
Ha az ukrán fegyveres erők nem nyerik meg a Donyeck megyei Bahmut városáért vívott csatát, erősödni fog az Ukrajnára nehezedő nemzetközi és országon belüli nyomás annak érdekében, hogy számára elfogadhatatlan kompromisszumokat kössön Oroszországgal – vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az AP hírügynökségnek adott, az Ukrajinszka Pravda hírportál által szerdán idézett interjúban. Zelenszkij kijelentette, hogy egy bahmuti vereség esetén az ukrán társadalom kompromisszumot fog követelni. Társadalmunk fáradtnak fogja érezni magát (Bahmut eleste estén), és arra fog kényszeríteni, hogy kompromisszumot kössek velük (az oroszokkal) – mondta Ukrajna elnöke, de ehhez még hozzáfűzte, hogy ő egyelőre nem érez ilyen nyomást.
Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes a Telegramon közölt bejegyzésében úgyszintén kijelentette: az oroszok a legnagyobb támadóképességeiket Bahmut irányában összpontosítják, és ezzel párhuzamosan propagandamédiájukban a Bahmutért vívott harcok témájára próbálják áthelyezni a hangsúlyt. Teszik ezt annak érdekében, hogy aláássák az ukránoknak az ország katonai vezetésébe vetett bizalmát a város védelmére vonatkozó parancsokat illetően. Szavai szerint az orosz média a bahmuti helyzetet “apokaliptikusként” mutatja be, a városért vívott csatákat pedig “olyan tényezőként, amely végső soron befolyásolja a háború menetét”. Hozzátette: Oroszország úgy véli, képes megijeszteni az ukrán társadalmat, hogy az végül nyomást gyakoroljon a katonai-politikai vezetésre a védekező műveletek leállítását követelve. Szerinte ennek érdekében a megszállók egyebek mellett azt az üzenetet terjesztik, hogy Bahmutot nem érdemes megtartani, mert szinte mindent körülvett az orosz hadsereg, az ukrán erők hősiességét pedig felfújja az ukrán propaganda.
Emellett az ukrán elnököt és Olekszandr Szirszkijt, az ukrán szárazföldi erők parancsokát igyekeznek vég nélkül lejáratni, és konfliktust próbálnak gerjeszteni az ukrán katonai vezetésben
– jegyezte meg. Maljar úgy vélekedett, hogy valójában a bahmuti harcok a háború aktív szakaszának részei. Ugyanolyan intenzívek, mint más kelet-ukrajnai térségekben, ahol január óta erőteljes ellenséges offenzíva zajlik.
Az ukrán katonák ugyanolyan hűségesen védik Bahmutot, mint bármely más települést
– emelte ki. Hangsúlyozta, hogy Bahmut védelme most a hadműveleti-taktikai célszerűségen alapul, az ukrán katonai vezetés pedig hozzáértő és kiegyensúlyozott döntéseket hoz, amelyek célja a halaszthatatlan védelmi feladatok teljesítése.
Az ukrán légierő sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy szerdán lelőttek egy Sz–24M típusú orosz vadászbombázó gépet, amely Bahmut felé tartott. Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt napban mintegy 610 orosz katona halt meg az ukrajnai harcokban, velük együtt az orosz hadsereg embervesztesége hozzávetőleg 172 340-re nőtt. Az ukrán erők ezen felül kedden megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz repülőgépet, hét harckocsit és hat tüzérségi rendszert. A hírportál megyei kormányzók jelentéseiből készített napi összefoglalójában azt írta, hogy kedden nyolc régiót ért orosz támadás az ország keleti, déli és északi vidékein, aminek következtében hét polgári lakos sérült meg. Olekszij Reznyikov védelmi miniszter a Twitteren közölte, hogy megérkeztek Ukrajnába az első Marder típusú páncélozott szállító harcjárművek Németországból. A tárcavezető maga is kipróbált egyet, és videofelvételt tett közzé a járművek ukrajnai teszteléséről. Berlin negyven darab Marder harcjármű szállítására vállalt kötelezettséget – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Ezek szerint
2023-04-06 at 13:28
lehet, hogy az “ukrán társadalom” jobban tudja, mi jó neki. Jobban, mint a cseppet sem ukrán Zelenszkij.
Hollywood
2023-03-31 at 00:35
Ki a legjobban fizetett szinész ? Tom Cruis? Vagy más. Z olyan “ nagy szinész”, hogy nagyobb a vagyona Tom Cruis – énál.
Magyarán szólva
2023-03-31 at 00:25
A NAGY TESTVÉR FIGYEL TÉGED
Köszönjük a folyamatos tájékoztatást az Európában betiltott orosz hírekről.
A magyar nyelv a szívügyem. Szeretnék egy másik fordítást javasolni a következő pontok esetében :
3) Ukrajna nukleáris erő nélküli státuszának rögzítése ;
4) Az “új területi elosztás” elismerése Ukrajna, valamint a nemzetközi közösség által;
5) Ukrajna teljes lefegyverzése és megtisztítása az idegen katonai erőktől, valamint a náciktól;
Valamennyi orosz követelés jogos az igazi béke érdekében.
Mekkelek
2023-03-30 at 22:10
Ócska trükk a bohóctól. Blöfföl, hogy kapitulalni fog, hogy gyorsabban érkezzen a nyugati támogatás. A birka europérek pedig küldik szépen a pénzt, paripát az USkrajnának.
2 ÉNAKI
2023-03-30 at 21:23
Itt egy kompromisszum jöhet számítasban,hogy lemondassz az elnöki posztról.
Vízöntő
2023-03-30 at 20:19
“Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt napban mintegy 610 orosz katona halt meg az ukrajnai harcokban, velük együtt az orosz hadsereg embervesztesége hozzávetőleg 172 340-re nőtt.”
Azért nagy simlisek ezek az ukránok. Egész nap lövöldöznek, aztán, amikor este vége a műszaknak, átmennek az orosz állásokba és összeszámolják a halottakat, reggel meg újabb műszak, este újra számlálás.
A hülye Nyugat meg ezt meg is eszi!
A különböző nyilatkozat és egyéb hír mozaikokat összerakva (Leyen elszólása után viszonylag megalapozottan) az ukrán veszteség halottakban 250 ezer fő körül lehet, az oroszoké különböző szakértők és becslések szerint max. 70 ezer!
gács
2023-03-30 at 19:52
Ha csak kompromisszumot, és nem a fejedet, akkor még olcsón megúszod!
lesi
2023-03-30 at 15:47
lehetne kép nélkül cikket lehozni mindig ezt a moslék pofát kell nézni
OnlyFoolsAndHorses
2023-03-30 at 11:00
Add meg magad Zselé! Aztan menj a floridai luxusvilládba
Bàstya elvtàrs
2023-03-30 at 08:13
Közben a fejlett nyugaton, a gonosz, és rossz putyinista propaganda ellen küzdve, olyan mértéktarto, kifejezetten érdekes, semmi esetre sem hiteltelen hirekkel làtjàk el az olvasokat mely szerint az orosz hadsereg (mely Amugy is màr legalàbb 15-ször megsemmisült) “elfàradt”!
Igen a nyugati, kizàrolag hiteles adatokra tàmaszkodo, független, szabad média szerint az orosz katonàkat kivégzéssel Fenyegetik, ha nem tudnak elörenyomulni! Màr pedig a szabad, független, hiteles adatokra tàmaszkodo nyugati média szerint, az orosz hadsereg (mely màr többször megsemmisült) “demoralizàlt”, söt dezertàlàsok sora folyik….
Én csak egyet nem értek ebböl az egészböl:
Ha az oroszok ilyen csehül (oh bocsànat, cudarul àllnak), akkor ki a fene tàmad egyszerre több oldalrol, bekeritve, sulyos veszteségeket okozva?!
És miért nincsen Nyoma ukràn ellentàmadàsnak?! Hiszen az is meg lett hirdetve!
Lehetséges, hogy a szabad, független, kizàrolag hiteles adatokra tàmaszkodo, nyugati média nem is olyan független, nem is olyan szabad és kizàrolag hamis adatokkal hülyiti (hüjiti) a hallgatoit/olvasoit?….
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-30 at 06:37
A KREML ULTIMÁTUMOT TERJESZTETT ELŐ “UKRAJNA ÉS EURÓPA BÉKÉJÉÉRT” 2023.03.29.
Putyin sajtótitkára, Peszkov: “A célokat többféle módon lehet elérni: politikai és diplomáciai úton, vagy ha ez jelenleg nem lehetséges, mint Ukrajna esetében, sajnos, katonailag, vagyis speciális művelettel.
“Galuzin külügyminiszter-helyettes: “Nem tűrjük, hogy határainkon nyíltan oroszellenes állam létezzen.”
A „fenntartható béke Ukrajnában és Európában” feltételei az orosz külügyminisztérium szerint:
1. Ukrajna ellenségeskedésének beszüntetése és a nyugati országok fegyverszállításának befejezése;
2. Ukrajna semleges és el nem kötelezett státuszának biztosítása, a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozásának megtagadása;
3. Ukrajna nem nukleáris státuszának megerősítése;
4. Ukrajna és a nemzetközi közösség „új területi valóság” elismerése;
5. Ukrajna „demilitarizálása” és „denacizálása”;
6. Az orosz ajkú állampolgárok, az orosz nyelv és a nemzeti kisebbségek jogainak védelme;
7. A határokon átnyúló szabad mozgás biztosítása Oroszországgal;
8. Az oroszellenes szankciók Ukrajna és Nyugat általi törlése és a követelések visszavonása, az Oroszországgal, annak magán- és jogi személyeivel szembeni büntetőeljárások megszüntetése;
9. Ukrajna jogalapjának helyreállítása Oroszországgal és a FÁK-államokkal;
10. Az “Ukrán Fegyveres Erők által 2014 után lerombolt ukrán polgári infrastruktúra” helyreállítása Nyugat pénzén.
Mint látható, a békefeltételek Ukrajnában keményebbek lettek Xi oroszországi látogatása után. Putyin úgy véli, hogy Kína támogatása alapjaiban változtatja meg a helyzetet, és most joga van többet követelni (ultimátumot megfogalmazni).
Valójában a Nyugat által deklarálttal ellentétes eredmény született – a háború éve nem kényszerítette Putyint visszavonulásra, csak fokozta az étvágyát.
Читать далее: https://rusonline.org/ukraine/malo-ne-pokazhetsya-kreml-predstavil-ultimatum-dlya-mira-na-ukraine-i-evrope
csakafidesz
2023-03-30 at 01:56
Az ukránoknak már régen lámpavasra kellett volna felkötni Zelenszkijt
Cuki
2023-03-30 at 00:02
mindeközben a lengyelek a nyerő lapra tesznek:
Romániával és Ukrajnával építene új szövetséget Lengyelország
🤣🤣🤣🤣🤣
azt már láttam Angliában, hogy a lengyelek tökre húztak a románok felé, aztán szétlopták egymást 🤣🤣🤣
a kormányoknak hátha jobban megy 🤭🤭🤭🤭
TalEle
2023-03-29 at 22:30
Sorosék nagyon jól tudják, hogy az orosz-ukrán háború kimenetele döntően befolyásolni fogja az „egy pólusú” világrend, illetve; az agresszív, ordas „Nyílt Társadalom” eszmerendszerük (pl. Gender, LMBTQ ideológiák) jövőjét…! Sajnos, emiatt, az utolsó ukránig küzdeni fognak, a nemzetközi „hasznos idióták” cinkos asszisztálása mellett!
Csak_úgy
2023-03-29 at 22:05
Az “ukrán” hadsereg tulajdonképpen Bahmutnál megsemmisült, nincs tovább mókuci. Kijelenthető, hogy Oroszorszzág megnyerte ezt a háborút. De, még kérdéses mit fog kavarni a finn-orosz határnál Amerika és mivel eteti meg a nato tagokat. Mindig elfelejtik, Amerikának nincsenek szövetségesei és barátai, Amerikának csak érdekei vannak.
Patriot
2023-03-29 at 21:37
Csak előjön belőle a mocskos fajtája. Átháritani a felelősséget ha kezd büdösödni a levegő. Lógni fogtok papi! Így jár aki elfogadja a büdösdzsó félékkel a szövetséget! Mazowiecki uram!? Kezdünk kapisgálni? Vagy már későbánat?
gyurcsányiviktor
2023-03-29 at 21:31
Meg a te fejedet, ócska NÁCI mini-führer !
Holywood
2023-03-29 at 21:13
Ő még soha nem volt se őszinte, se alázatos. Lehet, hogy ez egy burkolt üzenet bidenéknek hogy azonnal küldjenek neki még több pénzt, fegyvert, és főként katonát? Ha ez így lenne, akkor az összes látogatás azusaban meg Londonban, Párizsban mind csak holywoodi színjáték volt, hogy fenntartsák azt a látszatot, hogy Ukrajna képes visszaszerezni meg a Krím félszigetet is….és mindez azért, hogy Európa adja oda az összes hadi készletét és maradjon kiszolgàltatott.
moliere
2023-03-29 at 20:58
Szorul a zongorahurok!!! Új, eddig még soha nem hallott dallamok, szövegek!!!
Ízlelgessük: komp, rom, isz, ∑
😀
DörrögZuldán
2023-03-29 at 20:49
Most meg mit akar, taktikai atomfegyvert?
moliere
2023-03-29 at 20:20
Kompromisszum… az jó dolog. Például a zsivadékaid és a zsenyád életben maradhat, és cserébe
– bilincsben átadod az egész kormányod, a komplett neonáci milíciakészleted,
– az összes fegyvered
– az összes orosz megszállás alatt álló területet véglegesre, plusz:
– Odesszát, Zaporozsjét, Harkovot, és a két fő libsináci fészket: Kijevet és az ún. Dnyepert
– feladod magad, egy szál zongoraverőben,
– átadod a hatalmat egy Moszkva által megnevezett kormányzatnak,
– felmondasz minden nyugati állammal történt egyezményt, és még minden előtt államosítasz minden külföldi tulajdont, beleértve a kettős vagy többes állampolgárok vagyonát.
– Majdnem elfelejtettem. Még a zongorahúrra való akasztásod előtt újra eljátszod a bocibocit a pöcsöddel.
Veletek
2023-03-29 at 20:14
Ezt a szót , hogy kompromisszum, még sosem ejtette ki a száján, de ezt is úgy veti fel, hogy az ukrán népre, illetve a külföldi nyomásra fogja annak kényszerét. Magát úgy tünteti fel, hogy ő csupán azt teszi, amit az ukrán nép akar.
Nahát
2023-03-29 at 19:34
Zelenszkijék szerint az orosz propaganda megpróbálja aláásni az ukránoknak az ország katonai vezetésébe vetett bizalmát. – Mivel Zelenszkij beszüntette az ellenzéki sajtót, totális sajtódiktatúra van, Brüsszel nagy pénzeket utalt a baráti sajtójuk számára, ezért kérdezem: az ukránok orosz propagandamédiából tájékozódnak? Ha igen, akkor az ukránok már el is vesztették a vezetésük iránti bizalmat.
aladin
2023-03-29 at 19:04
Zelenszkij már annyit hazudik, hogy a nyugat is kezdi megunni ezt a sok ukrán gyözelemi hazugságokat. Gyöznek közben az ukránok Bahmutnál már bevannak keritve. Ez már olyan eset, mikor a papagáj a macska szájában azt mondja, hogy nem kell beszarni.
hivő
2023-03-29 at 18:44
Z őszinteségi rohama
folytatodik?
János
2023-03-29 at 18:27
Lehetne fogalmazni a kompromisszumot, ha valaha is komoromisszumképesek lettetek volna. De sosem volt így! Mindig minden is kellett❗❗❗
Ungarn über alles !
2023-03-29 at 18:10
húzás lesz az a nyomás – a nyakadon, te rühes kutya !
halacska
2023-03-29 at 18:09
Ha eltakarodsz, még életben maradhatsz.
Erre gondolt?
Bukohill
2023-03-29 at 17:39
Nem lesz kompromisszum zongorszkij.
Követelni pedig a fejedet fogják.