Pesti Srácok

Igazgatóváltás a Radnóti Színházban

Bálint András, a Radnóti Színház jelenlegi igazgatója és Kováts Adél megválasztott igazgató a színházban 2015. október 2-án tartott sajtótájékoztatón. A színésznőt a Fővárosi Közgyűlés október 1-jén választotta meg a Radnóti Színház új ügyvezető igazgatójának, miután Bálint András 30 év után nem pályázott újra a vezetői posztra. Az új igazgató megbízása február 1-től öt évre szól.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.