Pesti Srácok

WSLA: Puskás Ferenc kapja az idei Posztumusz-díjat

WSLA: Puskás Ferenc kapja az idei Posztumusz-díjat

Az idén már negyedszer rendezik meg Monte-Carlóban a World Sports Legends Award díjátadó gálát, amelyet a szervezők „a sport Oscarjaként” említenek közleményükben, amelyben bejelentik, hogy a szervezet idei Posztumusz-díját Puskás Ferencnek ítélték – írja a nemzetisport.hu.

Amint írják, a kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje nevezte el az Év góljáért járó díjat. A Monacói Hercegségben pénteken kiadott közlemény kitér arra is, hogy a díjat a december 7-én rendezendő gálavacsorán a Puskás család egyik tagja és Schmitt Pál olimpiai bajnok, korábbi magyar köztársasági elnök veszi majd át – olvasható a Puskás Akadémia honlapján. A bejelentés után a felcsúti Puskás Akadémián tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete elmondta, hogy az elmúlt években a díjazottak között volt például Mika Häkkinen, Jean-Marie Pfaff, Jutta Kleinschmidt, Osvaldo Ardiles, Giacomo Agostini, a most Puskásnak ítélt Posztumusz-díjat pedig legutóbb Ayrton Senna kapta. Szöllősi hozzátette: a monte-carlói díjátadó helyszínén a felcsúti Puskás Intézet kiállítással is felhívja a figyelmet a világhírű magyar sportoló egyedülálló életművére, és az ünnepségre a helyszínre utazik Károlyi György, hazánk párizsi nagykövete is.

– mondta Szöllősi György.

A WSLA kitüntetettjei sok esetben az autó- és motorsport kiválóságai, ezért külön is nagy szó, hogy ezúttal a tizenhárom esztendeje elhunyt Puskás Ferencre esett a monacói szervezet választása. A díjazottak bekerülnek a Sportlegendák Panteonjába, és a többi kategória kitüntetettjei a következő években maguk is részt vesznek a díjak odaítélésében. Az idén a díjazottak között lesz a háromszoros Párizs-Dakar-győztes katari Nászer el-Attija, Ana Gabriela Guevara világbajnok mexikói atléta és Mario Andretti, amerikai Formula 1-es világbajnok, IndyCar- és NASCAR-győztes is.

Forrás: nemzetisport.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.