Úgy tűnik, az ukrán elnök összevezett vezérkari főnökével. Valerij Zaluzsnij egy interjúban ugyanis úgy fogalmazott, hogy a technológia jelenlegi szintjén állóháborúba torkollnak a harcok a frontokon. Ez viszont nem tetszett Zelenszkijnek, sőt, a CNN szerint egyre inkább a nyilvánosság színe előtt zajlik az ukrán hadvezetés és az elnök konfliktusa.
A technológia jelenlegi szintjén, csakúgy, mint az az első világháború idején is volt, állóháborúba torkollnak a frontokon a harcok, ami elsősorban az oroszoknak kedvez
– így fogalmazott Valerij Zaluzsnij ukrán tábornok az Economistnak adott interjújában. Erre rákontrázva Zelenszkij szombaton, egy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta:
Mindenki fáradt, és vannak nézeteltérések. Emberek vagyunk mindannyian, státusztól függetlenül… Még egyszer hangsúlyozom, ez nem állóháború, már volt ezekről szó korábban is, nincs ebben semmi újdonság.
Zelenszkij egyébént korábban elismerte, hogy az izraeli–palesztin háború elvonja a figyelmet Ukrajnáról, hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte pont ez az oroszok célja.
Forrás: hvg.hu; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
lászló54
2023-11-06 at 13:55
Előbb vagy utóbb majd a pórnép is felébred és akkor kezdődnek a problémák!!!
aladin
2023-11-06 at 13:20
Zelenszkij egyre kezdi elvesziteni az eszét, már olyan mint a kanári a macska szájában, aki csak azt fújta “nem kell beszarni”. Ebben a helyzetben nem szabad az ukrán embereket félrevezetni mert csak tetözik az ukrán helyzet. Már az amerikaiak véleménye szerint is ezt a háborút az ukránok elveszitették és itt csak az oroszok gyözhetnek de attól függ, hogy milyen arányban.
Orientál
2023-11-06 at 11:46
Ez is mutatja azt hogy az ellentétek nem csak az ellopható segélyek támogatások miatt robbannak ki egyre inkább mert a szélsőséges fasiszta kommunista gázai arab muszlimok kirobbantotta háború megosztja az USA pénzügyi segélyezési támogatási …. erejét is.
Piroska
2023-11-06 at 11:26
Nem csak a zongorázáshoz, hanem a hadvezetéshez is ért ez a kis porbafingó?
Béla
2023-11-06 at 10:32
Kit érdekel már ,hogy mit mond ez a zöld törpe… Lefőtt neki a kávé.
Esti Kornél
2023-11-06 at 10:11
Ursula, az EU sírásója meglátogatta (Z)elenszkijt, Ukrajna sírásóját.