Politikai átverésnek nevezte a Civitas Intézet által publikált, a Jobbik erősödését mutató közvélemény-kutatást a Volner Párt elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Volner János, aki korábban a Jobbikban politizált, közölte: a Civitas egy klasszikus jobbikos háttérintézmény volt, amelynek a volt vezetője szervesen részt vett a Jobbik programalkotásában, illetve a párt központi apparátusának a tagja volt. A politikai átverésnek az is a célja, hogy a Jobbik javítsa pozícióit a baloldali összefogáson belül – tette hozzá a politikus.
Volner János azt mondta, a Jobbik most azzal próbálta átverni a választókat, hogy egy baloldali kötődésű volt országgyűlési képviselőt ültetett az intézet élére, Kész Zoltánt. Ezzel próbálják elfedni azt, hogy a Jobbik erősödését jelző intézetet valójában a Jobbik finanszírozza, vélhetően mind a mai napig – fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a 2019-es európai parlamenti választásokat megelőzően a szintén a Jobbik által finanszírozott Iránytű Intézet 14 százalékra mérte a Jobbikot, amely végül 6 százalékos eredményt ért el. Volner János úgy vélekedett, hogy a baloldali összefogás pártjai minél inkább megpróbálnak megszabadulni a baloldalt ténylegesen vezető DK-elnök, Gyurcsány Ferenc nevétől, ezért megpróbálnak úgy tenni, mintha a valóságostól eltérő volna az ellenzéki pártok erősorrendje.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS