Pesti Srácok

VV Zsolti gyereket akar, pártot nem, de már nagyon elmenne

VV Zsolti gyereket akar, pártot nem, de már nagyon elmenne

Interjút közölt a HVG360 húsvéthétfőn Osváth Zsolt valóságshow-celebbel és meleg aktivistával. Az igazán mély beszélgetésből megtudhattuk, hogy VV Zsolti most már tényleg nemcsak fenyegetőzik, hanem tényleg külföldre is költözik, hogy örökbefogadhasson, de azért nem sieti el, mert még fel kell rá készülnie. De kitért arra is, hogy nem szeretne pártot alapítani, mert "bele se mer gondolni, hogy mi szakadna rá".

Régóta mondja, hogy szeretnének szülővé válni, és erre külföldön nagyobb esélyt lát – vetette fel a HVG újságírója Osváth Zsoltnak beszélgetésük kezdetén, amire azt felelte: túl vannak már azon, hogy csak a gyerekvállalás miatt menjenek külföldre. A hozzáállásuk ehhez nem változott, inkább csak erősödött.

– fogalmazott Osváth. Amint arra a Mandiner is felhívja a figyelmet, a homoszexuális párok gyerekvállalás miatti külföldre költözése mostanság újra felszínen tartott téma lett a haladó médiában. Nemrég például két meleg férfi és egy kislány szerepelt a magyarországi Elle magazin címlapján.

PestiSracok facebook image

– mondta a pár egyik tagja azzal kapcsolatban, miért költöztek Svédországba. A friss Osváth-interjúban előkerült a néhány héttel ezelőtti influenszer-tüntetés is, amelynek a meleg aktivista volt az egyik szervezője.

– érdeklődött a HVG.

– magyarázkodott Osváth Zsolt.

Forrás: Mandiner, HVG; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?