A két torony - A kötéltánc című filmről
Egyre több olyan film készül, aminek gyakorlatilag nincs sztorija, vagy ha igen, az egy mondatban elmesélhető. Az Everest című néhány hete bemutatott mozi arról szól, hogy egy csapat megmássza a "nagy hegyet", míg a Kötéltánc arról, hogy valaki kötélen végigmegy a World Trade Center ikertornyai között.
PZL - nullahategy
Történetet nem vittek magukkal sem a hegymászók, de nem vitte magával a kötéltáncos Philippe Petit (Joseph Gordon-Levitt) sem, ő a sztorit valahol Párizsban hagyta. Történetet abból lehetett volna írni, hogy milyen irányokat vehet a művészeti iskolás lány, Annie (Charlotte Le Bon) és Philippe kapcsolata, de a szerelmük gyakorlatilag mellékszál a filmben, nem fejlődik sehová, nincsenek közöttük valódi konfliktusok. Viszonyuk annyira mellékes, hogy amikor Philippe befejezi a mutatványát New Yorkban, Annie mintha mi sem történt volna, visszarepül Párizsba.
Pedig nehéz nem észrevenni a Lourdes-i szűzre emlékeztető Annie szépségét. Nos, ez Philippe-nek sikerül, őt csak az érdekli, hogy végigmenjen a kötélen. Ő eljut A-ból B-be, de vajon eljut-e maga a történet? Nem jut el sehová, mert a film nem tesz mást, mint felmond egy 1974-es újságcikket, ami semmi másról nem szól, mint a szédítő mutatványról. A Spielberg-tanítvány Robert Zemeckis (Forrest Gump, Számkivetett, Vissza a jövőbe) ügyesen leveszi a hetvenes évek eleji New Yorkot, a stylist, a berendezők stílusgyakorlatai tökéletes munkák, figyelemre méltó maga a mutatvány megjelenítése is, az embert tényleg a hányás és a szédülés kerülgeti, amikor Philippe ide-oda lépeget a 420 méter magasan kifeszített kötélen.
Mesterien sikerült a még épülő WTC megidézése is, de a film legfontosabb mértékegysége mégis a történet lenne, így hiába tökéletesek az együtthatók, ha a végeredmény nem jön ki. Pedig a sztorit is fel kell rakni, ki kell pányvázni, ahogy magát a kötelet is. A párizsi szín pedig elképesztően modoros, a városban csak zsonglőröket, utcazenészeket, és matrózcsíkos pólóban festő művészeket látunk, ennél egy hűtőmágnes is árnyaltabb képet mutat Párizsról. A film valódi főszereplője maga a WTC, a két torony nagyobbat alakított, mint a sablonosra vett, jópofának szánt füves arcok, akik abban segítettek, hogy felvigyék a köteleket az irodaházak tetejére.
A Kötéltánc művészetről vallott gondolatai is kínosak ("Valahol minden művész anarchista", "A színpadon nem lehet hazudni"), a Rudy papát, az öreg cirkuszigazgatót alakító Ben Kingsley az egyetlen hús-vér karakter, rajta kívül mindenki egy hangon szólal meg, még Philippe „sincs meg”, ráadásul az ő motivációit sem értjük. Látott egy cirkuszi előadást gyerekkorában, oké, de miért tesz fel mindent arra, hogy egy kötelet kifeszítve átmenjen egyik toronyból a másikba?
A film pont a csúcson válik unalmassá, hiszen hősünk legalább négyszer megy oda-vissza a tornyok között. Egyszer megcsinálta, oké, de miért kell megnézzük még háromszor ugyanazt? És persze, az első pillanattól tudtuk, hogy lesz majd utalás 2001-es tragédiára, de szerencsére Zemeckis csak a legvégén céloz erre, amikor hogy Philippe örökbérletet kap a toronytetőhöz. Két pont között a legrövidebb út az egyenes, két torony között a kötél, a múlt és a jelen között pedig az emlékezés, a film pedig szép emléket állít az ikertornyoknak, és egy őrült performance-nak. Ez a legtöbb, amit elmondhatunk róla.
Kötéltánc
Eredeti cím: The Walk
színes amerikai film
Bemutató: 2015. október 8.
Játékidő: 123 perc
Rendező: Robert Zemeckis
Szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Ben Kingsley,Charlotte Le Bon, Mark Camacho
