Brüsszel bünteti Magyarországot, mert megvédtük a határt, évi hétezer migráns befogadását akarják ránk kényszeríteni – írta az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Facebook-oldalán.
Zsigmond Barna Pál a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: Brüsszel nem vesztegeti az időt, ha az elhibázott migrációs paktum mielőbbi végrehajtásáról van szó.
A mai napon jelent meg az Európai Bizottság végrehajtási határozata, amely a határon állandó jelleggel kötelezően fenntartandó férőhelyeknek a megoszlását, valamint a határon lefolytatandó eljárások éves számát rögzíti a tagállamok között. Hazánkra ez kiugróan magas terhet ró, a teljes uniós kapacitásszám több mint egynegyedét, 25,7 százalékát kellene egyedül Magyarországnak biztosítania, azaz összesen 7716 férőhelyet kellene állandó jelleggel fenntartania, és több mint 15 000 eljárást lefolytatnia az első évben. Az ezt követő években pedig a határon lefolytatott eljárást a teljes befogadási kapacitás akár három-négyszerese erejéig is biztosítani kellene. Ez többszöröse a francia vagy a német kvótának, sőt a nyugat-balkáni migrációs útvonal frontvonalában található bolgár és görög célszámoknak is. Nálunk több kérelmet csak Olaszországnak kell majd elbírálnia a határozat szerint. Elfogadhatatlan és teljesen irracionális, hogy kizárólag két tagállamnak, Magyarországnak és Olaszországnak kellene az EU külső határain létrehozandó teljes befogadási kapacitás több mint felét fenntartania, míg a többi 25 állam kevesebb, mint a felén osztozna!
– fűzte hozzá. Közlése szerint “a migrációs paktum értelmében a tagállamoknak állandó jelleggel fenn kell tartaniuk egy uniós szinten egyszerre 30 000 kérelmező fogadását biztosító kapacitást. Az egy tagállamra jutó kvótát a bizottság a tagállamok által az elmúlt három évben lejelentett illegális migrációs statisztikák alapján határozza meg. Világosan látszik tehát, hogy a bizottság által alkalmazott képlet a valóságtól teljesen elrugaszkodott, téves megközelítésen és átgondolatlan modellen alapul, azon tagállamokat bünteti, amelyek következetes védték határaikat az illegális bevándorlókkal szemben, és erről az uniót következetesen tájékoztatták”.
A most megjelent határozat a tagállamok közötti valódi szolidaritás teljes megcsúfolása, a háborúpárti sorosista brüsszeli baloldali bürokrácia újabb cinikus kísérlete a politikailag gerjesztett migrációs folyamat fenntartására” – fogalmazott az államtitkár.
Arcpirító, hogy az illegális migráció leghangosabb támogatói alig részesülnek a bevándorlókat mágnesként vonzó paktum végrehajtásából eredő kötelezettségekből, míg Magyarországra, amely 2015 óta következetes kiáll a schengeni határok védelmében, újabb, kiugróan magas terhet ró. Alig két hónapja az Európai Unió Bírósága igazságtalan és felháborító ítéletében 200 millió euró pénzbírságra, valamint nap 1 millió euró kényszerítő bírságra kötelezte hazánkat a brüsszeli migrációs politika megsértése miatt. Brüsszel azért bünteti Magyarországot, mert a béke pártján állunk, kiállunk az országhatárok védelme mellett, és nem vagyunk hajlandóak az illegális migrációt pártoló brüsszeli vezetés elképzelései szerint migránsok tömegét befogadni
– olvasható a bejegyzésben. Zsigmond Barna Pál rámutatott: az európai politikában mielőbbi paradigmaváltás kell: a kudarcra ítélt migrációs paktum helyett józanságra, hatékony határvédelemre és a migránskérelmek határon kívüli elbírálására van szükség. Éppen ezért a magyar uniós elnökség egyik prioritása az illegális migráció megfékezése. Erre tekintettel kiemelt figyelmet szentelünk a migráció külső dimenziójának, így az érintett harmadik országokkal történő hatékony együttműködésnek és a visszatérések végrehajtási hatékonyságának a növelésének – közölte.
Nem engedjük, hogy Magyarország bevándorló országgá váljon!
– zárta bejegyzését az államtitkár.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS