Pesti Srácok

A Saul fia nyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban

Nemes Jeles László Saul fia című filmje kapta a zsűri nagydíját a cannes-i filmfesztivál záró ceremóniáján vasárnap este. Ez az első magyar film, amely elnyerte a világ legrangosabb filmfesztiváljának második legfontosabb díját, és ez a legjelentősebb elismerés, amit magyar film bezsebelt az elmúlt három évtizedben. Az Arany Pálma-díjat Jacques Audiard Dheepan című filmje kapta, a legjobb színész Vincent Lindon lett, a színésznők mezőnyében Rooney Mara és Emmanuelle Bercot alakítását megosztott díjjal ismerték el.

"Inkább azt szeretném, ha nem nyernék semmit" - mondta Nemes Jeles László egy héttel ezelőtt az Origónak adott interjújában. A Coen testvérek vezette zsűri azonban figyelmen kívül hagyta a 38 éves magyar rendező óhaját, és a cannes-i filmfesztivál vasárnap esti ünnepélyes záróceremóniáján a Saul fiá-nak adta a zsűri nagydíját.

Ezzel a Saul fia lett az első magyar film, amelyik megkapta a cannes-i filmfesztivál második legfontosabb díját - 1984-ben Mészáros Márta a Napló gyermekeimnek című alkotásáért a Grand Prix Spécial du Jury-t (A zsűri speciális nagydíja) nyerte el, ami kevésbé rangos elismerés volt, mint az 1995-ben alapított zsűri nagydíja. A Saul fia díja óriási eredmény, a legjelentősebb elismerés, amit magyar film bezsebelt az elmúlt három évtizedben.

PestiSracok facebook image

Forrás: origo.hu

Fotó: AFP/Valery Hache

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.