Vizi E. Szilveszter kétszeres Széchenyi-díjas magyar orvos, farmakológus, az MTA volt elnöke kapta idén a gróf Batthyány Lajos-díjat, a mártír miniszterelnök feleségéről elnevezett gróf Zichy Antónia-díjat pedig Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő vehette át a Magyar Batthyány Alapítvány pénteki budapesti eseményén, a Fiumei úti sírkertben.
Mi, akik ma itt vagyunk, sok mindent kaptunk örökül, ha pedig van nemzeti örökségünk, akkor léteznie kell örökösöknek is – hangsúlyozta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az aradi vértanúk emléknapja alkalmából rendezett eseményen.
Vannak olyan örökösök, akik méltók dicső hazánk javaira. Akik életüket és munkásságukat annak szentelték, hogy a kapott kincset gyarapítsák, a tudást a köz javára használják, a hitet pedig megerősítsék. Őket jutalmazzuk ma
– emelte ki Vitályos Eszter.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium célul tűzte ki, hogy a “világon egyedülálló” családpolitikai modell megerősítésével és a családtámogatások körének bővítésével minél több gyermek szülessen hazánkban, akik ennek az országnak a méltó örökösei – mondta.
Negyedik alkalommal adják át a díjat
Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke kiemelte, hogy az alapítvány negyedik alkalommal ítélte oda a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat, amelyet olyan személyek kaphatnak, akik korunk társadalmi, gazdasági, politikai kihívásaira praktikus és pragmatikus, a lehetőségekkel és szükségszerűségekkel arányos választ adnak.
Ezzel pedig a magyar nemzet jobbítását, Magyarország sikerességét és nemzetközi elismertségét is erősítik
– hangsúlyozta.
A mindentudást másokkal is meg kell osztani
Batthyány Boldizsár, a Fiatalok Batthyány Köre elnöke Balog Zoltán, református püspök, a díjazás fővédnöke szavait tolmácsolta, aki írásos köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy Tordai Teri rajongott színésznő, művész, aki rendíthetetlen alázattal szolgálta és szolgálja a magyar nyelvet, a magyar és az egyetemes színház- és filmművészetet, a kultúrát.
Balog Zoltán méltatásában emlékeztetett, hogy Vizi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként is maradandót alkotott. Hozzátette: ő az a tudós, aki tudja, hogy a mindentudás nem egyéni privilégium, hanem olyan isteni adomány, amely csak akkor éri el célját, ha másokkal megosztjuk.
Bogyay Katalin nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke úgy fogalmazott, hogy egy díj létrehozása és fenntartása személyes ügy. Életben tart egy eszmét, azoknak az embereknek a gondolatait, hitvallását, viselkedését mutatja meg és őrzi a mindennapokban, akiknek nevét viseli – mondta. Hozzátette: a Batthyányi-család ma a kornak megfelelően újragondolva, de a család által megfogalmazott, eredeti értékeket állhatatosan őrizve van jelen a magyar közélet palettáján.
Politikusok is kaptak posztumusz díjat
Az alapítvány idén is adományozott posztumusz díjakat: Duray Miklós (1945-2022) felvidéki magyar politikus, író, valamint Csilla von Boeselager (1941-1994) magyar származású vegyész, marketingszakember részére.
Az eseményen, Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásának 20. évfordulója alkalmából, kiemelt elismerésként emléklapot kapott Kellermayer Miklós, a Semmelweis Egyetem professzora, Faigl Ilona főorvos, Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke, Meskó Zsolt író, rendező, Gyürki László pápai prelátus, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Latorcai Csaba államtitkár és Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.
A Magyar Batthyány Alapítvány idén negyedik alkalommal ítélte oda a 2019-ben alapított gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat.
Az eseményről Hatlaczki Balázs kollégánk készített remek felvételeket, melyet az alábbi fotógalériában tekinthetnek meg.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS