Farsangi népszokások, avagy jajj a vénlányoknak!
Bár odakint még mínuszok repkednek, nem árt tisztában lenni azzal, hogy január 6, vízkereszt óta a farsang szezonjában vagyunk.
BARTA ZSOLT- Nullahategy
Ebben az időszakban már az ókori Rómában is rendeztek álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat, úgynevezett Saturnalia ünnepet, a téltemetés-tavaszvárás jegyében. A mulatságok egy álló hétig tartottak, a szegényeket megvendégelték, a családtagok ajándékokat adtak egymásnak. Ilyenkor rendezték a kedvelt gladiátor viadalokat is. Latin nyelvterületen a „carneval” szó a farsang megfelelője, jelentése a hús elhagyása. Más magyarázatok szerint azt a díszes szekeret nevezték carrus navalisnak, amelyet egykoron vidám, álarcos menet tolt végig Róma utcáin, innen a karnevál elnevezés.
A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart. Maga a szó német eredetű, „faseln” jelentése: fecsegni, fantáziálni, pajkosságot űzni
A középkorban azt hitték az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban - amikor rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák - a Nap elgyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, jelmezes farsangi felvonulással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni ezeket.
Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük, már Mátyás korában divatban voltak bizonyos itáliai mintákat követő álarcos mulatságok, II. Lajos udvarában harci játékokat is rendeztek. A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át (erre utal az elnevezés is az olasz „carneval” helyett), míg az arisztokrácia körében az itáliai és francia szokások terjedtek inkább el. De fellelhetők pogány germán vagy éppen ókori görög, római motívumok is.
Farsang ünnepéhez kötődik Magyarországon a népi színjátszás kialakulása. A különféle maszkos alakoskodásokból nőttek aztán ki a különféle dramatikus játékok, amelyekben tipikus alakokat személyesítettek meg. Ilyenek voltak a cigány, a betyár, a koldus, a vándorárus, a menyasszony, vőlegény. Kedvelt volt a férfi-női szerep- és ruhacsere. Szívesen alkalmaztak állatmaszkokat is, gyakran feltűnik a játékokban a kecske, a ló, a medve. Már a XVI. századtól vannak adataink az egyik legnépszerűbb alakoskodó játékról, az ún. Cibere vajda - Konc király párviadaláról. Cibere vajda neve a böjti ételt, a ciberét jelképezi, Koncz király pedig a húsos, zsíros ételeket. Vízkeresztkor és húshagyókedden megküzdöttek egymással, első esetben Konc király, másodízben pedig Cibere vajda nyerte a párviadalt. Farsangi szokások keretében szalmabábokkal is eljátszották a tréfás küzdelmet.
A nagyobb falvakban tartottak álarcos, jelmezes felvonulásokat is, melyeket legtöbbször a farsang utolsó napjaiban, azaz farsang farkán rendeztek. A menetben ott haladtak a tipikus figurák (cigány, koldus, betyár, vándorkereskedő, borbély...), időnként megálltak és rögtönzött tréfás jeleneteket adtak elő. Gyakran szerepelt a menetben egy ál-menyasszony illetve ál-vőlegény is, és különösen, ha abban az időben nem tartottak valódi lakodalmat a faluban, tréfás esküvőt rendeztek nekik. Hogy a móka még nagyobb legyen, gyakorta a férfi-női szerepeket felcserélték, vagy a női szerepeket is férfiak alakították. A felvonulókat általában muzsikusok is kísérték.
Az udvarlás, párválasztás és lakodalmak legfőbb idejea hagyományos paraszti életben a farsang időszaka volt. A farsang adott alkalmat arra, hogy tréfásan vagy durván figyelmeztessék azokat akik még nem mentek férjhez. A vénlánycsúfolásnak négy fontosabb változatáról vannak leírások: tuskóhúzás, szűzgulya hajtás, kongózás, ál-esküvő. Egyes vidékeken népszerűek voltak az ál-bírósági tárgyalások, melyeken a vádlottakat bábuk helyettesítették, vagy éppenséggel állatokat ítéltek el.
Természetesen ezek tréfás szokások voltak, nem kegyetlenkedések. Gyakori volt a téltemetés vagy farsangtemetés dramatikus megjelenítése is. A telet általában szalmabáb személyesítette meg, de lehetett csúf öregasszonyt ábrázoló rongybábu is. Ezeket aztán elégették, vagy betemették a hóba.
