volner párt
Volner János a Hobbistában: Jakab Péterék felaprították magukat és önként mentek a Gyurcsány-kolbászba (Videó!)
Nincs itthon a macska, cincognak az egerek! Jeszenszky Zsolt ideiglenes távollétében Ábrahám Róbert kvóta-műsorvezető vette át a "kapitány" szerepét, aki a tőle megszokott stílusban vette kezelésbe a csapatot. A fiúk Göncz Árpáddal kezdték, aki egyeseknek az ország nagypapája, másoknak viszont csak egy volt SZDSZ-es politikus. Ezután megbeszélték, hogy a baloldal szerint ki lehetne jobb köztársasági elnök, mint Novák Katalin, és olyan nevek merültek föl, mint Iványi Gábor, Róna Péter vagy Elek István. A srácok később egy alacsonyan csüngő gyümölcsért nyúltak és górcső alá vették Márki-Zay Péter szájmenésének újabb eredményét. Spoiler: ezúttal nem sértett meg senkit, mindössze annyi történt, hogy nem tudta, hányadikán van 16-a. A műsor második felében Volner János, a Volner Párt elnöke foglalt helyet a vendégfotelben, aki mesélt a pártjáról és arról, miért lépett ki a Jobbikból. Emellett szóba került a Jobbik jelenlegi vezetése, amely finoman szólva is azokkal állt össze, akik ellen létrejött. Az adás végéhez közeledve Ábrahám Robi végül feltette az ominózus kérdést és arról érdeklődött, hogy Volner János belép-e a Fideszbe a választások után, amire olyan választ kapott, amire ő maga sem számított. Ráéghet Karácsonyra a villamos-gate – Frankfurtból kiszuperált „grillsütőket” venne Budapestnek a főpolgármester
Karácsony Gergely majdhogynem Frankfurt roncstemetőjévé züllesztette Magyarország fővárosát, legalábbis, ha a Közbeszerzési Hatóság egy kiadós, százötvenmillió forintos bírsággal nem akasztja meg a főpolgármester által gründolt villamosbeszerzést. Mint ismert, Karácsony a járványt kihasználva olyan lestrapált német villamosok beszerzésére kötött szerződést, amelyeket a derék frankfurtiak csak grillsütőnek csúfolnak, mivel klíma hiányában még a tüzes germán nyárban is annyira felforrósodnak, hogy az utasok sült csirkeként szállnak le róluk. A villamosbeszerzés visszásságai miatt azonban Volner János, a Volner Párt elnöke feljelentést is tett, mivel szerinte büntetőjogi aggályokat is felvet a gyanús „közbeszerzés”. A témában tartott sajtótájékoztatón a pártelnök portálunknak elmondta: a 3-as metrón még törülközőbe bugyoláltan tiltakozó főpolgármester olyan villamosokat járatott volna Magyarország fővárosában, amelyekbe nemhogy klímát nem lehet szerelni, de még a villamos áramot sem tudják visszatermelni fékezéskor a rendszerbe, ami manapság már alapkövetelmény. Érdeklődésünkre Volner arról is beszélt: az általa kigyűjtött adatok arra is utalnak, hogy Tüttő Kata, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztése javasolja konkrétan és egyértelműen a frankfurti villamosok beszerzését. Volner János a Pesti Riporterben – Jakab Pétert rövid pórázon tartottuk, mert tudtuk, hogy nárcisztikus, és bármire képes (Videó!)
A Pesti Riporter szerdai adásában Ferkó Dániel műsorvezető első vendége Volner János, a Volner Párt elnöke volt, aki súlyosan kiosztotta egykori párttársát, Jakab Pétert, akiről elmondta, mindig rövid pórázon kellett tartani. Az adásban körüljárták azt a témát, hogy a Jobbik egy esetleges kormányra kerülésekor milyen önkényuralmi rendszert alakítana ki, emellett szóba került Jakab homofób parlamenti felszólalása is, valamint az ellenzéki szivárványkoalíció és az előválasztás is. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.