Pesti Srácok

Vitézy Dávid : „Az az eredmény, ami létrejött, nem egy tisztességes folyamat eredménye”

null

Interjúban reagált Vitézy Dávid a Nemzeti Választási Bizottság pénteki döntésére. Az LMP jelöltje elmondta: két típusú jogorvoslat van még folyamatban a főpolgármester választással kapcsolatban, valamint kifejtette, hogy mindenképpen korrekcióra van szükség a választás kapcsán.

Mint ismert, péntek este döntött a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), miszerint Karácsony Gergely nyerte meg a főpolgármester-választást. Az újraszámlálást Vitézy Dávid kezdeményezte – megfellebbezve a hivatalos eredményt –, miután szerinte számos helyről érkezett jelzés, hogy szavazókörökben tévesen érvénytelenné nyilvánították az egyébként érvényes szavazatokat, vagyis amelyeknél Szentkirályi Alexandra neve mellett egy érvényes jelölt neve mellé is tettek x-et – emlékeztet a Mandiner.

Az újraszámolás után Vitézy Dávid interjút adott a Partizánban Gulyás Mártonnak. A műsorvezető a beszélgetés elején kijelentette, hogy ennyire szoros, ennyire fordulatokban gazdag választás emberemlékezet óta nem volt Magyarországon. Majd azt a kérdést tette fel Vitézynek, hogy ki nyerte a 2024-es főpolgármester-választást. Erre az LMP jelöltje azt válaszolta:

PestiSracok facebook image

Vitézy azzal folytatta, hogy azért nem tud egyértelműbben válaszolni az elhangzottakra, mert maga Karácsony Gergely jelentette be, hogy megtámadja ennek a választásnak az eredményét, annak ellenére is, hogy ő nyert. Gulyás arra is kíváncsi volt, hogy az LMP jelöltje és csapata fog-e jogorvoslattal a Választási Bizottsághoz fordulni. Vitézy elmondta, hogy két típusú jogorvoslat van még folyamatban.

– magyarázta az LMP jelöltje.

– zárta a gondolatmenetét a közlekedési szakember. Majd felidézte, hogy a másik szál, hogy a Fővárosi Választási Bizottsághoz azzal a kéréssel fordultak, hogy a IV. és a VII. kerületben ismételjék meg a választást.

– fogalmazott Vitézy, itt ismertetve, hogy elvégeztek egy összehasolítást, amelyből kiderült, hogy Újpesten és Erzsébetvárosban kétszer annyi érvénytelen szavazat jött össze a szavazókörökben, mint más kerületekben.

– sorolta. Vitézy azt is megjegyezte az eredmény és a mintegy 500 érvényessé átminősített szavazólap kapcsán, hogy „itt mindenképpen korrekcióra volt tehát szükség”.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu