Pesti Srácok

Teherán lángol, az olaj ára az egekbe szökhet, a tömeggyilkos Hamenei halott (Frissítve)

Teherán lángol, az olaj ára az egekbe szökhet, a tömeggyilkos Hamenei halott (Frissítve)
Fotó: Abedin Taherkenareh

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombaton Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Irán fővárosából, Teheránból. A CNN-nek amerikai hivatalnokok megerősítették, hogy az Egyesült Államok is beszállt a támadásba. Az iráni külügyminiszter cáfolta az izraeli forrásokat, akik szerint Irán legfőbb vezetője is életét vesztette. Eközben az iráni Forradalmi Gárda szerint válaszcsapásaikkal több száz amerikai katonával végeztek.

Szombaton az izraeli védelmi minisztérium Iránra mért megelőző csapásról számolt be.

Irán
Megelőző csapás Irán ellen; fotó: Abedin Taherkenareh

Irán lezárta légterét

Irán lezárta légterét nem sokkal azt követően, hogy Izrael bejelentette, megelőző csapásokat mért a síita államra. Az IRINN iráni hírügynökség úgy tudja, robbanások történtek Teherán keleti és nyugati részén, a támadás egyik célpontja pedig az iráni főváros melletti Mehrabad nemzetközi repülőtér. Iráni sajtóforrások szerint támadás érte Ali Hamenei, az ország vallási és politikai vezetője irodájának környékét is.

Az INA iraki hírügynökség azt közölte, hogy az Iránnal szomszédos arab ország szintén lezárta légterét.

 

Megölhették Irán legfőbb vezetőjét - az iráni külügyminiszter cáfol

Egy izraeli tévécsatorna ismeretlen forrásokra hivatkozva azt közölte, egy izraeli légicsapásban életét veszthette Ali Hámenei, Irán legfőbb vezetője. Az információt hivatalosan nem erősítették meg, egy újabb forrás szerint pedig csak megsérült a vallási vezető. Az izraeli csatorna szerint, ha valóban sugározni fognak egy beszédet Ali Hámenei részvételével, azt feltehetően előre rögzítették.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az NBC amerikai televíziónak szombaton adott interjúban arról beszélt, jelenleg nincs kommunikáció az Egyesült Államokkal, de amint a támadásokat leállítják, ismét lesz lehetőség tárgyalni. Ugyanakkor kiemelte, Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője "tudomásom szerint" életben van.

Minden magas beosztású tisztségviselő életben van, mindenki a helyén van, és minden rendben van, kezeljük a helyzetet

- jelentette ki. Aragcsi úgy fogalmazott:

lehet, hogy elvesztettek néhány parancsnokot, de ez nem nagy probléma.

Az iráni Forradalmi Gárda szerint több száz amerikai katonával végeztek

Legkevesebb kétszáz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az Irán által a szombati amerikai és izraeli légicsapásokra adott válaszcsapásokban - írta az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda az iráni állami műsorközlőhöz eljuttatott közleményében. A szombat reggeli iráni városok - közöttük a főváros - elleni amerikai csapások után a Forradalmi Gárda bejelentette, hogy Teherán rakétákkal és drónokkal légicsapásokat mért több térségbeli államban lévő amerikai katonai célpontok ellen.

A TASNIM iráni hírügynökség jelentése szerint Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni. Ebrahim Dzsabari vezérőrnagy, a Forradalmi Gárda parancsnokának főtanácsadója az iráni televízióban azt közölte, hogy eddig csak "ócskavas rakétákat" vetettek be, de Teherán rövidesen korábban nem látott fegyverekkel áll elő.

Trump nagyszabású hadműveletet jelentett be Irán ellen

Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen - jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.

A célunk az amerikai nép védelme az iráni rezsim felől érkező fenyegetések ellen

- jelentette ki videóüzenetében az elnök, azzal vádolva Teheránt, hogy nem hagyott fel sem nukleáris programjával, sem pedig az olyan rakéták fejlesztésével, amelyek az Egyesült Államokat is elérnék. Trump hangsúlyozta: az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése. Hozzátette, hogy meg fogják semmisíteni az iráni haditengerészetet is.

Garantálni fogjuk azt is, hogy Irán soha nem tesz szert atomfegyverre

- szögezte le, azt vetve Teherán szemére, hogy a tavaly júniusi, az iráni nukleáris létesítményeket célzó amerikai csapásokat követően megpróbálta újrakezdeni atomprogramját. Az elnök emellett azzal vádolta a síita államot, hogy az általa kiképzett és támogatott milíciák révén az évek során számos támadást intézett a Közel-Keleten állomásozó amerikai egységek ellen. Trump "a terrorizmus elsőszámú finanszírozójának" nevezte Iránt.

Ebből elég volt, ezt nem tűrjük tovább. Meg fogják tanulni, hogy senki nem provokálhatja büntetlenül a világ legerősebb hadseregét

- szögezte le. Trump megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát, a rendőrséget és a fegyveres erőket, hangsúlyozva, hogy amennyiben ezt még most megteszik, akkor amnesztiában részesülnek, ellenkező esetben "a biztos halál vár rájuk". Az iráni néphez fordulva kijelentette: eljött az idő, hogy átvegyék a kormányzást, és arra kérte az embereket, hogy a támadás idején maradjanak biztonságos helyen. Hozzátette: "közel a szabadság órája".

Éveken át kértetek amerikai segítséget, de sosem kaptatok. Most azonban itt egy elnök, aki megadja nektek, amit kértetek; lássuk, mihez kezdtek vele!

-fogalmazott. Az elnök elmondta azt is: Washington mindent megtesz annak érdekében, hogy a műveletek során minimalizálja az amerikai veszteséget.

Iránnak nem lehet atomfegyvere

Pénteken Donald Trump amerikai elnök elégedetlenségét hangoztatta az Iránnal zajló tárgyalások hangvétele miatt, és bár újabb egyeztetést jelentett be a teheráni küldöttséggel, de nem zárta ki a katonai erő alkalmazását Irán atomprogramja miatt. Az elnök a Fehér Házat elhagyva újságírók kérdéseire válaszolva ismét világossá tette, hogy Irán nem kerülhet atomfegyver birtokába, és azt hangoztatta, hogy "nagyszerű lenne", ha ezt a célt katonai erő alkalmazása nélkül lenne képes elérni, valamint hozzátette, hogy erről egyelőre még nem született döntés.

Mi rendelkezünk a világon a leghatalmasabb hadsereggel, szeretném nem használni, de néha igénybe kell vennünk, meglátjuk mi történik

– fogalmazott Donald Trump, aki kijelentette, azt szeretné, ha az egyeztetéseken az iráni fél jóhiszeműen tárgyalna, mert jelenleg nem ez a helyzet.

Pénteken az amerikai külügyminisztérium bejelentette, engegélyezték, hogy az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének működéséhez nem nélkülözhetetlen személyzet elhagyja szolgálati helyét.

Marco Rubio külügyminiszter a közel-keleti térség biztonságát érintő tárgyalásokra hétfőn és kedden Izraelbe utazik, pénteken pedig az ománi külügyminiszterrel találkozott Washingtonban. Omán képviselői közvetítőként vannak jelen az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalásokon, amelyek legutóbbi fordulója csütörtököt Genfben volt.

Felkészül Kuba?

Donald Trump pénteken újságírók kérdéseire válaszolva azt sem zárta ki, hogy az Egyesült Államok átvegye a Kuba feletti ellenőrzést.

Nagyon könnyen végződhet egy Kuba feletti barátságos átvétellel

– fogalmazott, és hozzátette, hogy magas szinten zajlanak egyeztetések a havannai kormányzattal, amiért Marco Rubio külügyminiszter felelős. Donald Trump Kubát egy nagy bajban lévő országnak nevezte, ahol nincs pénz, nincs olaj, nincs élelmiszer, és az Egyesült Államok segítségét akarja.

Irán lövi Izraelt

Iránból Izrael felé kilőtt rakétákat azonosított az izraeli haderő – jelentette be az IDF nem sokkal az után, hogy az AP az ország északi részén robbanásokról számolt be.

Hamenei halott

Izraeli források szerint fénykép is készült a legfőbb iráni vallási vezető, a tömeggyilkos fanatikus Ali Hamene holttestéről. A sajtóhírek szerint 30 bombát dobtak az izraeli vadászgépek Ali Hamenei iráni ajatollah palotájára.

Bár az irániak próbálták cáfolni, illetve folyamatosan bejelentették, hogy Hameini mindjárt szózatot intéz a néphez, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy friss videóüzenetben közölte, hogy egyre több jel mutat arra, hogy az ajatollah "nincs többé". Benjamin Netanjahu magabiztosan kijelentette, hogy azt a célpontot támadták, ahol Hamenei tartózkodott. Az izraeli 12-es csatorna információi szerint Netanjahunak megmutatták az ajatollah holttestének a fotóját, amelyet a romok közül emeltek ki az izraeli ügynökök.

 

Ajánljuk még