Pesti Srácok

Csak színház és más semmi címmel készül új tévésorozat

A színház világába és az emberi kapcsolatokba enged betekintést humoros formában a Csak színház és más semmi címmel készülő új tévésorozat Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével. Az MTVA és a Megafilm Service közös hatrészes dramedyje decemberben kerülhet a képernyőre.

MTI

A Csak színház és más semmi című sorozat cselekménye a Schell Judit által alakított híres díva, Alinda és rendező férje, Csányi Sándor magánéleti válsága körül bonyolódik. Keretét egy színházi bemutató adja, amelyet az olvasópróbától a premierig követhetnek nyomon a nézők. A sorozat szereplői az előadásban résztvevő színészek és színházi szakemberek. "A Csak szex és más semmi című egész estés film sikere után kezdetben egy második mozifilm forgatásában gondolkodtunk" - hangsúlyozta Kálomista Gábor producer az MTI-nek, hozzátéve, hogy a film két alkotójának, Divinyi Rékának és Goda Krisztinának volt az ötlete, hogy inkább tévésorozat készüljön a nagy nézőszámot produkáló mozifilm nyomán.

PestiSracok facebook image

A producer kiemelte: a tévésorozat története nem kapcsolódik szervesen a mozifilméhez, nem a folytatása, csak a két főszerepet alakító színész került át a cselekménybe, amely színházi miliőben játszódik. Humoros formában a színház kulisszatitkaiba, valamint az emberi viszonyokba próbál betekintést nyújtani - mondta, hozzátéve, hogy a külső helyszínek mellett az epizódok nagy részét a Thália színházban veszik fel. A 400 millió forintból megvalósuló sorozat rendezését Nagypál Orsira és Miklauzic Bencére bízták, akik három-három epizódot készítenek el - hangsúlyozta a producer, hozzátéve, hogy a forgatás 65 napig zajlik, az utómunkával együtt a széria decemberre készülhet el.

Kálomista Gábor emlékeztetett arra, hogy a tíz évvel ezelőtt bemutatott Csak szex és más semmi ötszázezer nézőt vonzott a magyar mozikba, 120 ezer DVD-t adtak el belőle és csaknem 70 országban forgalmazták, de időről időre még ma is több magyar csatorna tűzi műsorra. "Úgy gondolom, hogy ez a sorozat, akár a mozifilm, meg tudja állni a helyét külföldön is, hiszen színház és emberi kapcsolatok mindenhol vannak, Divinyi Réka pedig nagyon jó forgatókönyvíró" - mutatott rá a producer.

Goda Krisztina forgatókönyvíró, kreatív producer az MTI-nek elmondta: a forgatókönyvírás mellett a storyline megvalósításában, a castingban, az arculat és a képi világ kialakításának folyamatában vett részt. Emellett felügyelte, hogy egységes ritmusban készüljön a dramedy hat epizódja. "A rendezésbe viszont nem akartam involválódni és a rendezők válla felett beleszólni, mert az csak káoszhoz vezet" - mondta.

Goda Krisztina hangsúlyozta: a készülő sorozat annyiban is különbözik a Csak szex és más semmi történetétől, hogy a szériában a Schell Judit által megformált Alinda színésznő lesz, míg a filmben szereplő Dóra dramaturgként dolgozott. Csányi Sándor ezúttal egy Barna nevű rendező karakterét alakítja, a filmben pedig színészként tűnt fel. "A sorozattal is azt a hatást szeretnénk elérni, hogy az emberek szeressék nézni, kikapcsolódjanak, élvezek ezeket a karaktereket és a bonyodalmakat" - hangsúlyozta.

A Schell Judit által alakított Alinda a történet elején már szétmenőben van rendező férjétől Csányi Sándortól. Schell Judit elmondta: a sorozat elején Alinda még egy nagyon kemény nő, aki a történet folyamán egyre esendőbb lesz. "Én egyszerűbben élek, az otthonommal, a gyerekeimmel foglalkozom és nem szeretek magammal annyit foglalkozni, mint amennyit egy dívának kell. Amit én hozzátudok adni egy karakterhez, az inkább a hétköznapiság" - hangsúlyozta a színművész. A fordulatos sorozatban három szatirikus szál bonyolódik párhuzamosan: a rendező és a díva, a dramaturg és színházigazgató - akiket Szávai Viktória és Szervét Tibor alakít -, valamint az öltöztetőnő és barátja, a bulvárújságíró története.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.