Utazás Budapest középpontja felé - a Kisföldalatti megújult múzeumáról
Verne Gyula, akit a franciák valamiért Jules Vernének neveztek, 1864-ben jelentette meg „Utazás a föld középpontja felé“ című fantasztikus regényét. A könyvben egy kissé őrült tudós kísérelte meg a föld mélyébe történő lejutást, ám most hagyjuk, mit mondott volna erre Freud, ugyanis bő harminc évvel később Budapesten ez sikerült.
BARTA ZSOLT - Nullahategy
Világszenzáció Pesten
Az 1870-es évekre az Andrássy sugárútra beköszöntött az áldatlan közlekedési állapotok ideje. A korabeli sajtó naponta ostorozta az omnibuszok hosszas menetidejét, nem beszélve a zsúfoltságról, melyek a lóvontatta szerelvényeken uralkodtak. A közlekedés korszerűsítése érdekében több megoldási javaslat született, ám ezeket rendre elutasította a város. Közeledett a Milleniumi Kiállítások ideje is, ami azt jelentette, hogy a Városliget felé jelentősen megnövekszik majd a forgalom, így mindenképpen ki kellett találni valamit. Balázs Mór, a Közmunkatanács nagytiszteletű tagja mondta ki végre, mi lenne, ha a londoni példán felbuzdulva egy föld alatti vasút szolgálná ki a megnövekedett igényeket. Az 1894-ben hirtelen kiírt pályázatot a Siemens s Halske cég nyerte el, de csak azzal a feltétellel kezdhették meg a munkálatokat ha vállalták, hogy bő 21 hónappal később, a Milleniumi Kiállítás megnyitójára el is készülnek vele. Az építkezés sikerrel járult, így 1896 május 8-án, maga Ferenc József császár utazhatott elsőként rajta, s nyilván mindennel nagyon meg volt elégedve. A pesti földalatti vasút hamar világszenzációvá vált, hiszen motorvonataival a londoni, gőzhajtásos földalattit is lekörözte.
A földalatti hétköznapjai
A szerelvények reggel 6 és este 23 óra között, 4 percenként közlekedtek. Külön dohányzó és nemdohányzó kocsik szolgálták a már akkor is kényes piperkőcök, dámák és keménykalapos gigerlik nem mindennapi igényeit, ahogy arról a korabeli sajtó is többször beszámolt. Az állomások fölé díszes épületeket emeltek, ahol jegyet válthatott az utazni vágyó milliő. A földalatti a Gizella térről (ma Vörösmarty tér) indult, majd a Deák Ferenc tér és a Váczi körút (ma Bajcsy Zsilinszky körút) következett, az Opera, Oktogon, Vörösmarty utca után a Körönd (ma Kodály körönd), a Bajza utca, és az Aréna úti megálló (ma Hősök tere), míg a végére két felszíni állomás, az Állatkert és az Artézi fürdő (ma Széchenyi Gyógyfürdő) maradt. Így el is teltek az évtizedek.
A múzeum
1955-ben a Kelet-Nyugati metróvonal építése miatt a Deák Ferenc téri állomást áthelyezték az Engels térre (ma Erzsébet tér). Az így feleslegessé vált alagútszakaszban 1975-ben Földalatti Vasút Múzeumot hoztak létre, ami többszöri bezárás-újranyitás-korszerűsítés után idén szeptemberben nyitotta meg ismét kapuit.
A modern üvegajón át való bejutás után az ember azt várná, hogy félhomályos, titkokkal teli, kísérteties folyosókon botorkál majd, elől egy korhű ruhába bújtatott BKK ember emeli fel sokat megélt viharlámpáját, hogy csak szorosan a nyomában, senki ne maradjon le, esetleg a messzeségben az öreg Küsmödi bácsi is felbukkan, kincset keres, miközben fityiszt mutat a betolakodóknak, de nincs semmi különös, egy neonfénnyel megvilágított, körülbelül 2-300 méter hosszú folyosó az egész, igaz eredeti motorkocsi is van, ám felszállni nem lehet. Viccesek azonban a szerelvényekben elhelyezett bábuk: a legrégibb, Siemens kocsiban egy olyan boldogtalan kisfiú néz ránk szomorú tekintettel, hogy csak arra gondolhatunk, bizonyára nem volt jegye, s bezárták a már akkor is létező, szigorú ám igazságtalan ellenőrök. A mai, modern kort jelképező kocsiban viszont az 1976-os Kudlik Julit fedezhetjük fel, amint fáradtan, maga elé bámulva utazik hazafelé, fárasztó lehetett az aznapi Delta Magazin tv felvétele. A folyosó jobb oldalán elhelyezett tárlókban a hajdani tervrajzok néhány darabját, korabeli vonaljegyeket, s képeslapokat, fotókat tekinthetünk meg. Kicsit olyan ez az egész, mint az okos lány esete Mátyás királlyal, morfondírozunk kifelé menet, hogy láttunk is valamit, meg nem is.
