Pesti Srácok

XXI. Század Intézet: egyre inkább radikalizálódik a baloldal

XXI. Század Intézet: egyre inkább radikalizálódik a baloldal

Az ellenzéki miniszterelnökjelölt-aspiránsok vitájának nevezett kampányeseményen minden aspiráns világossá tette, hogy egy esetleges választási győzelem után semmilyen jogfolytonosság nem lesz akadálya a kormányzásnak. Megfigyelhető volt, hogy a miniszterelnök-jelölt-jelöltek az eddigieknél is radikálisabb politikai leszámolással fenyegetőznek és olyan félelemkeltésre alkalmas kijelentéseket tesznek, ami veszélyezteti a jogbiztonságot és a társadalmi békét – írta elemzésében a XXI. Század Intézet.

Az ellenzéki miniszterelnökjelölt-aspiránsok első „vitáján” számtalan olyan – egy esetleges választási győzelem utánra szóló – ígéret hangzott el, ami a jogállamisággal és a demokráciával összeegyeztethetetlen. Egyöntetű volt a vélemény abban, hogy az ellenzéki pártok „rendszerváltásnak” nevezett alkotmánypuccs lehetőségében, nem pedig kormányváltásban gondolkodnak. A forgatókönyv szerint megtervezett kampányesemény során kirajzolódott az is, hogy az önkényes – szubjektív – igazságérzetüket előbbre valónak ítélik meg a fennálló alkotmányos kereteknél, ezért szükségesnek tartják a jogállam kiiktatását a saját „igazságuk” megvalósítása érdekében.

– állítja a Nagy Ervin által jegyzett elemzés. A miniszterelnökjelölt-aspiránsok a vitának nevezett programismertetés során közvetve elismerték, hogy számukra fontosabb a hatalom megszerzése és birtoklása, mint a demokratikus viszonyok folytonossága, az alkotmányos és a törvényes rend fenntartása. Kampányuk mindezek miatt már most, a választásokat megelőzően veszélyezteti a társadalmi rendet, a békét, illetve a jogbiztonságot. Az elemzés szerint
PestiSracok facebook image

Az antidemokratikus, és a jogállamiságot sértő ígéretek és politikai szándékok radikalizálódása jól illeszkedik egy tágabb, nemzetközi perspektívába. A 2010 és 2020 közötti, külföldről támogatott destabilizációs kísérletek célja egy olyan kvázi polgárháborús helyzet kialakítása volt, ami az Orbán-kormány bukásához vezetne és amelynek a baloldali ellenzék lenne a hosszútávú haszonélvezője.

– írják. Összességében elmondható, hogy a „szabadságharcnak” beállított, nemzetközi támogatással megszervezett destabilizációs kísérletek, a baloldal egyre radikálisabb ígéretei, a jogállamiság kiiktatásának lehetősége veszélyezteti a társadalmi rendet és a jogbiztonságot. A nemzetközi és a hazai baloldal együttműködve igyekszik olyan társadalmi felfordulást okozni, ami előidézhetné az Orbán-kormány bukását. Ám miközben a baloldal erőszakos és antidemokratikus eszközökkel igyekszik megbuktatni a kormányt, addig felelőtlen politikájuk társadalmi instabilitást okoz, ami polgárháborús helyzethez vezethet – zárul az elemzés.

A XXI. Század Intézet teljes elemzése ITT olvasható.

Forrás: XXI. Század Intézet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.