Üzenet a falon, avagy diafilmkritikák - Az idilli gyerekkor vízjelei
Három diafilmről írunk, ezúttal arról a világról, ami leginkább megidézi az egykori csokoládés papírok és háború előtti mesekönyves illusztrációk fele királyságát. A Kismalac meg a farkasok, a Jancsi és Juliska és A telhetetlen méhecske című mesét vetítettük le a gyerekszoba falára.
PZL - nullahategy
A diafilm maga a megnyugtató állandóság. A diatekercsek a mai napig ugyanolyan színes műanyag hengerben találhatóak, mint a hetvenes években, a mesék nemcsak a történetet merevítik ki, hanem a gyerekkorunk világát is. Úgy gondoltunk kritikai sorozatot indítunk, diafilmekről írunk, talán nem volt még ilyen.
A kismalac meg a farkasok Enyvvári Herbert és Macskássy Dezső alkotása. A biedermeier életképek és a korai Warner Bros rajzfilmek világa formálódik bűbájos képi környezetté, melyben hangsúlyos szerep jut a néprajzi elemeknek. A mese végén tulipán ládán pihen meg a malac, aki a Bolondos dallamok Cucu Malacával is mutat némi rokonságot, ugyanakkor a ruházata beidézi a székely favágót is. Móricz Zsigmond versére komponált, remek ritmusú dia nyelvében is izgalmas, olyan szavakat ismerhet meg a gyerek, mint a „kunyorálni”.
Macskássy és Enyvvári ügyesen oldotta meg azt a problémát is, mely szerint hogyan tegyék félelmetessé a farkasokat, ugyanakkor a gyerekek mégse pisiljenek be, amikor meglátják vicsorgó pofájukat. A dia néhány emblematikus képe szinte beég a tudatunkba, például az egymás hegyén-hátán álló farkasok látványa felejthetetlen vizuális kisülés. A malac sem egydimenziós, a cuki kucuból, ahogy a zsákba gyömöszköli farkast, nemcsak ravaszkás mosoly olvasható le, hanem szinte a kéjes vigyor is. A Vége felirat a diák fontos identitás eleme, itt is emlékezetes a zárlat, a nap előtt átsuhanó alakok rajza embléma értékű megnyilvánulás.
Macskássy Gyula és Dargay Attila 1963-as alkotása, a Jancsi és Juliska "főcímében" mézeskalácsot látunk, majd gyerekírással jönnek az alapinformációk: Grimm mese alapján a szöveget Rónai Éva készítette. A nyitó képben egy nyuszi szemszögéből látjuk az erdőszéli tisztást, Jancsiék házát, aminek tetejére gombák és virágok nőttek. Egy fakopáncs keretezi a kép másik oldalát, a diát néző gyereket percekig képesek figyelni egy-egy részletet. Jancsi apja megidézi a parasztábrázolás kedves, kissé karikatúraszerű formáját, ahogy a harmincas évek plakátvilágát is. Van itt mókus, gomba, pillangó, csupa olyan motívum, amit a gyerekek is szívesen lerajzolnának. A képi világ utal a harmincas évek art deco kerámiaira is, illetve a háború előtti meseillusztrációkra, és csomagolópapírok világára is. Jól fókuszált a történet, a "storybord" remekül leköveti a mese főbb dramaturgiai pontjait. A legnagyobb kihívás bizonyára a mese idillje és a boszorka gonosz világának egy térbe terelése volt, de az alkotók remekül ellenpontozták a Vasorrú Bába rémes kinézetét (az egyik képkockán leginkább egy gimis, vénkisasszony magyar tanárnőre emlékeztet) a kedvesen rafkós macskájával. A rímelés meg-megdöccen, de annyira szerethető a Macskássy és Dargay víziója, olyan tökéletes a gyermeki idill, (pl. a körtáncot járó állatok jelenete), hogy mindez mellékes körülmény.
A telhetetlen méhecske is Dargay Attila és Macskássy Gyula közös alkotása, a történetet Ják Sándor szerkesztette. A főcím A-betűjében kanalat látunk, abból csorog a méz. Ebben a mesében a játékosság is komoly szerepet kap, a "méhek a mézet készítenek laboratóriumban" - felejthetetlen kép, ahogy emlékezetes marad a kötelékben repülő méhraj kissé militáns illusztrációja is.
Kivételesen szép a virágok megszemélyesítése, a körtevirág körtévé válása, amikor anyai-védelmező tulajdonságokat kap az érett gyülömcs.
Ő az, aki tolmácsolja a mese a didaktikus üzenetét: ne hagyd el a társaid, repülj velük együtt. Jórészt a mézszínű kaptár motívum tartja egyben a mese képi világát. Az emberarcú szél grafikája olyan, mintha egy Illyés Gyula fordításában készült Paul Éluard verseskönyv borítója lenne, Picasso modorában. A negatív hős ábrázolását itt remekül oldotta meg az alkotó páros, a hazug lódarázsnak babos kendője és szakálla van, és mintha be is lenne rúgva, szóval, ő a rosszfiú, de azért csetlő-botló is. Meglepő egyébként, hogy a torkos kis méhecskének nincs neve, pedig ő a főszereplő. A többi szereplőnek sincs neve, mégsem lesz személytelen a mese. És van slussz poén is: a VÉGE feliraton kis masni fityeg.
