Pesti Srácok

Volner János: Vona és társai igyekeznek balra tolni a Jobbikot

"Én a Jobbikért az utolsó csepp véremig küzdeni fogok, amíg megvan a párttagságom, mindent megteszek a pártért" - ezt mondta az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Volner János párttagságának felfüggesztésével kapcsolatban. A politikus hozzátette: amilyen irányba a mostani vezetés löki a Jobbikot, erkölcsi kötelessége megvívni ezt a küzdelmet. A politikus kitálalt a párt Soros Györgyhöz köthető kapcsolatairól is, valamint arról, hogy a mai napig egyértelműen Vona Gábor irányítja a pártot a háttérből.

Volner János elmondta: a Jobbikban még mindig nagyon sok a hazáját szerető, tisztességes magyar ember, szerinte a Jobbik vezetésével van baj.

- fogalmazott. A politikus elmondta: Vona Gábor lemondása után őt is felkérték a Jobbik elnöki posztjára, ő azonban ezt tisztelettel visszautasította, mert bízott Sneider Tamásban, aki nemzeti politizálást ígért. Hozzátette: azért nem vállalta a párt vezetését, mert a saját politikai stratégiája körülbelül 30-35 százaléknyi listás szavazatra lett volna elég, ez azonban kevés lett volna a Jobbik tagságának és választóinak. Ilyenkor egy tisztességes politikus nem kezd el hazudozni. Én nem akartam azt hazudni, hogy le fogjuk győzni 2022-ben a Fideszt, ha én magam úgy gondolom, hogy körülbelül a szavazatok egyharmadát tudjuk megszerezni - mondta ezzel kapcsolatban.

PestiSracok facebook image

A Jobbikot megpróbálják balra tolni

Volner János kiemelte: számos olyan eset volt, amikor sikerült megakadályozni a nemzeti érdekek elhagyását párton belül. Ahogy mondta: egy házon belüli féke volt a Jobbik balra tolódásának. Szerinte a Jobbikot megpróbálják balra tolni, ő azonban ennek az útjában áll, ezért próbálják meg lejáratni. Hozzátette: Sneider Tamás háborút indított ellene a közösségi oldalakon, ezért nem maradt más választása, mint hogy tényekkel válaszoljon. Ilyen volt a Jobbik Soros Györggyel való kapcsolata is. Ezzel kapcsolatban elmondta: a párt támogatói között több, a Soros-hálózathoz köthető személy is van. Hozzátette: számos háttérinformációval rendelkezik, ezeket azonban nem osztja meg a nyilvánossággal.

- tette hozzá. Kiemelte: amíg egykor a Jobbik hívta fel a figyelmet Soros György tevékenységének veszélyére, most a saját pártja kezd el szövetkezni a milliárdossal. Az esetleges Jobbik-LMP összefogás kapcsán azt mondta: ezzel nyíltan létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása. Szerinte Sneider Tamás Vona Gábor régi álmát teljesítené be egy esetleges összefogással. A politikus elmondta: nyilvánvaló, hogy a mai napig Vona Gábor irányítja a pártot. Sneider Tamást a Jobbik "párt-strómanjának" nevezte. A Jobbik tegnapi frakciógyűléséről azt mondta: az ötvenes évek koncepciós eljárásait idézte, rengeteg hazugsággal és mocsokkal.

Forrás: Echo TV; Vezető kép: Echo TV

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.