Pesti Srácok

Káosz a Tusk-féle bírói szegregációs javaslat után – még a lengyel kormánypárti liberálisok is támadják a tervezett intézkedést

Káosz a Tusk-féle bírói szegregációs javaslat után – még a lengyel kormánypárti liberálisok is támadják a tervezett intézkedést

Akkora belpolitikai káosszal nézhet most szembe Donald Tusk, mint még eddig soha. Az Adam Bodnar fémjelezte rendelettervezetét – amely lényegében kiiktatná a 2018-ban, vagyis még a Morawiecki-kormány alatt kinevezett "neo-bírákat" a bíróságokról – még a liberális szervezetek és a Tusk-párti bírók, jogászok is hevesen támadják. Még azok sem elégedettek a javaslattal, akik egyébként üdvözölnék a "neo-bírák" kipaterolását, mert hatalmas lyuk tátongana a kisebb vidéki bíróságokban. A tisztogatásról szóló javaslat alkotmányellenes – és ezt nemcsak mi mondjuk!

Nem csitulnak az indulatok Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter kormányrendelet-tervezete miatt. Ezzel lényegében szegregálnák a Mateusz Morawieckiék igazságügyi reformjai után kinevezett bírókat, azaz a „neo-bírákat”, egyrészt az Országos Igazságszolgáltatási Tanácson (1200 fő), másrészt a Legfelsőbb Bíróságon és a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságon belül. Utóbbiakra ráadásul még az átmenetet legalább nyomokban biztosító kétéves delegálási időszak sem vonatkozna.

És bár – mint ahogyan előző cikkünkben is rámutattunk – a munkaerőhiány miatt más szakmákból „átigazolt”, emiatt szakmaiatlan döntéseket hozó „neo-bírák” többsége alkalmatlan feladatának elvégzésére, eltávolításuk nemcsak demokráciaellenes, hanem minden idők egyik legnagyobb káoszát is okozza a lengyel igazságszolgáltatásban.

A legérdekesebb azonban az, hogy ezt nemcsak a jobboldali világ, hanem az Európa Tanácshoz tartozó Velencei Bizottság, sőt mi több, az egyébként Donald Tuskék által kinevezett KRS-elnök és több más liberális szervezet is így látja, akik a Rzecpospolitában fejtették ki véleményüket.

PestiSracok facebook image

– mondta Dagmara Pawełczyk-Woicka, a lengyel igazságszolgáltatási tanács elnöke, aki egyúttal alkotmányellenesnek nevezte, hogy pusztán az adott bíró személye miatt helyeznek döntéseket hatályon kívül anélkül, hogy magát a döntést értékelnék.

Annyit azonban tudni kell a bírónőről, hogy a „neo-bírák” fokozatos kiszorítását egyáltalán nem veti el, sőt. Ugyanakkor a pletykák szerint Donald Tuskhoz személyesen közel álló Pawełczyk-Woicka éppen a fenti Bodnar-féle projektek átgondolatlansága miatt üzent hadat a lengyel igazságügyi minisztériumnak. Na meg persze azért is, mert Adam Bodnar még tavaly márciusban úgy döntött, hogy visszahívja a varsói fellebbviteli bíróság delegációját, amelynek a tagja volt Pawełczyk-Woicka is.

Még a Tusk-párti bíró, Dagmara-Pawelczyk-Woicka is támadja a Bodnar-féle javaslatot. Fotó: Agencja-Wyborcza.pl/Jakub Wlodek.

Przemysław Rosati, a Legfelsőbb Ügyvédi Tanács elnöke ugyan szintén üdvözölné a „neo-bírák” tisztogatását, ám furamód azt is elismeri, hogy jelenleg a Morawiecki-féle bírák azok, akik biztosítják a bíróságokon folyó munka zavartalanságát. Ezek eltávolításával pedig megszűnnének a kis bíróságok.

Kísértetiesen hasonlóan látja Marcin Wolny, a Soros-féle Helsinki Alapítvány emberi jogi ügyvédje.

Elmondta, a Bodnar-féle tervezet elfogadása az ügyek elbírálásának még lassabbá válásához és a bíróságok összeomlásához vezet. Kifejezetten ez akkor igaz – folytatta Wolny –, ha a tervezetben megnevezett háromszáz, eddig más jogi szakmát végző bírót valóban eltávolítanák a bíróságokról.

– fejtette ki véleményét a liberális ügyvéd.

Nagy kérdés, hogy ha már a sajátjai kritizálják és támadják meg a Bodnar-féle rendelettervezeteket, eljön-e az a pillanat, amikor leváltják az igazságügyi minisztert a kedélyek lecsillapítására? Vagy pedig hagyják elvonulni a szürke felhőket az égbolton, hogy aztán tovább folytassák a tisztogatásokat.

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.