Pesti Srácok

Újabb elismerést kaphat a „Saul fia” - a Lux-díjra jelöltek listáján Nemes László filmje

Két magyar vonatkozású filmet, Nemes Jeles László Saul fia című alkotását és Alexander Nanau román-magyar-német koprodukcióban készült Totó és nővérei című filmjét is jelölték a 2015-ös Lux-díj tíz elődöntős filmje közé - olvasható az Európai Parlament vasárnapi közleményében.

MTI

A Lux-díjjal az EP minden évben az általa legjobbnak ítélt európai filmet tünteti ki, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkozik. A díj célja, hogy népszerűsítse az európai filmeket és nagyobb közönség számára is elérhetővé tegye azokat, illetve a mozik segítségével ösztönözze a kulturális párbeszédet a nemzetek között.

PestiSracok facebook image

A 10 filmből álló jelöltlistát a közlemény szerint a Karlovy Vary-i filmfesztiválon jelentették be. A tízes listát július végén háromra szűkíti az Európai Parlament, a győztesről később döntenek. A 2015-ös Lux-díj jelöltjei között van továbbá brit, spanyol, francia, valamint izlandi-dán, olasz-amerikai-német-francia-katari, bolgár-görög, horvát-szlován-szerb koprodukcióban készült film is.

A Lux-díj az idén különös hangsúlyt fektet a fiatal rendezők munkájának kiemelésére. Öt első nagyjátékfilmes fiatal rendező - Jonas Carpignano, Deniz Gamze Ergüven, Nemes Jeles László, Kristina Grozeva és Petar Valchanov - filmje került a tíz közé. Szintén fiatal rendező munkája a Toto és nővérei (Alexander Nanau) és a Kosok (Grímur Hákonarson).

A 2014-es Lux-díj filmjeinek közönségdíjasát is bejelentették vasárnap este. A legtöbb közönségszavazatot a tavalyi jelöltek közül Rok Bicek Osztályellenség című filmje kapta.

Fotó: cinestar.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.