Pesti Srácok

„Mondik Noémi, légy a legjobb barátnőm!”

Aki a kilencvenes évek szülötte és nem csábította el idejekorán a Photoshop és más képszerkesztő programok, az tudja milyen, mikor Paintben kezd el alkotni az ember. Ezt, a mára már szinte nosztalgikusnak tűnő, rajzolási módot választotta a Godot Galéria jelenlegi két kiállítója: Kovács Orsi és Mondik Noémi.

CSENGERI VIKTORINA - Nullahategy

Közel egy hete, október 17-én tettünk mi is látogatást a Bartók Béla úton található hangulatos kis galériában. A bejárat előtt álldogáló kisebbfajta, fiatalokból álló tömeg rögtön elárulta: a két alkotónő számottevő rajongótáborral rendelkezik. Kettőjük közül Mondik Noémi neve ismerősen csenghet, hiszen a Képzőművészeti Egyetem hallgatója a nemrég futó Ki Mit Tube? egyik zsűritagjaként is jeleskedett. Noéminek nem ez az első kiállítása, tavaly a Király utcában található kolor-ban is találkozhattunk alkotásaival.

PestiSracok facebook image

„Mindjárt megrajzolom, ahogy az emberek kiállításokra járnak, hogy megnézhessék a képeket, amik amúgy a tumblira lettek volna kirakva, csak kurvára nem töltődnek már be, ezért ki kell őket nyomtatni és elvinni a Godot Galériába. Ilyen inverz jetson család, jajj :DD:(((((((((„

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?