Így lett a tej náci, a fogyasztása pedig az elnyomó fehér ember stigmája
Kinek mi jut eszébe először a tejről? A reggeli kávé? Egy gyerekkori emlék, amikor az anyukák meleg tejet visznek az esti elalvás előtt, meg egy kis kekszet? Vagy valami sütemény, aminek a tésztájához kell tej? Bármi is legyen az, a dolog sokkal komplikáltabb lett, vannak ugyanis, akiknek nem ilyesmi jut eszébe a tejről, hanem a rasszizmus, a fehér elnyomás és valami ami ellen ádáz küzdelmet kell vívni. Sőt, azt is bebizonyították, hogy a nyugati kultúrában a fehér ember szervezete tolerálja a legjobban a tejet, Afrikában pedig gyakorlatilag mindenki laktóz érzékeny, tehát aki tejet iszik az igazából a fehér felsőbbrendűségével kérkedik. Értik, ugye? És ez a “balhé”, most egy TikTok-őrült magánakciója, hanem egy egyesek számára “valós” vita, amit a társadalom WOKE-abb fele minden áron meg akar nyerni. Nem csak a vegánok. Az őrület percei következnek.
Talán akkor kezdődött a hanyatlás, amikor elkezdtek eltűnni az amerikai kertvárosokból a klasszikus tejes emberek. Akik minden reggel elvitték az ajtó elé lerakott üres üvegeket és helyette friss, hűvös tejet hagytak a küszöbön. Akkoriban gyakran csak azért keltek az emberek korábban, hogy beszélgethessenek a tejes emberrel, akinek nem mellékesen fontos közösségépítő szerepe is volt. A hagyományokat, a stabilitást szimbolizálta. Az állandóságot, és egyébként tejes embernek olyanok mentek, akik szerettek beszélgetni, akik küldetésüknek érezték azt, hogy biztos pontok legyenek. És mindezt kis túlzás nélkül ki lehet mondani.
Aztán ahogy a háztartásokban megjelentek a hűtőszekrények, a boltokban pedig a hűtőpultok, úgy vált egyre feleslegesebbé a tej házhoz rendelése, ami már nagyobb mennyiségben elállt otthon is. Aztán jött a tartós tej, és így ért véget a tej közösségteremtő aranykora. Ez közel sem jelentette még azt, hogy hamarosan a tej lesz a szabadságért folytatott harc egyik gyűlölt tárgya, de azt sem gondolta volna senki, hogy a középkorú férfiaknak előbb-utóbb nem a munka előtti felest kell titokban egy buszmegálló bódéja mögött lehúzni, hanem a tejivás lesz az, amit titkolni kell majd. Ideáig még nem jutottunk el szerencsére, de vannak, akiknek ez a céljuk. És ez nem azért van, mert a tej színe fehér. A dolog sokkal őrültebb ennél.
A tej elleni háborút a PETA kezdte el csúcsra járatni, 2018-ban húzott bele a szervezet igazán a tej elleni érzékenyítésbe, például amikor egy cikkükben – talán ők először – a következőt írták:
A genetikusok aggódnak amiatt, hogy a fehér nacionalisták – akik most tejjel hangulatjeleket használnak, és fotókat osztanak meg magukról, amint tejet zabálnak, hogy megünnepeljék „fehérségüket” – eltorzítják a tudományt, és ürügyként használják fel a gyűlöletre.
Innentől nem volt visszaút, viszonylag széles rétegek ültek fel a vonatra, aminek a végállomása nem egyéb volt, mint egy tejmentes világ, és ezzel együtt a rasszizmus felszámolása. A kettő gyorsan összenőtt, útközben pedig felszálltak rá a globális felmelegedésért mindig aggódó zöldek is.
A Daily Mailen a napokban pedig megjelent egy ezzel kapcsolatos újabb cikk, amiben egy új tudományos kutatásról írnak, amely azt vizsgálja, hogy milyen kapcsolat van a gyűlölet és a tejtermékek között.
Ha ön nem érti magát a felvetést sem, akkor ön normális, viszont ez esetben is érdemes megismerni az elméletet, már csak azért is, hogy az ember tudja, az őrületnek mely fokával áll szemben.
És most kapaszkodjanak!
Szóval a nyugati woke őrület részeként megjelent egy elmélet, mely szerint az európaiak genetikai mutációja miatt a fehér emberek nagyobb valószínűséggel képesek megemészteni a laktózt mint a világ más népei, és állítólag ez összeköttetésben van a fehér nacionalistákkal, akik azzal érvelnek, hogy az, hogy egy másik állat anyatejet ihatnak, valamilyen módon azt jelzi, hogy a „mesterfajhoz” tartoznak.
(Igen, tehát ha ön nem laktóz érzékeny, akkor csak náci lehet)
Az Oxfordi Tudománytörténeti Múzeumot bízták meg ennek az elméletnek a kutatásával, az atomcsapat pedig azt fogja vizsgálni, tejnaplókon, archív kutatásokon és részvételi podcastokon keresztül, hogy az emberek mikor milyen kapcsolatban voltak (és vannak) a tejjel, és a tervek szerint hálózatokat építenek ki a fogyasztókkal és a termelőkkel Nagy-Britanniában és Kenyában.
A projekt megkérdőjelezi a tej elképzelt és valós aspektusait, feltárva ennek a mindennapi anyagnak bensőséges és politikai természetét.
– áll a projekt leírásában, amin sokan valószínűleg évekig gondolkoztak, hiszen nem lehetett egyszerű megtalálni a látszólag logikus kapcsolatot olyan dolgok között, amiknek sem földrajzilag, sem kulturálisan, sem történelmileg, sem pedig sehogy nincsen semmi kapcsolatuk egymással.
És ne felejtsük el, közben a tejnek lett egy soha nem látott tulajdonsága: politikai természete.
A tej elleni harcban az elmúlt évek más áttöréseket is hoztak, egyre népszerűbbek lettek az úgynevezett növényi tejek, amiket a mai napig sem értem, hogy miért szabályos tejként nevezni, amikor semmi közök hozzá, sokkal kevésbé lenne maga a jelenség káros, ha rizsital, kókuszital néven bandukoltak volna be a köztudatba. Így sajnos felnőtt egy fél generáció úgy, hogy azt hiszi, hogy van a jó tej, meg a rossz tej. A náci tej, meg a kedves tej. Az a tej, amit a menő belvárosi fiatalok isznak négyezerért, és az, amit a birka magyar Fidesz-szavazó iszik, amikor kifizeti Mészáros Lőrincnek a kétezer forintot a lángosért.
És ha már itt tartunk, akkor érdemes felidézni még egy cikket 2022-ből, ami egy filmkritikákkal foglalkozó holnapon jelent meg azzal a felütéssel, hogy “Csak a pszichopaták isznak tejet”. Ebben az írásban olyan filmeket gyűjtöttek össze, amiben a fő gonoszok, akik nyilván vagy nácik vagy őrültek tejet fogyasztanak. Ez a cikk viszonylag gyorsan szilárd alapja lett a különböző tejjel kapcsolatos vitáknak, mert akármennyire is furcsa, léteznek ma már tejjel kapcsolatos viták, amik túlmutatnak jócskán azon, hogy 1.5 százalékos, vagy 2.8 százalékosat érdemes-e venni.
Ha ez a fajta meggyőzés nem működne, akkor ott van a jól bevált “zöld érvelés”, ami ugyebár azt jelenti, hogy egyre több tejjel kapcsolatos vitában kezdik megmagyarázni azt, hogy a tejükért tartott tehenek tehetnek a globális felmelegedésért, ezért sokkal etikusabb mandulából előállítani az embernek az italát, mert ez az egyetlen módja a bolygónknak, hogy ne pusztuljon bele a fehér heteroszexuális középkorú férfiak ámokfutásába.
Tudta ön például azt, hogy ha világ összes olyan tehenét egymás után sorba állítanánk, akiket a tejéért tartanak világszerte, akkor 17x körbeérnék ezek a Földet? Mármint nyilván akkor, ha a Föld nem lapos lenne, hanem kerek. De bármi is az igazság a tény maga rendkívül monumentális és ijesztő. Épp annyira, amennyire teljesen felesleges.
De éppen az ilyen tények és a mindent is megtámadó woke-propaganda miatt van az, hogy a Z generáció tagjai közül sokan már cikinek látják a tehéntej fogyasztását, a környezetvédelem köntösébe bujtatott megszorításoknak köszönhetően ezzel egy időben az elsősorban tejjel foglalkozó farmerek élete pedig az elmúlt években pokollá vált, egyes pesszimista becslések pedig azt vetítik előre, hogy a tejipar, ahogy azt most ismerjük 2030-ra teljesen leépülhet az Egyesült Államokban, ami pedig sejthetjük mit fog jelenteni itt Európában.
Hölgyeim és uraim, itt tartunk tehát, 2024-ben az is elképzelhető, hogy a mindennapi tejünkért is meg kell küzdenünk, a woke őrület ugyanis szokásához hűen minden megpróbál elvenni a világtól, ami jó, amit az emberek élveznek, és aminek hagyományai vannak.
Bár a sáskahús mellé biztos jól passzol a szójatej, ha kipróbálták már mindenképp írják meg, hogy ne aggódjunk annyira a gyermekink jövőjéért.
