Ursula von der Leyen beszéde alatt az EU belügyi biztosa, a svéd Ylva Johansson kedvesen kötögetett (korrajz)
Azt régóta tudjuk, hogy a nyugati országok politikustemetőnek használják az Európai Uniót. Az EU belügyi biztosa, a svéd Ylva Johansson Ursula von der Leyen beszéde alatt elővette a kötését és átállt XIX. századi nagymama üzemmódba. Az én nagymamáim is kötögettek, otthon, miközben beszélgettek vagy rádiót hallgattak, tévét néztek. Minden esetben azért álltak neki kötögetni is, mert úgy érezték, hogy az adott másik tevékenység nem köti le eléggé a figyelmüket, például mert az nem annyira fontos.
Ursula von der Leyen évértékelő beszédére ez természetesen igaz, nem különösebben fontos és rettenetesen unalmas is. De Von der Leyen közvetlen munkatársától elvárható lenne, hogy leglább úgy tegyen, mintha érdekelné a dolog. Az évértékelő beszéd nem vert nagy hullámokat, senki nem akar úgy tenni, mintha Ursula von der Leyen tényező lenne. Az Európai Bizottság elnökét senki nem akarja igazából újraválasztani, a meggyengült németek valószínűleg nem lesznek képesek arra, hogy újra lenyomják őt a szövetségeseik és az ellenfeleik torkán. Persze az EU-ban sohasem lehet tudni; az is megtörténhet, hogy pont ezért választják majd újra, mert teljesen jellegtelen, valójában képtelen befolyásolni az eseményeket, senkinek nem kerül az útjába, aki kívülről be akar avatkozni az Európai Unió hatalmi viszonyaiba. Talán még a németeknek sincs a hasznára, csak arra alkalmas, hogy a lengyeleket meg minket vegzáljon.
A kompetens hatalom látszata majdnem annyira fontos, mint magának a valódi hatalomnak a gyakorlása. Az EU legfelső vezetői közül mégis igen sokan voltak nevetségesek az elmúlt bő tíz évben, sőt, mintha ez szempont is lett volna a kiválasztásuk alkalmával. Az EU-nak tehát nem elég nevetségesen gyengének lennie, annak is kell látszania. Ylva Johansson az elemi tiszteletet sem próbálta megadni a főnökének. Nem üzenni akart ezzel, hanem csupán tényleg ezen a szinten van, pont ott, ahol az Európai Parlament és a brüsszeli adminisztráció. Kötögetnek, nem mellesleg, hanem főtevékenységként.
A dologban az a szép, hogy a többi hülyeség között elment ez is, Ursula sem hagyott mély nyomot, Ylvaról meg eleve sem tudta senki, hogy ki a fene. Leváltani úgysem fogják, erre a kis időre minek, tulajdonképpen eddig is, ezután is azt csinál, amit akar. És ha ő kötögetni akar, akkor azt. Tulajdonképpen mi is beletörődtünk már abba, hogy az Európai Parlament, az Európai Bizottság, és az összes többi hivatal és bürokrata egy arctalan tömeg, amelyről nem tudjuk, hogy ki is irányítja.
Pedig ez az utópiák utópiája, az a rémálom, amikor nem lehet tudni, ki birtokolja a hatalmat, nincs ki ellen lázadni, mert már tudjuk, hogy a formális pozíciókban retardáltak ülnek, akiket csak másik retardáltra lehet cserélni. Hamis a játékszabály. Régen a diktátorok és a diktatúrák szerették tudatni az emberekkel, hogy ki is a főnök, de azoknak a régi szép időknek vége. Csak az Ylva és Ursula jellegű képződményekkel tárgyalhatunk, akik talán maguk sem tudják, hogy nem tényezők, de mégis, mi is úgy teszünk, mintha Ursula dönthetne azon kívül másról is, hogy mit akar ebédelni.
Nekem úgy rémlik, hogy a titkos diplomácia megszüntetése volt az első világháború utáni korszak egy nagyon fontos eseménye, annak érdekében, hogy az emberek megtudhassák, milyen kötelezettségeket vállalnak, miket ígérnek a politikusaik más országoknak. A különbség most az, hogy nemcsak a választott vezetőik, a politikusaik csapják be őket – azok is csak bábuk –, hanem például az EU bürokratái árulják el a földrészt bárkinek, aki fizet. Az USA-nak, a multinacionális vállalatoknak, az araboknak, a kínaiaknak, egy darabig még az oroszoknak is.
Az Európai Unió ma olyan nem európai erők eszköze, amelyek Európa elpusztítása érdekében használják fel ezt az egykor jobb sorsra érdemes nemzetközi intézményt. A kedvesen kötögető Ylva Johansson ennek a jelképe. A teljes érdektelenségé, a totális inkompetenciáé és nevetségességé. De már nem is nevetünk.
