Woke szemszögből írta át ‘56-ot az amerikai nagykövet

Pressman úr valószínűleg a négycsillagos admirális nőrfinek akarta elmagyarázni, mi történt 1956 október 23-án a pesti utcákon. Egyéb célcsoportot nem tudunk elképzelni. 

Az amerikai nagykövet is megadta a módját az ‘56-os forradalom és szabadságharc megünneplésének: kiült a Corvin közbe napozni és ájtatos tekintettel bámulni a szovjet belövések nyomait a falakon, és közben megpróbálta woke olvasatban elmagyarázni, mi és miért zajlott a pesti utcákon akkor. Pressman úr szerint legfőképpen azt üzeni nekünk ’56, hogy az emberek (bátor magyar férfiak és nők, lányok és fiúk – akkor még csak két gender volt) nem voltak hajlandóak a pálya széléről figyelni a szovjet befolyást, ezért azóta is a nemzetközi emberi méltóságért küzd az utókor világszerte. Nézzük, mi a különbség a woke és a rendes tananyag között!

A Szovjetuniónak az volt a célja, hogy az emberek tehetetlennek érezzék magukat és elfordítsák a fejüket az igazságtalanság láttán és hogy elkerülhetetlennek fogadják el a sorsukat, a bátor magyarok nem voltak hajlandóak a pálya széléről szemlélni, ahogy az országuk összeomlik a szovjet befolyás alatt.”

– kezdi Pressman úr az előadását, minden nyomás nélkül. Nos, a Szovjetuniónak sok célja volt, legfőképpen egy hatalmas birodalom egyben tartása, aminek része volt az is, hogy az alattvalóinak ne legyenek önálló gondolatai, de biztos nem érzelmeskedtek ennyit. Ez a woke-progresszió részvételre buzdító nyelvezete, amikor vagy benne vagy a buliban, vagy te is elkövető vagy. A némaság erőszak – ilyen táblákat tartanak mostanában magasba a tengerentúli újkommunisták, Pressman elvtársai a tüntetéseken. A pálya széléről való okoskodás meg a zagyvaság iskolapéldája. Magyarország nem Ukrajna, hiába sugallja, hogy a magyarok bezzeg akkor nem a pálya széléről figyeltek. Magyarországon a magyar emberek a pályán tartózkodnak, Ukrajnában meg nem lépünk pályára. Pont. 

Ja, és nem szovjet befolyás alatt álltunk, hanem szovjet megszállás alatt, te marha, miután az angolokkal mély egyetértésben lepasszoltatok minket Sztálinnak. 

Az emberi méltóságért küzdöttek.”

Is. Talán. Részben. De legfőképpen a szabadságért és a függetlenségért. Meg a Moszkvát kiszolgáló, import ideológiákat ránk erőltető, helytartó kommunisták ellen. Azok ellen, akikkel mostanában oly szívesen pogácsáztok a nagykövetségen, és akik segítségével ma ti akartok minket befolyási övezetből gyarmati sorba taszítani. 

Újabb generációkat inspiráltak arra, hogy életüket világszerte a demokrácia és az emberi méltóság előmozdításának szenteljék.”

Tévedés. Nyugaton pár művész és író kiábrándult a kommunizmusból, de ennyiben ki is merült a nemzetközi hatás. Az viszont biztos, hogy  a magyar forradalom és szabadságharc senkit nem inspirált arra, hogy különböző, Gyurka bácsi és a CIA által fizetett NGO-kban fejtse ki nélkülözhetetlen tevékenységüket világszerte, legtöbbször a nemzeti függetlenség és nemzeti önrendelkezés ellenében, valami modernizált világkommunista idea érdekében. 

Az önrendelkezés mellett szálltak harcba és mindezt az önzetlenül tették”.

Az önrendelkezés mellett nem önzetlenül? Mi van? Ezt a mondatot Karen tanárnéni hullámos piros vonallal húzza alá, ha a tankerületből küldik. Még megjegyzést is fűzne hozzá. Önzetlenül csak a megtámadott fél mellé lehetett volna állni, amit ti nem tettetek akkor. 

Az emberi méltóság és a demokrácia mellett kötelezzük el magunkat!”

Jó, de akkor tényleg! Első lépésben tartsátok tiszteletben a fogadó ország törvényeit, választott kormányát és a sajtó szabadságát! Második lépésben a történelmét!