
Pressman úr valószínűleg a négycsillagos admirális nőrfinek akarta elmagyarázni, mi történt 1956 október 23-án a pesti utcákon. Egyéb célcsoportot nem tudunk elképzelni.
Az amerikai nagykövet is megadta a módját az ‘56-os forradalom és szabadságharc megünneplésének: kiült a Corvin közbe napozni és ájtatos tekintettel bámulni a szovjet belövések nyomait a falakon, és közben megpróbálta woke olvasatban elmagyarázni, mi és miért zajlott a pesti utcákon akkor. Pressman úr szerint legfőképpen azt üzeni nekünk ’56, hogy az emberek (bátor magyar férfiak és nők, lányok és fiúk – akkor még csak két gender volt) nem voltak hajlandóak a pálya széléről figyelni a szovjet befolyást, ezért azóta is a nemzetközi emberi méltóságért küzd az utókor világszerte. Nézzük, mi a különbség a woke és a rendes tananyag között!
A Szovjetuniónak az volt a célja, hogy az emberek tehetetlennek érezzék magukat és elfordítsák a fejüket az igazságtalanság láttán és hogy elkerülhetetlennek fogadják el a sorsukat, a bátor magyarok nem voltak hajlandóak a pálya széléről szemlélni, ahogy az országuk összeomlik a szovjet befolyás alatt.”
– kezdi Pressman úr az előadását, minden nyomás nélkül. Nos, a Szovjetuniónak sok célja volt, legfőképpen egy hatalmas birodalom egyben tartása, aminek része volt az is, hogy az alattvalóinak ne legyenek önálló gondolatai, de biztos nem érzelmeskedtek ennyit. Ez a woke-progresszió részvételre buzdító nyelvezete, amikor vagy benne vagy a buliban, vagy te is elkövető vagy. A némaság erőszak – ilyen táblákat tartanak mostanában magasba a tengerentúli újkommunisták, Pressman elvtársai a tüntetéseken. A pálya széléről való okoskodás meg a zagyvaság iskolapéldája. Magyarország nem Ukrajna, hiába sugallja, hogy a magyarok bezzeg akkor nem a pálya széléről figyeltek. Magyarországon a magyar emberek a pályán tartózkodnak, Ukrajnában meg nem lépünk pályára. Pont.
Ja, és nem szovjet befolyás alatt álltunk, hanem szovjet megszállás alatt, te marha, miután az angolokkal mély egyetértésben lepasszoltatok minket Sztálinnak.
Az emberi méltóságért küzdöttek.”
Is. Talán. Részben. De legfőképpen a szabadságért és a függetlenségért. Meg a Moszkvát kiszolgáló, import ideológiákat ránk erőltető, helytartó kommunisták ellen. Azok ellen, akikkel mostanában oly szívesen pogácsáztok a nagykövetségen, és akik segítségével ma ti akartok minket befolyási övezetből gyarmati sorba taszítani.
Újabb generációkat inspiráltak arra, hogy életüket világszerte a demokrácia és az emberi méltóság előmozdításának szenteljék.”
Tévedés. Nyugaton pár művész és író kiábrándult a kommunizmusból, de ennyiben ki is merült a nemzetközi hatás. Az viszont biztos, hogy a magyar forradalom és szabadságharc senkit nem inspirált arra, hogy különböző, Gyurka bácsi és a CIA által fizetett NGO-kban fejtse ki nélkülözhetetlen tevékenységüket világszerte, legtöbbször a nemzeti függetlenség és nemzeti önrendelkezés ellenében, valami modernizált világkommunista idea érdekében.
Az önrendelkezés mellett szálltak harcba és mindezt az önzetlenül tették”.
Az önrendelkezés mellett nem önzetlenül? Mi van? Ezt a mondatot Karen tanárnéni hullámos piros vonallal húzza alá, ha a tankerületből küldik. Még megjegyzést is fűzne hozzá. Önzetlenül csak a megtámadott fél mellé lehetett volna állni, amit ti nem tettetek akkor.
Az emberi méltóság és a demokrácia mellett kötelezzük el magunkat!”
Jó, de akkor tényleg! Első lépésben tartsátok tiszteletben a fogadó ország törvényeit, választott kormányát és a sajtó szabadságát! Második lépésben a történelmét!
kbandi1
2022-10-26 at 18:55
Nagykövet úr későn ébredt, hiába nevezi woke követőnek magát, ki kellett volna mosni a csipát a szeméből, mielőtt megszólal.
Ez a mindenbe belecsicskulás nem hoz hasznot ámerikai demagokratáknak sem, mondják el Biden úrnak is, hátha nem tudja követni saját magát sem.
Namond
2022-10-24 at 12:14
Ez a buzi ugye nem kért bocsánatot a népfelkelők, nyugat – US – általi, magára hagyása miatt?
Hoppá
2022-10-23 at 21:38
Azt sem tudja “honnan lőnek”, de tanfolyamot tart a benszülötteknek. Jó is ez így, legalább látja, aki látni akarja, hogy üres propagandát
ismételget.
Miki
2022-10-23 at 21:22
))))))))))))) erre a kancára nem kéne rávetődni.Így is, úgyis megszívjuk ezekkel,akkor legalább adjunk a pofájuknak
Vica
2022-10-23 at 20:06
Bocsi! Ez a you tube már nem érvényes!
Vica
2022-10-23 at 20:03
Mindenkinek! olvassátok el! PS Földi László: Kemény ellenállásra van sz. Videójában MISZTOTFALUSI KOMM., VAGY https://youtube.com/watch?.v=lv/hzmxh0Es&t=2s kösszi!
márko
2022-10-23 at 19:08
David Pressman benyomásai és jelentései fogják megalapozni az USA politikát
ÉS
a hozzászólásokkal egyetértek , MERT ránk magyarokra a GYARMATOSÍTÓ országok nagykövetei IS tradicionálisan, mint alsóbbrendűekre néznek. (az USA, brit, francia,német, holland,belga ,— )
A Trianoni tárgyaláskor , az USA államelnök CSAK Budapest városnévről hallott , Magyarországról nem tudta hogy az mi ???– ÉS sietett haza a hajóra
ÉS
David Pressman nézeteire is, hatással vannak/voltak az amerikai külügyminisztérium kimagasló koponyái.
/
David Pressman Magyarországról annyit tud ,
( HOGY van “egy valami ami Rubik kocka” , melyt fia 30 másodperc alatt kirak , ÉS valamikor egy magyar családnál lakott … mikor ??? )
EZ a tudása Magyarországról , az “óriási” ( gondolom én )
Magyarországot kell KEZELNI mint a “Rubik kockát” ( forgatni ide vagy oda )
/
ÉS David Pressman mindenhol interveniálni fog , ahol megítéli HOGY az USA megítélése NEM megfelelő a “szövetséges országban” ( gondolom a PS-ben IS )
Greggson
2022-10-23 at 18:41
Ki mondta, hogy az USA-nak az 1956-os forradalom kapcsán tanúsított viselkedése az USA szégyene?
1. Az USA akkori nagykövete.
2. A SZU akkori nagykövete.
(Helyes válasz: 1.)
Még van pofája egyáltalán kiállni, ahelyett, hogy meghúzná magát csendben a sarokban.
Gullwing
2022-10-23 at 18:08
Szar buzeráns a fajtája árult el minket 56-ban, az amcsi, meg a nyugati szarok.
Tehát buzi erről ugass ha mersz..
Delírium TréMens
2022-10-23 at 17:31
pa 202
Többek között ők uszították.
filewalker
2022-10-23 at 17:27
mr. pressman, go home!
KF
2022-10-23 at 17:24
Hol vartyogott ez az ágens jenki?
PG
2022-10-23 at 17:21
Ez a pasi valami szépet akart mondani, de csak hülyeség jött ki a száján. Persze így van, ha valaki nem ismeri a múltat, és főleg a magyar nép történelmét. Egyébként 1956-ban éppen az USA és a nyugati országok hagyták cserben hazánkat. Még ha legalább bocsánatot kérni állt volna oda, akkor más lenne az optikája a dolognak.
Tehát akkor, amikor a szabadságért és a demokráciáért küzdöttünk, akkor leszartak bennünket. Most Ukrajnában a nácizmus éledt fel, fasiszta módszerekkel hazudnak és harcolnak a saját népük ellen, most kézzel lábbal támogatják őket. Ezt a háborút nem az oroszok kezdték, hanem az ukránok, mégpedig azzal az államcsínnyel, amikor Janukovics elnököt elüldözték.
Pórász Ármin
2022-10-23 at 17:01
Valaki illetékes szóljon neki, hogy nem abszurdisztánban pressziós követ, hanem egy többezer éves nép ezer éves országában, ahol a delegáltaknak illik diplomataként viselkedni ha már a szerencsés csillagzatúaknak járó pozíciót megkapta.
pa
2022-10-23 at 16:46
2006-ban hol voltál, amikor Gyurcsány rátámadt a magyar népre? A pofád befogod!
Cuki
2022-10-23 at 16:39
hát ez meg mibe ült bele, azon a képen ott fent?
botocska
2022-10-23 at 16:16
Kár erre a selejtre ennyi szót és időt vesztegetni.
hupa
2022-10-23 at 16:03
Nyomás haza!
Kása mása
2022-10-23 at 16:03
Magyar Gula !
November 8 után lehalkul ez az ember is, aztán jön a csere .
Kása mása
2022-10-23 at 16:01
A Corvin köz méltóságát gyalázza meg ez a kioktató nagykövet,
keresztbe tett lábbal magyarázza el nekünk történelmünket.
Magyar Gyula
2022-10-23 at 15:58
Először be kellene hívatni, aztán meg haza kellene küldeni ezt a nyomásembert.
Kacorka
2022-10-23 at 15:51
No, akkor majd mi is elmagyarázzuk ennek az okostojatnak az amerikai történelmet, ahogy valóban történt…..
Pl.: a déli rabszolgákat azért szabadították fel, mert északon kellett a sok éhbérért dolgozó munkás , akiknek még a saját szállásukról is gondoskodniuk kellett…. stb… az indiánokról pedig még nem is szóltunk… ugye , az “élettér” már megint…
Rakovszky Istvan
2022-10-23 at 15:46
Remelem kulugyminiszterunkben van annyi karakansag, hogy nem hajlando evvel az amerikai majommal kezet fogni, sot a visszahivasat fogja kovetelni!!!
nem 100-as ez a ferdehajlamú
2022-10-23 at 15:45
A vén marha Hugyosgyurka által szimpatizált nagykövet elvtárs a férfiakról álmodozik, fingja nincs mit volt 1956 októberében.
Ez a nyikhaj buzeráns nem százas, hanem egy rosszindulatú féreg.
Ne foglalkozzon szeretett hazánkkal, takarodjon el innen mielőbb.
oshon
2022-10-23 at 15:34
Büdös magyargyulolo ez a majom is , fúj a budosbe vele !
Agi
2022-10-23 at 15:24
Pressman ur, ez az alsagos viselkedes nem jon be nekunk.
heman
2022-10-23 at 15:23
Egy parazita állam küldöttje amely a fizetőeszközével is fosztogatta a világot. Azért nézi a világot ebből a szemszögből és ítélkezik rajtunk is. A világ másik fele már kezd felszabadulni a zsarolásukból és nem fél a bosszúhadjáratuktól. Ezek az országok gazdasági és érdek szövetségeket kötnek a “nagyhatalom” kihagyásával. Ennyire elmaradottnak néz minket a követ úr, hogy mi ezzel nem vagyunk tisztában?
A nagyhatalmak bukásának a történelem során egyik oka a mérhetetlen “hübrisz” – a gőg volt.
Ungarn über alles
2022-10-23 at 15:22
gács
13:19
Mit hord fej helyett a nyakán ez a követ? – buzi lévén: szopószervet
hupa
2022-10-23 at 15:20
Mint momentum a tanártüntetésre, úgy cuppant rá 56-ra.
Ungarn über alles !
2022-10-23 at 15:19
természetes hogy a rühes buzi a söpredék fajzata gondolkodásmódja szerint ugat meg mindent
Győző
2022-10-23 at 15:18
Nem tud az írni. Át írta neki a szadesz maffia.
Tények
2022-10-23 at 14:54
menjetek a pécsába.
Nekünk, és Európának nincs szüksége a mocskos usa sátánfajzat terroristákra.
már Hruscsovnak az atombombát kellett volna rátok ereszteni patkányok.
Nick Rivers
2022-10-23 at 14:46
Röviden: Eljött a megszállás-váltás ideje.
1990-től idáig kiörömködtük magunkat és úgy 12 éve nem nagyon tetszik az ami itt történik. Igaz Mr. Pressman? Látszik nem ismeri a kommunistákat, mert hobbi bolsevikként nem ismeri a mondást: “a kommunisták mindig kifogynak a mások pénzéből” Ezt egy igazi politikus mondta, nem NGO akitivsták vagy gyorstalpaló könyvtárosok akik, most osztják az észt nyugati liberális kormányokban.
Sok pénzt kaptak a honi liberálbolsik és eredménytelenül elszorák. Itt az idő, hogy ez változzon. Igaz Mr Pressman? Ezért jött?
Feleslegesen.
Nahát
2022-10-23 at 14:42
Pressman úr, az Ön országát nagyon nem érdekelte, amikor a forradalom leverése után a kommunisták nagyüzemben kínozták, és akasztották a forradalmárokat. Nagy, büdös hallgatásba tetszettek burkolózni. Ezért itt maga csak ne értékelje 56-ot feltartott, szimatoló orral, miután egyesével nevükön nevezte a magának nem tetsző magyar újságírókat! Maguk, meg a demokrácia! Ha-ha-ha! Ambrózynak köszönöm, hogy kivesézte ezt az öntelt fickót.
bl
2022-10-23 at 14:38
A szabadság és a demokrácia bátor hangja ma az, aki fel meri emelni szavát a liberalizmus őrületei(gender, noborder, stb) ellen. A szabadságot ma nemcsak a diktatúra fenyegeti, hanem az álságos demokratikusnak-tudományosnak hazudott woke kultúra is. Sőt! A diktátort mindig legyőzi a saját kisszerűsége, de mi fogja legyőzni a komplett (egymást hitelesítgető) ürességet (szeretetnélküliséget, infantilis álszeretetet és megvalósíthatatlan fantazmagóriákat)?? Mi??
a huszados meg a többiek
2022-10-23 at 14:19
56 a lengyel néppel való szolidaritási tüntetésként indult.Ezerszázalékra biztos hogy amerikai/háttérhatalmi hergelő provokátorok hatására vált fegyveres konfliktussá!A háttérhatalom célja az volt hogy a szovjet hadsereget valahol máshol lekössék-hogy elterejék a szueznél való beavatkozástól.A szovjet katonák fejtágítókon a szuezi akcióra lettek felkészítve-ezért kerseték számos tanú szerint szuezt-magyarországon.Az álnok,kihasználó és élősködő háttérhatalom a magyar nép szabadságszeretetét használta fel a szovjet erők lekötésére/ elterelésére.Még óriási szerencse hogy nem ‘segítettek’-csak az értelmetlen áldozatok és a nyugatra menekültek számát növelte volna!(az ukránokat viszont segítik-bele is pusztulnak a hülyére vett,ostobán hiszékeny ukránok)56 amerikai részről egy emberrablással kombinált agyelszívás is volt-a szovjet hadsereggel üldöztették magukhoz a (fiatal)magyar értelmiség jelentős részét(ez érvényes a mostani ukrajnai állapotokra is)Az egyesült államok a legveszélyesebb(barátnak mutatkozó!) ellenség amivel a magyar nép(és európa) valaha is összeakadt!
TS
2022-10-23 at 13:29
Szerencsére a feleségem is wok-szempontból gondolta át az ebédet. Későn értünk haza, gyorsan megpergelte a kaját keleti módon, és már faltunk is.
Rózsa Zoltán
2022-10-23 at 13:24
Ez az ünnerontó, felforgató, takony Pressman inkább arról számoljon be, hogy Foster Dulles amerikai külügyi államtitkár (külügyminiszter) és főnöke, Eisenhower elnök miként dobta oda a magyar forradalmat a Szovjetúniónak a Szuezi válság rendezése miatt az ENSZ-ben miközben a magyarokat a Szabad Európa rádión keresztül mindvégig hitegették a katonai segítségnyújtással.
A buzinak ezzel kellene mindenekelőtt elszámolnia a pöce országának nevében a Szabadság térről nem pedig könnyes szemmel ajvékolni a hősök emléke előtt.
Részletekért:
https://www.origo.hu/tudomany/20161027-a-nagyhatalmi-realpolitika-mar-akkor-megpecsetelte-az-1956-os-magyar-forradalom-es-szabadsagharc.html
Bagira
2022-10-23 at 13:24
56-ban ti álltatok a pálya szélén miközben minket az oroszok éppen sárba tiporták. Akkor nem segítettetek most ne pofázzatok. Mi még szeretnék élvezni a valódi demokráciát ami mentes a beteg GENDER és LMBTQ ideológiáktól. Ukrajnára nagy ívben szarunk, ahogy szartok ti is felemelni a nagy demokrata seggeteket amikor a magyarok jogait éppen sárba tiporják az ukronácik.. Amúgy buzikám az eddigi Mo-i tevékenységed elég szarul sikerült úgyhogy akár haza is takarodhatsz.
márko
2022-10-23 at 13:19
nem illik , sem megengedhető kritizálni a nagykövet szavait,
amit mond az úgy van, ( és nem úgy ahogyan megtörtént , gondolom én )
azonnal következnek a háttéri telefonálások
Magyarország az USA szövetségese ( tudnia kell mit nem illik )
gács
2022-10-23 at 13:19
Mit hord fej helyett a nyakán ez a követ? Jó nagy követ?
Zakar Zoltán
2022-10-23 at 13:18
Selejt
aladin
2022-10-23 at 13:17
Pressman menj a francba amerikával együtt az 56-os forradalom ti értetek tört ki, mert felbiztattátok az embereket, fiatalokat egyetemistákat, hogy kezgyék el a forradalmat és majd amerika jön segiteni. 4 napig szabadok voltunk szovjetunió nélkül, szinte rimánkodtunk, hogy gyertek már de ti becsaptatok átvertétek a magyar népet. Akkor az oroszok látták hogy nemjön a segitség és akkor keményen bevonultak. Ekkor száz ezrivel hagyták el az országot és a visszatérö kommunizmus meg ezrével végezték ki az embereket, fiatalokat nöket férfiakat. Ez lett a nagy amerikai segitségböl, mert Magyarország egy szegény ország volt ahova nem volt érdemes jönni segiteni, nem olyan mint a gazdag arabok ahova inkább szivesebben mentetek a haszonért olajért, pont mint most ukrajnába az iparért a földekért mentek mert van haszon. Ezért a magyaroknak elege lett a reklám amerikából és a haszonlesökböl.
D
2022-10-23 at 13:06
Mi kóborló itt ez a barom,semmi közük sincs az ünnepünkhöz mert 56-ban jó szarba hagytak