Pesti Srácok

Vona cimborájának zugportálja durván beleszállt Toroczkaiba

Vona cimborájának zugportálja durván beleszállt Toroczkaiba

Saját alelnökét is kikezdte a Jobbik és a párthoz köthető, Zsúrpubi nevű internetes szennyoldal. A Vona Gábor cimborája és rajongója, Béres Ferenc Attila által főszerkesztett zugportál most az elnöki posztra egyre esélyesebb Toroczkai Lászlónak ment neki, amit az ásotthalmi polgármester keményen visszautasított. Úgy tűnik, a pártban valóban tartanak attól, hogy a kongresszus Toroczkait választja elnöknek a Vona Gáborhoz hű Sneider Tamással és Gyöngyösi Mártonnal szemben – írta a Magyar Idők.

Semmitől nem riad vissza a Jobbik vezetése annak érdekében, hogy Vona Gábor bizalmasai hatalomban maradhassanak, az elnökválasztási „kampányba” még az is belefér, hogy saját alelnöküket, Toroczkai Lászlót is kikezdik. A minap a Jobbik házi szennyportálja, a Zsúrpubi közölt olyan írást a párt elnöki posztjáért induló ásotthalmi polgármesterről, amelynek már az alapja sem igaz. A portál szerint Toroczkai korábban azt mondta, ő szívesen dolgozna együtt Budaházy Györggyel, akár a Jobbikban is.

– írta a Zsúrpubi, felvetve a dilemmát, miszerint miként lehetne jó elnöke a Jobbiknak egy olyan Toroczkai, aki egy Orbán Viktor kabinetjét méltató emberrel állna össze. A Jobbik lejárató cikkét nem hagyta szó nélkül Toroczkai sem, aki tegnap Facebook-oldalán tette helyre a bulvárportált.

PestiSracok facebook image

– írta az alelnök, aki szerint a Zsúrpubi csúsztatásokkal teli cikket közölt. „A cikk a 24.hu portál megvágott videójára épül, amely a Budaházy-ügy tárgyalásán készült, és a riporter adja a számba azt a mondatot, hogy a Jobbikban szívesen látnám Budaházy Györgyöt. A valóság ezzel szemben az, hogy ez fel sem merült, Gyuri nem is szeretne a Jobbik tagja lenni, ezért mondtam, hogy tőle kellene megkérdezni” – tisztázta a történteket Toroczkai, hozzátéve: „Pártpolitikát illetően Gyurival már régóta nem értünk egyet, de a régi bajtársakat mi nem szoktuk megtagadni. A haza érdekében dolgoznék Budaházy Györggyel (és teszem hozzá, bármelyik hazafival) együtt, erről beszéltem.”

Az ásotthalmi polgármester jelezte, hogy a Zsúrpubi főszerkesztője az a Béres Ferenc Attila, akiről „az interneten számos információ fellelhető, ám a jobbikosok zöme semmit sem tud róla, pedig ő volt az egyik személy azok közül, akik a Jobbik stratégiáját meghatározták és irányították a háttérből az elmúlt két évben. (…) Béres Ferenc Attilával szemben számomra a Jobbik nem egy politikai termék, hanem a hazám ügyéért küzdő hazafiak közössége” – zárta sorait az alelnök.

Vona cimborája, a zugportál főszerkesztője

A PestiSrácok.hu korábban már foglalkozott a szennyportál főszerkesztőjével, Béres Ferenc Attilával, aki a kampányban öles nyelvcsapásokkal vette ki a részét Vona Gábor ajnározásából. Egy Vonát fényező, giccses kisfilmben például a következőket bírta mondani szeretett pártelnökéről: „Gyors gondolkodású, nagyon éles eszű. Olyan akarattal rendelkezik, ami nem mindennapos. Egy október 23-ai ünnepség volt, ahol először láttam Gábort nagy közönség előtt beszélni. Emlékszem, hogy nagyon megragadott. Ez a fiatalember képes arra, hogy valamikor megváltoztassa Magyarország történetét.” Azt is megírtuk, hogy a Zsúrpubi a Simicska-Jobbik-nász torzszülött gyermeke, és éppen ez a zugportál, illetve Béres jelenti az egyik kapcsolódási pontot az oligarcha és az általa – a Fidesz elleni bosszújához – fölhasznált párt között.

A Toroczkai ellen indított lejárató hadjárat egyébként alátámasztja a Magyar Idők azon információit, miszerint a párt elnöki tisztségéért induló alelnök egyre nagyobb támogatásra számíthat a Sneider Tamással és Gyöngyösi Mártonnal szembeni harcban. A jelenlegi pártvezetés ugyanis nem számított arra, hogy Toroczkai esélyes a posztra, így most gyakorlatilag bármire képes azért, hogy azokat tartsa hatalmon, akik az elmúlt években irányították a pártot és felügyelték a pénzügyeket. A párt tagjai közül újfent csak Novák Előd állt ki az alelnök mellett.

Mint szerdai Facebook-bejegyzésében Novák fogalmazott,

pedig a kormánypárt jobboldali szavazótáborára éppen egy általa vezetett Jobbik jelenthet veszélyt, csak vele van esély a kormányváltásra.

Forrás: Magyar Idők. Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.