Pesti Srácok

Szépülő városközpont - Elfogadták a 3-as metró szerelvényeinek felújításához kapcsolódó megállapodást

Elfogadta a 3-as metró szerelvényeinek felújításához szükséges pénzösszeg tőketartalék útján történő biztosításáról és a forrás felhasználásának feltételrendszeréről szóló, a BKV Zrt.-vel kötött megállapodást a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

MTI

Metro1Az elfogadott előterjesztés szerint a 3-as metróvonal járműparkja korszerűsítéssel egybekötött felújításának kezdési időpontja a vállalkozási szerződés megkötésének tervezett dátuma, azaz július 1-je. A befejezés tervezett időpontja pedig - az üzembe helyezés tervezett határideje - 2017. december 31. A járműpark felújítására 60 milliárd forintnyi kölcsönt vesz fel euróban a főváros. A fejlesztési feladatot a BKV Zrt. valósítja meg, a BKK Zrt. mint a közútkezelői és közlekedésszervezői közfeladatok ellátására kijelölt szervezet ellenőrzési és együttműködési kötelezettsége mellett.

PestiSracok facebook image

Az előterjesztést 27 igen és 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Nemmel szavazott Gy. Németh Erzsébet (DK), míg Csárdi Antal (LMP) tartózkodott. Csárdi Antal a javaslat elfogadását megelőző vitában felszólalva azt mondta, egy korábbi bizottsági ülésen számára az derült ki, hogy a 3-as metró felújításának 60 milliárdos költségével szemben az új szerelvények beszerzése mindössze 2 milliárd forinttal kerülne többe, így pedig érthetetlennek tartja, hogy a városvezetés miért ragaszkodik az előbbihez. Tarlós István főpolgármester reagálásában hülyeségnek nevezte a 2 milliárd forintos különbséget, továbbá megjegyezte, hogy Budapest felújításra kapta az állami hitelgaranciát.

Takács Péter, a BKV vezérigazgató-helyettese hozzátette, a bizottsági ülésen téves adat hangozhatott el, hiszen az új szerelvények beszerzése legalább 90-92 milliárd forintos költséget jelentene. Gy. Németh Erzsébet azt mondta, a metrófelújítás ezer euró pontossággal meghatározott kerete alapján azt gyanítja, hogy előre eldöntötték, melyik társaság nyeri majd el a metrófelújítást. Tarlós István válaszában ezt határozottan cáfolta, és kiemelte, a felújításra négy pályázó van és azt szeretnék, ha közülük a legjobb nyerne. A javaslatban kiemelték, hogy a 3-as metróvonal Magyarország legnagyobb forgalmat bonyolító vasúti rendszere. Építési hossza 17,3 kilométer, ebből 15,5 kilométer alagúti szakasz, és 20 állomás van a vonalon. A vonalat munkanapokon 520-540 ezer utas használja, több mint amennyien a teljes országos vasúti hálózatot.

A 3-as metró építése több szakaszban 1970-től 1990-ig tartott, a szakaszok infrastruktúraelemei (építmények és az azokban lévő műszaki berendezések) az elmúlt több mint 3,5 évtizedes folyamatos működés alatt erősen elhasználódtak, ez alatt semmilyen komolyabb felújításon nem estek át, felújításuk halaszthatatlanná vált. A vonal és teljes járműparkjának megújítása "hosszú ideig nem halasztható, a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban" meg kell valósítani - olvasható az elfogadott előterjesztésben.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.