A Nyugatnak valamelyik nagy háborúját most már meg kellene nyernie

A nagybetűs Nyugat 1945 óta nem nyerte meg egyetlen háborúját sem. Győzelemről ugyanis csak akkor beszélhetünk, hogyha a kompromisszummentes katonai győzelmet olyan béke követi, amelynek haszna arányos a győzelem árával és a győzteseknek kedvező stabil helyzetet hoz létre.
Nyilván Irak sem ilyen, Afganisztán sem ilyen, legfeljebb a nem világpolitikai jelentőségű dél-amerikai rendezkedések eredményeztek stabil helyzetet.
Foch marsall mondta azt az egyébként a közreműködésével is készült versailles-i békeszerződés aláírása után:
„Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre”.
Ez sajnos a Nyugat és Amerika összes háborújának végére igaz, vagy vereség, vagy olyan manapság “befagyott konfliktus” a háborúk vége, amely csupán fegyverszünet és szó sincs semmiféle racionális egyensúlyról vagy az erőviszonyok alapján végleg befejezett háborúról. A Nyugat jelenleg két nagy háborút vív, amely meghatározó az észak-atlanti civilizáció számára. A velünk egy rasszba tartozó oroszokat akarja mindenképpen kint tartani a saját szövetségi rendszerén kívül, illetve a Közel-Keleten akar elérni valamilyen olyan egyensúlyi állapotot, amely nem omolhat össze bármikor.
Teljesen lényegtelen, hogy az USA éppen miket gondol az orosz-ukrán háborúról, de aktuálisan nyilvánvaló, hogy Európa és különösen az EU érdekei és világfájdalmai teljesen hidegen hagyják a Trump adminisztrációt. 35 évvel ezelőtt a német kancellárnak, a francia elnöknek és a brit miniszterelnöknek volt befolyása nem csak a hidegháború utáni Európa sorsára, hanem az egész világéra is. Európa ha nem is egyenrangú, de a nagy ügyekből kihagyhatatlan szövetségese volt az USA-nak. Ma ez a kérdés fel sem merül. Sajnos a Trump adminisztráció is azt gondolja, Európa lényegtelenné válása őket nem gyengíti meg. Pedig Amerika szuperhatalmi státuszának valójában feltétele már nem csak Nyugat-Európa, hanem Közép-Európa stabilitása is, sőt a mindenkori orosz birodalom domesztikálása és egyenlősítése is.
Persze lehet álmodozni, de jelenleg úgy néz ki, hogy néhány évtizedes távlatban Nyugat-Európa az iszlámé lesz, Közép-Európa pedig újra az oroszoké. Esetleg egy olyan átmenet is lehetséges, hogy a jelenlegi brüsszeli birodalom még meghódítja és gyarmatosítja az EU újabb tagállamait, ezt éppen velünk már el is kezdek, miközben őket meg belülről 10-15 éves időtartamon belül felzabálja az iszlám. De ha az oroszok egy ütemmel később omlanak majd össze demográfiailag, akkor még lesz erejük az EU álarcában nálunk éppen megtelepedő iszlámot kitakarítani innen, persze a saját birodalmi logikájuk mentén. Ez az orosz felszabadítás akár még tényleges felszabadítás is lehet a végén. A mi liberálisaink meg ugyanazzal a mozdulattal állnak majd be muszlimnak, ahogy beálltak birodalmi polgárnak, arra kell csak ügyelnünk, hogy ne adják el gyorsan újra magukat az oroszoknak is. Azt tudjuk, hogy a németek nagylelkűségében nem bízhatunk, de hogy az oroszokét se szeretnénk kipróbálni, az bizonyos.
Mindez azért lényeges, mert ezeket a folyamatokat elodázni és időt nyerni csak a két háború valamelyikének megnyerésével lehet. Aki végiggondolta már az oroszok döntő és végleges vereségéből következő problémákat, legfeljebb néhány száz a szíriai polgárháború problémafaktorának szintjén mozgó ügyecskére kell itt gondolni, amelyekből Szibéria kínai kézre kerülése és egy-két ezer atomrakéta gazdátlanná válása még csak ki sem lóg nagyon a sorból, az a Közel-Keleten szeretne nyerni.
A Közel-Keleten Amerika a szándéka ellenére egy vallásháborút is vív az oroszok és most már főleg a kínaiakkal folytatott proxik mellett. A Közel-Keletet nem megérteni kell, hanem el kell fogadni, hogy nem tudjuk megérteni európai aggyal, mi is folyik ott. A zsidók talán értik már hová keveredtek vissza, hiszen onnan lettek szétkergetve a világba. Ennek az írásnak az egyik alapvetése, hogy Izrael létezése, sőt domináns szerepe abban a térségben nem csak Magyarország, hanem a helyzet romlása miatt már a teljes Európa közvetlen létérdeke is. Ha valaki nem az iszlám rajongója, hanem csak simán antiszemita, akkor is megtalálhatja a sportértéket Izrael stabilizáló szerepében és katonai erejében. A világ sok bajáért lehet okolni a liberális zsidókat, de Izrael legalább annyira, ha nem sokkal jobban értünk harcol, mint az a jelenlegi ukrán rezsim, amely jelentős részben nyugati ígéretek hatására tartja egy megnyerhetetlen háborúban a népét.
Izraelben működő nemzeti haderő van, amely évtizedek óta a szó szoros értelmében a napi túlélésért harcol, lehet, hogy közel az az idő, amikor majd mindent tőlük kell eltanulnunk, ha élni akarunk. Izrael viszont annak ellenére van kedvezőbb helyzetben katonailag, mint Ukrajna, hogy sokkal kisebb ország és ellensége is sokkal több van, habár azok nagyon diverzifikáltak és a közöttük lévő viszony is sokszor ellenséges. Ebből következőleg azonban Izrael képes akár több ellenségét is egyszerre legyőzni, ha azok összeomlásának politikai következményeitől nem kell tartania.
Észak-Afrikában és a Közel-Keleten számunkra, akik nem voltunk gyarmatosítók, felfoghatatlan módon gyűlölik a fehér embert, a keresztényeket és a zsidókat is. Ehhez a gyűlölethez nem mérhető az ukránok és az oroszok közötti harag, ráadásul itt van kivel tárgyalni, megegyezni, egyértelmű, hogy az orosz állam képes ellenőrizni a területét és a renegátjait képes eliminálni. A Közel-Keleten nincs is kivel békét kötni, mert az ottani országok nem úgy országok, ahogy azt Európában megszoktuk. Irán vallási és hatalmi rendszere még a Közel-Kelet nevű őrületnek is egy szélsőséges szereplője, teokráciája nem törzsi értelemben ambíciózus, hanem birodalmi értelmében az, ráadásul a léte is minden pillanatban arra emlékeztet bennünket, hogy egy Amerika-barát rezsimet kergettek el innen. Negyvenöt éve veszik palira az amerikaiakat, illetve szítói minden konfliktusnak, ami gyengíti az ellenségeiket és destabilizálja a térséget.
Most azonban úgy is tűnhet, az USA hallgatólagos beleegyezését adta ahhoz, hogy Izrael megkísérelje az iráni rezsim megdöntését. A jelenlegi iráni elit semlegesre, vagy esetleg Amerika barátra cserélése, ha az ország integritását meg tudják őrizni, erős üzenet lenne az oroszoknak is. Ahogy Trump a maga utánozhatatlan módján megfogalmazta a dolog lényegét:
„lehet, hogy egyszerűen le kell játszaniuk ezt a harcot egymás között.”