Vágó Gábor annak idején elhagyta az LMP-t, majd amikor barátja, az LMP-t a Párbeszéd kedvéért szintén elhagyó, majd az MSZP-vel összebútorozó Karácsony Gergely alkalmazta, visszatért az LMP-hez. Érthető, ugye? A pártból 2014-ben távozó politikus-aktivista indul a kecskeméti körzetben az egykor ökopártnak indult alakulat színeiben.
Még 2014-ben hagyta ott az LMP-t Vágó Gábor, amikor rádöbbent, hogy a politika az ő szemével nem ugyanúgy más, mint Schiffer András elképzelései szerint. Emlékezetes szakadást okozott a pártban annak idején Bajnai Gordon csábító szava, és noha a baloldali összefogást támogató Vágó nem tartott a kilépőkkel, neki sem volt maradása, miután az önálló identitás megőrzését támogató vonal kerekedett felül. Azt is zokon vette a politikus, hogy a 2014-es országgyűlési választás előtt az LMP országos választmánya nem támogatta az egyéni jelölését a kiskunhalasi körzetben, és nem került fel az országos lista első harminc helyének egyikére sem.
A pártpolitikából távozó Vágó Gábor a politikát persze nem hagyta hátra: a Soros György érdekeltségébe tartotó Átlátszónál helyezkedett el, majd a kommunista ideológia legelszántabb propagálójának számító Mérce tartalomfejlesztője lett. Emellett a különféle kormányellenes tüntetések állandó szereplőjeként és szervezőjeként tűnt fel, amelyeken rendre az önbizalomteli vidámság és a szeretet hangján próbált megszólalni. Az igazán nagy elégedetlen tömeget azonban ez sem tudta megmozdítani, az Orbán-kormány azóta is a helyén van. Ezt ő is nehezen viseli, amiből aztán nagy felháborodást kiváltó megnyilvánulás kerekedett, ugyanis Gulyás Mártonnal összhangban azt mondta, hogy ki kell lépni a jogszerűség kereteiből, és törvényellenes, agresszív cselekményekkel kell felhívni a figyelmet a kormánnyal kapcsolatos problémákra. Ezek után az Országgyűlés illetékes bizottsága vizsgálta, hogy jelenthet-e Vágó személye nemzetbiztonsági kockázatot.
Újraéledő régi barátságok
Az utóbbi időben többször tűnt fel Karácsony Gergely oldalán – például EZEN a tüntetésen –, majd a zuglói polgármesterként tevékenykedő cimborája alkalmazta is őt a kerület – eddiginél drágább – átláthatósági biztosaként. Ilyen előzmények után gondolta úgy a szintén jelentős Soros-kapcsolatokkal rendelkező Szél Bernadett, hogy jól jönne a pártnak Vágó Gábor, amit az érintett is örömmel fogadott:
Úgy érzem, ez egy ilyen régi szerelem, ami most megint föllángolt, mert az a közösség, amihez akkor tartoztam, az úgy tűnik, hogy mintha magára talált volna, és ez a lendület is rám ragadt. […] Dettivel nagy öröm újra együtt dolgozni. Az egyik legkedvesebb munkatársam a karrierem során. Állhatatos, kemény, és mindeközben emberközeli.
A pártban azonban nem fogadta ilyen egyöntetű lelkesedés a megjelenését, ugyanis sokan attól tartanak, hogy Szél Bernadettel együtt ez már túlságosan erősíti a Soros-párti vonalat, emiatt csorbát szenvedhet a függetlenség imidzse is, amelyért pedig 2014-ben nagyot kockáztatott az LMP. Nem beszélve arról, hogy a múlt héten a nyilvánosságban nagy teret kapó Simicska-Hadházy találkozók után ez újabb komoly támadási felületet jelent. Szél és Vágó mindenesetre nagy vidámság közepette, együtt jelentették be a párt korábbi képviselőjének visszatérését.
Vágó Gábor is a győzelem útjára lépett
Büszke vagyok, hogy Vágó Gábor is a győzelem útjára lépett és egyéni képviselőjelöltként LMP-s színekben méretteti meg magát.
Közzétette: Szél Bernadett – 2018. január 29.
forrás: origo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS