Pesti Srácok

A budapestiek egészségesebbek?

A nyolcvanas-kilencvenes években az agglomerációba költözők még jócskán élvezhették a kommunizmus utáni zavarosban halászók nyugodt és önfeledt életét, amihez természetesen járt a nagy ház, autó, két gyerek,... 2 macska és egy kutya kombó. A félállásban dolgozó asszonyka pedig lelkesen ecsetelte barátnőinek a kincstári kasszából szétlopkodott vagyonra épített vállalkozásuk sikerét és az ebből adódó fantasztikus nyaralások élményeit. Aztán a dekoncentrált kapitalizmust felváltó ideges piacok és az egyre dráguló üzemanyag kihúzta az autót és a háromszintes családi házat a seggek alól, aminek következtében Mr Smith-ék úgy döntöttek, hogy ideje visszaköltözni a szitibe. Fenének se éri már meg ennyit autózni. Gyerek is a belvárosba fog egyetemre járni, ésatöbbi, hurrá, pakolás.

Azonban van egy jó hírem. Szignifikánsan nem szívnak nagyobbat a belvárosi léttel, mint a peremvidéki élettel. Senki ne értse félre, nem a vidéki élet ellen kampányolok, hanem a belvárosi mellett. Ugyanis a minden elérhető, értsd szó szerint, nem annyira rossz dolog. Ezt ismerte fel az a rengeteg turista és külföldi diák is, akik a Nyugati-Mester-Deák aranyháromszögbe költöztek arra a rövid időre, míg nálunk költik el szüleik nehezen megkeresett dollárjait.

Szóval történt az Egyesült Államokban, hogy Wisconsin Egyetem publikált egy ’County Health Rankings’ néven kijött kutatást (http://www.countyhealthrankings.org/), ami szerint egészségesebb a városokban és elővárosokban élni, mint a néptelenebb vidéken és falvakban. Ehhez azokat a mutatókat vizsgálták meg, amik leginkább befolyásolják, hogy mennyi ideig fogunk élni. Ilyen pl. hogy milyen a halálozási arány 75 éves korig, a munkanélküliség, az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférhetőség, a víz és levegő minősége, a jövedelem, a dohányosok aránya, stb. Ehhez 50 állam 3000 megyéjének releváns adatait használták fel, s jött ki a konklúzió, hogy bizony egészségesebb városokban lakni. Hogy miért? Mert jobb az oktatás, jobb az egészségügyi ellátás, jobbak a munkalehetőségek, stb. így alakulhatott, hogy New York városa, annak ellenére, hogy a világ egyik legsűrűbben lakott városa, a 21. lett a 62-ből (New York államban), ahol az utolsó helyen nem annyira meglepő módon Bronx végzett. A jelentés szerint a legegészségesebb megyék 48%-a városi vagy elővárosi, míg a legegészségtelenebb megyék 84%-a vidéki volt.

PestiSracok facebook image

Nem nehéz elképzelni a fentebb említett feltételek hiányából fakadó következményeket. Egy vidéken élő ember esetében, akinek iskolázottsága alacsonyabb és kevesebb körülötte a munkalehetőség, sokkal nagyobb a kockázat, hogy szívinfarktust, stroke-ot vagy cukorbetegséget kap, mint városi társánál. Mivel jellemzően kevesebb pénzből kell megoldani a táplálékszerzést, ezért a silányabb minőséget tudja csak megvenni, ami legtöbbször jóval egészségtelenebb is. Ehhez jön mondjuk a munkanélküliségből fakadó stressz, amit dohányzással és ivással próbál ellensúlyozni, nem pedig egy belvárosi jóga stúdióval vagy bármilyen edzési lehetőséggel, meditációval, koncerttel, akármivel.

Szóval annak ellenére, hogy így úgy büdös és hangos és koszos, mégiscsak egy jó hely Budapest és most már papírunk is van róla.

Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

fotó: helyitipp.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?