Pesti Srácok

A tökéletes egyszerűsítés művészete (Pesti Mese)

Kínában beköszöntött az újév, bár felteszem a hagyományos újévi koncertet nem egy ménes nyerítésével teszik emlékezetesebbé. Valóban keveset tudunk a kínai kultúráról, és amit Kína magából megmutat, inkább kissé bizarr, mintsem vonzó. Egy hatalmas kommunista ország, amely a nyugati kapitalizmus talpköve, napi kevés rizsért dolgozó milliók, és milliárdos kölcsönök a rendszeresen étkező, de rendesen eladósodott országoknak. Technikai fejlesztések és gagyigyártás. Erőszakos katonai nagyhatalom, ami a barátunk. Mennyi ellentmondás.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS - Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

Ha a valódi kínai kultúrával szeretnénk megismerkedni, sajnos magunknak kell utána járnunk, és erre a borongós február kitűnő lehetőségekkel szolgál. Február 3-án a kínai Újévi Koncertet hallgathattuk meg a MÜPA-ban, míg a Kogartban március 14-éig látogatható a kínai tusfestészetet bemutató Párás hegyek – Illatos virágok elnevezésű tárlat néztük. Mi az utóbbira látogattunk el.

PestiSracok facebook image

kinai tus kogart

A kínai tusfestmény letisztultságával eleve vonzza a szemet, de sokáig nem találtam a kulcsot hozzá, nem találtam választ a miértre. Aztán egy, a kínai piktogrammal foglalkozó könyvben ráakadtam egy szerzetes jégmadarat ábrázoló munkájára. Sokáig kellet figyelnem, mire megértettem, hogyha a képről bármelyik ecsetvonást kitörölnénk, az egész kép egy kusza, fekete irka-firka maradna csupán. Hogy a szerzetes ebben a képben azt tanítja a számomra, hogy milyen a tökéletes egyszerűsítés, milyen a minden felesleges részlettől megtisztított lényeg, a se nem több, se nem kevesebb. Hogy ebben a minimalizmusban micsoda hihetetlen gazdagság, erő és tudatosság rejtőzik, hogy az ecsetvonások minimális számával arányosan hogyan maximalizálódik azok a fontossága. Tökéletes tömörítés, hihetetlen precízió.

Aki már látott igazi szamurájos filmet, az tudhatja, hogy a kardozós jelenetek éppenséggel a legunalmasabbak. A szamuráj, a harc mestere nem villog, nem üvöltözik, egyszerűen csak kioszt a három ellenfélre három darab vágást, és mire azok eldőlnek, a kard már újra a hüvelyében pihen. Az ilyen epizódok is azt mutatják, mennyire precíz és mértéktartó a keleti kultúra, és hogy ez a filozófia mennyire áthatja az írás, a festés és a harc művészetét. Nem véletlen, hogy a Hős című filmben a harcost az a filozófia teszi legyőzhetetlenné, amelyet végül egyetlen piktogramnyi szóba sűrít. A piktogram megfestésének módja egyúttal legyőzhetetlen harci technikájának kulcsa is. Értjük ezt az egységességet?

A Kogart kínai tusfestmény tárlatán sajnos rögtön szembesülünk azzal, hogy a megértés egy részéből ki vagyunk zárva. A több ezer éves hagyomány a legbecsesebb művészeti ágnak az írást, rögtön utána a festészetet tartja, és nem is véletlen, hogy e két művészeti ágat egyszerre szerepelteti. A képek és a melléjük írt versrészletek, bölcsességek kölcsönösen hatnak egymásra, értelmezik egymást, a befogadó számára sokkal tágabb teret hagyva a kompozíció értelmezésére. Akik abban reménykednek, hogy a versek lefordításával közelebb jutnak a megértéshez, sajnos csalatkozniuk kell, mert mind az írásképhez, mind az írásjelekhez önmagukban további értelmezési lehetőségek társulnak…

kiai tus 2

Természetesen nem szabad föladni a megértést célzó szándékot, jómagam is tökéletesen megelégedtem annak elgondolásával, ahogyan számtalan vázlat után, a mozdulatsorok elmélyült, a tökéletest megcélzó ismétlése után a mű megszületik. Ebben a folyamatban az alkotó végül tökéletesen eggyé válik a művet létrehozó mozdulatsorral, a kezében és a szívében egyaránt benne van a létrehozandó kép, és ezzel egyetemben az a mondanivaló, amit a kép hordoz, amit általa a szándékot mozgató mögöttes filozófia tanítani akar. Az alkotó tehát eggyé válik a tartalommal, és a jellel, ami azt hordozza. Erre mondják, hogy a kínai festő nem utánoz, hanem teremt. Egészen elképesztő.

A kiállítás anyagán is megmutatkozik, hogy a kínai festők témái egészen egyszerűek, apró természeti megfigyeléseken alapulnak, vagy egy tájat mutatnak be. Az ember egészen lényegtelen szereplő itt, gyakran látjuk, amint a képen üldögél, nézelődik, gondolkodik, meditál. Élvezi a festményt, ami körülveszi. Ha másért nem, egy nagy levegővételért, egy lélegzetnyi harmóniáért is érdemes végignézni ezeket az alkotásokat, mert általuk nem a valóság másolatával, hanem a lelkével találkozhatunk A portré, mint a harmadik kedvelt téma is inkább a szereplő érzelmeiről, belső világáról árul el valamit, mintsem külalakjáról.

Aki még jobban el szeretne merülni a kínai tusfestészet rejtelmeibe, látogasson el vasárnaponként az ingyenes tárlatvezetésre, vagy a legközelebbi rendezvényre február 22-én, a tavaszváró családi napra. És ne hagyja ki a kínai hippiket ábrázoló legyezőt se…

fotó: psmagazin.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?