Pesti Srácok

Volner János a Pesti Riporterben: Gyurcsány egyértelműen dominálja az egész ellenzéki összefogást (Videó!)

Volner János a Pesti Riporterben: Gyurcsány egyértelműen dominálja az egész ellenzéki összefogást (Videó!)

A Pesti Riporter pénteki vendége volt Volner János, a Volner Párt elnöke, akivel a Jobbik az ellenzéki összefogásban betöltött szerepéről beszélgettünk. A volt jobbikos képviselő elmondta, hogy szerinte Gyurcsány egyértelműen ledominálja az egész ellenzéki összefogást. A beszélgetésből az is kiderült, hogy Jakab Péter agresszív testőrei már régóta a Jobbik alkalmazásában állnak, személy szerint még Volna Gábort védték elnöksége idején. Volner elmondta: mindezt onnan tudja, hogy még ő maga adott engedélyt ezeknek a testőröknek a munkába állásához. A Volner Párt elnöke azt is hozzátette, hogy szerinte egy esetleges Gyurcsány-kormányban Jakab Péter csak egy látszatpozíciót kaphatna, komolyabb megbízás semmiképp nem jutna a “parizerkirálynak”. A műsor második vendége Wintermantel Zsolt volt, akit Karácsony döcögő buszbeszerzéseiről és a legújabb busz-mutyiról kérdeztünk. Végül Borbély Ádám, a zuglói önkormányzat fideszes képviselője érkezett hozzánk, akivel az ellenzék állítólagos elvonások miatti hisztijéről beszélgettünk, illetve arról, hogy milyen fiktív számokat közölnek Horváth Csabáék a költségvetésben elvonás címén.

A Pesti Riporter teljes adása ITT nézhető vissza. A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.