíték” hitelességének vizsgálata nélkül. Ezek a mankók hibás döntésekhez vezethetnek, az események akaratlan eszkalációjához.
Talán a legismertebb és legkárosabb ilyen mankó a megerősítési torzítás. Az emberek akaratlanul is annak a megerősítését keresik, amit eleve gondolnak. Hajlamosak az új információkat az eddigi véleményük megerősítéseként értékelni, az ennek ellentmondóakat pedig figyelmen kívül hagyni. Röviden: az emberek azt látják, amit látni akarnak. Ettől a katonák, közöttük a parancsnokok sem mentesek.
Az érzelmek szerepe
Ez már az érzelmek fontosságára hívja fel a figyelmet. A digitális térre alapozott ipar az érzelmek révén különbözteti meg a fogyasztókat, és ennek alapján finomítják a viselkedéselemzést és a személyre szabást. Minden honlapot, minden közösségi platformot úgy terveznek meg, hogy függőséget okozzon, érzelmeket ébresszen, és az agyat a posztok csapdájába ejtse. A közösségi média tartalmainak gyorsasága, a visszhangkamra-hatás és az érzelmi intenzitás szélsőséges reakciókat váltanak ki. A közösségi média különösen alkalmas a politikai és társadalmi szembenállás erősítésére, mert erőszakos képeket és ijesztő híreszteléseket terjeszt nagyon gyorsan.
Az érzelemmel szemben a figyelem korlátos és egyre ritkább erőforrás. Nem lehet megosztani, meghódítani és megtartani. Cégek, államok és egyszerű polgárok vetélkednek érte. A fogyasztást ösztönző marketing vezeti a harcot, mert a legtöbb ismeretet halmozta fel idáig a figyelem természetéről.
A kutatások kimutatták, hogy a technika fejlődése hat az agyra. Sokkal kevesebben jegyzik meg a híreket, információkat; helyette azt a helyet jegyzik meg, ahol találkoztak vele. Ezzel védekeznek az információözön hatása ellen. A fontosnak tűnő információkat az agy kiemeli, tekintet nélkül a környezetre. A képernyőolvasás egyik következménye a könyvolvasásra való fokozódó képtelenség és a kritikus gondolkodás háttérbe szorulása.
Az agy más lesz a jövőben, mint most. A bonyolult, kifinomult gondolkodásra, kritikai elemzésre való képesség csökken, az emlékezetet kihelyezzük a Google-ba, a GPS-be, a naptári figyelmeztetésekbe. Természetesen kedvező hatásai is vannak a technikának: például a számítógépes játékosoknak hatékonyabb az információfeldogozása, gyorsabban döntenek és jobban meg tudják osztani a figyelmüket.
Az észlelés, a gondolkodás és a viselkedés manipulálása korábban elképzelhetetlen mértékű. Az ezzel kapcsolatos sebezhetőségeket a költségek csökkenése miatt egyre többen akarják kihasználni.
Az agykutatás militarizálása
Az amerikai példát követve az EU, Oroszország és Kína is hatalmas befektetésekkel indította meg agykutatási programjait. A „neurofegyverek” célja az idegrendszer funkcióinak fejlesztése vagy korlátozása lehet, a hatás a harchoz szükséges kognitív, érzelmi és/vagy mozgásos aktivitásra és képességekre, például az észlelésre, az ítélőképességre, a morálra, a fájdalomtűrésre, az állóképességre. Az idegtudományi és technológiai kutatás használható a következők befolyásolására: a memória, a tanulás és a kognitív sebesség; az alvás-ébrenlét, fáradtság és éberség; az azonnali késztetések fölötti uralom, az impulzuskontroll, a hangulat, a szorongás és az önkép, a döntéshozatal, a bizalom és az empátia, a mozgás és a teljesítmény.
Az idegtudományi adatbányászat – adatok begyűjtése nagyon sok emberről – segítségével információs, társadalmi, jogi és katonai képességeiket fogják fokozni a szemben álló felek. Céljuk továbbá az etikai, kereskedelmi és politikai-katonai normák befolyásolása. A jövő konfliktusai várhatóan először a digitális térben törnek ki az emberek között, és csak azután fizikailag. Ez az elképzelés Szun Ce, ókori kínai szerző gondolatát tükrözi:
A háború legmagasabb művészete, ha harc nélkül legyőzzük az ellenséget.
A kognitív hadviselés célja, hogy mindenkiből fegyvert csináljon.
Vezető kép: a hivatkozott tanulmány színezett borítólapja (https://www.innovationhub-act.org/)
