Pesti Srácok

Visszatérhetnek a nézők a sportrendezvényekre

Visszatérhetnek a nézők a sportrendezvényekre

Bejött a Nemzeti Sport korábbi tippje: a Magyar Közlönyben szerdán jelent meg az a kormányrendelet, amely engedélyezi, hogy a szabadtéri rendezvényeken a helyszínen tartózkodjanak az emberek. A rendeletben az áll: ha a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti egészségügyi óvintézkedéseket, a helyszínen való tartózkodás megengedett, azaz a sporteseményeken lehetnek nézők.

Szabadtéri rendezvénynek minősül az olyan program, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik, vagy amely során a nézőket az időjárás miatt sátorral védik – például cirkuszsátor –, illetve azok is, amelyeknél a rendezvény céljából épített fallal körülhatárolt, fedetlen vagy részben fedett létesítményben zajlanak, például stadion, uszoda, szabadtéri színpad, szabadtéri mozi – írta a Nemzeti Sport. Fontos, hogy a szabadtéri rendezvényeken lehetőség szerint legalább másfél méteres távolságot kell biztosítani a nézők között. A nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, vagyis három széket üresen kell hagyni két ember között, illetve a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket sem lehet használni.

A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön ajánlást fogalmazott meg a klubok felé, miszerint a mérkőzést szervező klub dönthet, él-e a kormányrendelet adta lehetőséggel a rendeletben szereplő előírások betartása mellett. A június 3-i Magyar Kupa-döntőre hamarosan megkezdődik a jegyárusítás. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón megerősítette a Magyar Közlönyben megjelenteket. Hangsúlyozta: azon rendezvényeken, ahol ülőhelyek vannak, három széket és egy sort üresen kell hagyni a nézők között.

Forrás, fotó: Nemzeti Sport

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.