Pesti Srácok

Hol sírjaink - Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének és újratemetésének évfordulója

A fővárosban és vidéken is több helyen megemlékezéseket tartanak ma Nagy Imre egykori miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 57. és újratemetésének 26. évfordulóján. A központi ünnepségek keretében a budapesti Vértanúk terén található Nagy Imre-szobornál és a néhai miniszterelnök sírjánál is koszorút helyeznek el.

MTI

budapest-mucsarnok-1989-A központi állami rendezvényeket szervező Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) szervezésében délelőtt 9 órakor Budapesten, a belvárosi Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobornál egy szál fehér rózsával és néma főhajtással emlékeznek a mártírokra. A megemlékezésen beszédet mond Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke.

PestiSracok facebook image

A rákoskeresztúri Új köztemetőben található nemzeti emlékhelyen, a 300-as és a 301-es parcelláknál 11 órától katonai tiszteletadás kíséretében tartanak koszorúzást. A kormány nevében Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára helyez el koszorút. A nap további részében bárki tiszteletét teheti Nagy Imre sírjánál. Az 56-os emlékhelyeken több párt is lerója tiszteletét Nagy Imre és mártírtársai emléke előtt.

Debrecenben az önkormányzat és a Nagy Imre Társaság Hajdú-Bihar megyei szervezete rendez megemlékezést, Pécsen Páva Zsolt polgármester helyez el koszorút az 56-os emlékműnél. Június 16-án az 1956-os forradalom mártírhalált halt miniszterelnökéről, Nagy Imréről és mártírtársairól, a forradalmat követő megtorlás áldozatairól emlékezik meg az ország.

Az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét és mártírtársait, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét huszonöt éve, 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában. A Hősök terén tartott gyászszertartás, majd az azt követő rákoskeresztúri temetés a magyar rendszerváltás katartikus eseménye volt, amely a szocialista korszak végét is jelképezte.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.