A készlet erejéig - Best Coast: California Night, The Wanderings Of The Avener, Kendrick Lamar: To Pimp A Butterfly
Mielőtt a nagy kiadók előállnának a karácsonyi piacra szánt mindent vivő albumaikkal, nézzük át mi esett le az asztalunkról a nyári nagytakarítás közben, melyek azok a lemezek, amelyekre még érdemes odafigyelni, mielőtt határaink felé fordítják új csodafegyvereiket.
PZL - nullahategy
A Best Coast California Nights című albuma tökéletes háttérzene vénasszonyok nyarára, bár a lo-fi-hatású, csajos szörfpopra alapított projekt mára már elvesztette kislányos báját, inkább olyan, mintha egy Avril Lavigne-t hallanánk, akinek tíz évvel ezelőtti lemezét a Jesus and the Mary Chain producere keverte volna meg. Az album dalai szerethető kis semmiségek, amik éppúgy beidézik a nyolcvanas évek csajbandáinak hangzását, ahogy a Sonic Youth is eszünkbe juthat, ha nagyon élénk a fantáziánk.
Bethany Cosentino énekesnő igazi rockcsirke, kár hogy nincs saját hangja, azaz mindig valaki más orgánumán szólal meg, de már ruhamárkája is van, szóval, afféle idol is lehet, ha nem vigyáz magára. A California Nights kellemes, rádióbarát popzene, a daloknak különös akusztikát adnak a kaliforniai kertek úszómedencéi.
És ha már a rádióbarátságnál tartunk, akkor mindenképpen szóba kell hozni a The Wanderings Of The Avener albumot, amit a francia deep house és electro producer The Avener hozott össze, hogy aztán a Petőfi rádió annyit játssza róla a Phoebe Killdeerrel közösen előadott Fade Out Lines című számot, mint a Wellhellót és a Halott Pénzt együttvéve.
Pedig a Panama című nyitó számmal máris megvett minket, ami tökéletes felütése egy jófejeskedő, naplementébe hajló tengerparti lábtengózáshoz is passzoló trendalbumnak. A Kadebostanyvel előadott Castle In The Snow pedig kimondottan elegáns, áramvonalas szerzemény, amit még Adele is elirigyelhetne a francia producer DJ-től.
Az album hangképe közel áll a James Bond soundtrackek komoly esztrád hányadossal rendelkező cool világához, szóval, kevesebb menőbb dolgot lehet elképzelni egy horvátországi vitorlás túrán, mint Avener naplementék melankóiájával átitatott, blues-os huzású luxuspopját.
És hogy Kendrick Lamar lenne minden idők legjobb rappere? Nos, erről azokat kéne megkérdezni, akik az elmúlt húsz évebn ezerszer leírták már ezt a jelzős szerkezetet. Hogy a To Pimp A Butterfly lenne az új évezred legjobb hiphop lemeze? Nos, ezzel is lehetne éppenséggel vitatkozni, viszont azzal már kevésbé, hogy született-e az utóbbi időben ennél kreatívabb hiphop manifesztum.
És persze, attól, hogy valami tele van free jazz kollázsokkal, neo soul és akrobatikus funky futamokkal, még nem biztos, hogy zseniális. Nos, a Dree producelte albumon nincsenek slágerek, sőt az egész inkább egy 79 percben elszavalt lírai és dühödt esszé az USA megoldhatatlannak tűnő szociológiai kataklizmáiról. De valahogy olyan erős a húzása, hogy nemcsak azok a kritikusok imádják, akik az esztétikai értékek fölé helyezik a PC kifüggesztett házirendjét, hanem az istenadta nép is, hiszen az anyag első is volt a Billboard albumlistáján.
Mivel a To Pimp A Butterfly tele van free jazzes improvizációkkal, olyan, mintha élő albumot hallanánk, mintha egy képzletbeli hiphop költői esten járnánk, ami egyben politikai nagygyűlés is. Nem egy lazulós hiphop anyag, az biztos, nem a légy gazdag vagy dögölj meg – hiphop filozófiát vallja, hanem azt mondja Boris Gardiner után szabadon, hogy Every Nigger is a Star.
