Szarajevói szafarik: ahol a civileket kedvtelésből gyilkolhatták
Bár Szarajevó ostromáról, mint a legtöbb háborúról ma már a történelem részeként beszélünk, mégis Bosznia-Hercegovina fővárosának tüzérséggel történő támadása még mindig igazságtételért kiált. Azonban a szerb hadseregről most a külföldi, azon belül is főleg a nyugati országok állampolgáraira irányul a reflektorfény, akik az információk szerint úgynevezett „mesterlövész szafarikra” utaztak a háború sújtotta Szarajevóba, hogy ott kiélhessék a civilek élete ellen irányuló beteges szenvedélyüket. Noha korábban már megjelentek hírek ilyen „turistákról” és azok rémtetteiről, most végre valóban fény derülhet arra, hogy ezek a gyilkosságok nemcsak egy szörnyű mese részét képezték, mert azoknak a főszereplői élő, menekülő, valódi emberek voltak. Az ügynek újra a figyelem középpontjába történő kerülése rámutat arra is, hogy a háború vége, valamint a háborús bűnösök törvényszék elé citálása és megbüntetése nem fedte el ezeknek a „turistáknak” a tettét, és most a milánói ügyészségé a feladat, hogy kiderítse mi is történt pontosan.
A délszláv háború részeként zajlott boszniai háború 1992-ben tört ki, amelynek keretében a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság hadserege bekerítette Szarajevót és ostrom alá vette a várost, azonban a civilek mészárlásában nemcsak a hadsereg katonái, hanem az oroszok és a „felvilágosult” Nyugat államainak polgárai is részt vettek. Ideológiai vagy egyéb elvi meggyőződést ne keressünk a tettük alátámasztására, mert ők nem holmi ügy elősegítéséért utaztak a balkáni fővárosba, hanem azért, hogy csupán kedvtelésből lőhessék agyon a menekülő szarajevói lakosokat.
Fotó: Chris Helgren/Reuters
A kedvtelésnek pedig megvolt az ára: a hírek szerint a külföldiek nyolcvan-százezer eurónak megfelelő értékű összeget fizettek, hogy perverz hajlamukat kielégíthessék.
Az civilek nem voltak mások, mint beárazott termékek, amelyeken ott lógott egy képzeletbeli árcédula, így a gyermekek magasabb árkategóriába tartoztak, míg az idősek lelövéséért nem kértek el összeget, így ingyen kiolthatták az életüket.
A kifizetett összeg nagyságából az is kiderül, hogy a „mészárosok” nem szegény, hanem vagyonos emberek voltak, akiknek bármit megért, hogy a élő célpontokra lőhessenek.
Igazságtétel? Újra napirenden a szarajevói „mesterlövész szafarik”
Az ügy viszont harminc évvel Szarajevó ostroma után sem merült feledésbe, és most, egy jogi panasz révén a milánói ügyészségre vár annak tisztázása, hogy megállapítsa, kik voltak azok az olasz állampolgárok, akik a háború alatt súlyos összegeket fizetve „mesterlövész szafarikra” utaztak Bosznia-Hercegovinába.
A fentebb említett panaszt Ezio Gavazzeni újságíró és regényíró nyújtotta be, aki abban olyan „nagyon gazdag emberek embervadászatáról” számol be, akik a fegyverek iránti szenvedélyük miatt „fizettek azért, hogy védtelen civileket ölhessenek” a szarajevói dombok szerb állásairól.
Nem voltak politikai vagy vallási indítékok – ezek gazdag emberek voltak, akik szórakozásból és személyes kielégülésből mentek oda. Olyan emberekről beszélünk, akik szeretik a fegyvereket, és akik talán lőtérre vagy szafarizni jártak Afrikába.
- fogalmazott Gavazzeni.
A Gavazzeni által összegyűjtött bizonyítékokat, amelyek között egy boszniai katonai hírszerző tiszt vallomása is szerepel, jelenleg Alessandro Gobbis olasz terrorizmusellenes ügyész vizsgálja. Ebben a tiszt állítólag elárulta, hogy boszniai kollégái 1993 végén szereztek tudomást az úgynevezett „szafarikról”, majd 1994 elején továbbadták az információt az olasz katonai hírszerző szolgálatnak.
Az olasz hírszerzés válaszából végül kiderült, hogy a „szafari” turisták az észak-olasz határvárosból, Triesztből repültek Belgrádba, majd onnan Szarajevóba, hogy utána „az embervadászatból visszatérjenek a tiszteletre méltó mindennapi életükbe.”
Gavazzeni panasza viszont az egykori amerikai tengerészgyalogos, John Jordan vallomásának kivonatait is magába foglalja, amelyet még a hágai büntetőper során, Ratko Mladic boszniai szerb hadsereg parancsnokának tárgyalásán tett, akit végül többek között népirtásért, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. Ebben a tanúvallomásában Jordan eskü alatt vallotta, hogy önkéntesként bizony találkozott „turista lövészekkel” Szarajevóban.
Ezio Gavazzeni először három évtizeddel ezelőtt olvasott a szarajevói mesterlövész-túrákról, amikor az olasz Corriere della Sera újság beszámolt az esetről, de konkrét bizonyítékok nélkül. Később továbbvizsgálta az ügyet, miután megnézte a szlovén rendező, Miran Zupanic 2022-es dokumentumfilmjét, a „Sarajevo Safari”-t, amely azt állítja, hogy a gyilkosságokban részt vevők több országból, többek között az Egyesült Államokból, Oroszországból és Olaszországból érkeztek. Ennek hatására Gavazzeni is továbbkutatott, és februárban átadta az ügyészeknek a tizenhét oldalas aktát, amely tartalmazza Benjamina Karic, Szarajevó volt polgármesterének jelentését is.
Jelenleg még folyik azoknak az olaszoknak az azonosítása, akik részt vehettek a szarajevói mészárlásokban. Azonban Gavazzeni szerint néhány állampolgár azonosítása már sikeres volt, így őket a közeljövőben fogják kihallgatni az ügyészek.
A britek mindent tagadnak
Szemben a szóbeszéddel és Gavazzeni vallomásokat tartalmazó jogi panaszával, ugyanakkor a britek „városi legendának” tartanak minden olyan állítást, amely szerint külföldi állampolgárok fizettek azért, hogy civileket ölhessenek.
A britek, akik a 90-es években Szarajevóban szolgáltak a BBC-nek úgy fogalmaztak az üggyel kapcsolatban, hogy ők soha nem hallottak úgynevezett „mesterlövész-turizmusról” a boszniai konfliktus idején.
Majd kifejetették, hogy annak kivitelezése azért is volt lehetetlen, mert ahhoz számos ellenőrzőponton kellett volna átjutni, amelyet logisztikailag nehéz lett volna megvalósítani. A következő érv, amelyet felsorakoztattak, az volt, hogy a brit csapatok mind Szarajevóban, mind a várost körülvevő területeken szolgáltak, ahol szerb erők is állomásoztak, és akkor semmi nem utalt arra, hogy „mesterlövész-turizmus” folyna.
A britek érvei nyilván nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a szigetország katonáinak a véleményével ellentétben nem csak „városi legendáról” van szó, hanem megtörtént eseményekről, amelyet főleg azok próbálnak „mesevilágban” tartani, akiknek nem fűződik érdekük ahhoz, hogy kiderüljön, mi is történt Szarajevóban valójában.
Egy valami biztos, hogy most Gavezzeni panasza révén igazságot szolgáltathatnak az ártatlanul meggyilkolt embereknek, és ezzel együtt méltó büntetést kaphatnak azok, akik saját boldogsághormonuk fokozása érdekében ártatlan civileket mészároltak le.
