A mentális problémáknak arra a szintjére jutott Orbán Viktor, hogy mindenben Simicska Lajost és Soros Györgyöt látja – nyilatkozta hétfőn a 444.hu-nak a Jobbik elnöke. Vona Gábor szerint a miniszterelnök Simicska- és Soros-fóbiában szenved, minden rezdülésében őket látja, pedig ennek a két embernek nagyon sokat köszönhet. Vona egyúttal kiállt a CEU és Soros álcivil szervezeteinek érinthetetlensége mellett; szerinte ezek erősítik az országot. A cikkből kiderült: Vona nem tudja, hogy hívják a francia Nemzeti Front elnökét…
Kommentárokkal tűzdelt cikket közölt hétfőn a 444.hu Vona Gáborral. A Jobbik elnöke durván személyeskedő stílusban rontott neki a kormányfőnek:
Orbán Viktor két embernek köszönhet nagyon sokat. Az egyik Soros György, aki politikussá tette, a másik Simicska Lajos, aki pedig miniszterelnökké, aztán később mindkettejükkel szakított. Gondolom az ő lelki tusái ezzel kapcsolatban még nem értek véget, ezeket a belső tusákat projektálja a társadalomra, és lényegében már a mentális problémáknak arra a szintjére jutott, hogy mindenben ezt látja. Simicska- és Soros-fóbiában szenved, a világ minden rezdülésében őket látja. Bármi rossz történik, azt gondolja, hogy az biztosan Soros György vagy Simicska Lajos összeesküvése. Én nem akarok az ő mentális küzdelmében szereplő lenni.
Simicska kapcsán a Jobbik vezetője nem volt hajlandó elárulni, mennyibe került pártjának a „Ti dolgoztok, ők lopnak”-plakátkampány. Azt állította, piaci áron vásárolták a plakáthelyeket, bankhitelt vettek föl hozzá, és majd az Állami Számvevőszékkel közlik a végösszeget. Arra a fölvetésre, hogy mire számíthat 2018-ban Simicska, ha a Jobbik kerül hatalomra, hiszen 2010 és 2015 között százmilliárdok vándoroltak hozzá, Vona úgy felelt: „érintőlegesen” beszélt Simicskával erről a kérdésről, és
Simicska Lajoson azt láttam, és ő így is fogalmazott, hogy ő úgy érzi, hogy neki van felelőssége abban, ami ebben az országban kialakult. (…) Mindenki arra számíthat, Simicska Lajos is, hogy ha van valami olyan, ami törvénytelen, akkor elszámoltatás vár rá és a törvény előtti egyenlőség érvényesülése.
Nem az a lényeg honnan jöttünk
Mészáros Lőrinc kapcsán a szokásos strómanozásba kezdett, kijelentve, ez nem korrupciós, hanem nemzetbiztonsági ügy:
Mészáros Lőrinc jelen pillanatban ennek az országnak az egyik legneuralgikusabb pontja. Mészáros Lőrinc ugyanis mint üzletember nem létezik, valójában ő Orbán Viktor strómanja. Ez nem Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása, hanem Orbán Viktor vagyongyarapodása.
„Kágébéla” ügyében védekező pozíciót vett föl, és azt magyarázta:
Kovács Béla ügyét a hatóságoknak kell tisztázni, nekünk nincs eszközünk arra, hogy egy orosz ügynököt dekonspiráljunk. 2014 májusa óta azt várom, hogy tisztázzuk, pontosan mi történt. Nem értem miért kell ezt három éven át nyújtani, de felmerül az is, hogy a Fidesz majd a választási kampányban szeretné elővenni ezt az ügyet.
Amikor a 444.hu szembesítette Vonát a Jobbik 2014-es választási programjával, amelyben – mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt – kemény fellépést ígértek a „különféle jogvédő szervezetek sáskahada” ellen, a pártelnök azt válaszolta:
Minden változik, az emberek és a közösségek is. Nem azt kell nézni, hogy a Jobbik honnét jön, hanem hogy merre tart.
Soros szervezetei erősítik az országot
Vona ezután kiállt a CEU és George Soros álcivil szerveződései mellett, szerinte ugyanis ezek erősebbé teszik az országot:
Nem kitiltani akarjuk vagy eltaposni a CEU-t, a TASZ-t, a Soros Györgyhöz köthető civil szervezeteket, hanem vállaljuk velük a nyilvános, értelmes vitát. Úgy gondoljuk, ezeket meg tudjuk nyerni. (…) Engem nem zavar, ha vannak Magyarországon olyan közösségek, amelyek egészen mást gondolnak mint én, mert szerintem ez nem gyengébbé, hanem erősebbé tesz egy országot.
A bevándorlás kapcsán szerinte az a különbség a Fidesz és a Jobbik között, hogy az ő pártja megoldani akarja a migrációt, Orbánék viszont „csak kampánytémaként használni”.
Mi nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, nem akarunk folyamatosan nemzetközi összeesküvéselméletekkel riogatni.
Éljen az ökoszociális Jobbik!
Vona előadta pártja legújabb, az LMP ötlettárából csent nézeteit is. Eszerint „egy ökoszociális nemzetgazdaságnak nevezett paradigmaváltást” szeretnének végrehajtani, ha hatalomra jutnak. Ehhez szociális, ökológiai és nemzeti kontroll alá vennék a piac szabadságát. Más ellenzéki pártokkal való együttműködés kapcsán kijelentette: az MSZP-vel és a DK-val semmiképpen nem tudnak együttműködni, de az LMP-vel lehet „értelmes legitim vitákat” folytatni.
Bónuszként a cikk végére idekívánkozik: külpolitikai tudását fitogtatva Vona Gábor következetesen „Jean Marine Le Penként” emlegette a francia Nemzeti Front elnökasszonyát, összekeverve-összevonva Marine Le Pen nevét édesapjáéval, Jean-Marie Le Penével.
Forrás: 444.hu. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS