Pesti Srácok

Marad a Liget projekt és kiegészül a Nyugati melletti zöld sávval - Baán László közleménye

"Az elmúlt napokban a Népszabadság vetette fel, amit aztán több sajtóorgánum átvett, miszerint Demján Sándor a Nyugati pályaudvar melletti, egykor kormányzati negyednek szánt területre vinné a Liget Budapest projektet. A hangzatos, ám egyetlen szavában sem helytálló megfogalmazás teljesenabszurd következtetéseket von le egy több mint 10 éve, messze a Liget projekt elindulása előtt készített koncepció kapcsán" - írta Baán László a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

nullahategy

Baán László közleményében kiemelte: "Sem Demján Sándor, sem más nagyvállalkozó nem vihetne az egykor kormányzati negyednek szánt vasúti területre semmit, ugyanis az állami tulajdon, ennek sorsáról kizárólag a kormányzat dönthet. Másfelől természetes a cégcsoport öröme, hisz a világon bármely ingatlanfejlesztő repesne a boldogságtól, ha az általa tulajdonolt rozsdaövezeti terület közvetlen szomszédságában az állam egy sokmilliárdos ingatlanfejlesztésbe fogna.

PestiSracok facebook image

A cikk legsúlyosabb és egyben legbugyutább közlése azonban nem is a Demján-kártya felvezetése, hanem annak a tényszerű állítása volt, hogy ez a kormányzati negyed helyére kerülő fejlesztés – az írás megfogalmazása szerint - nemcsak, hogy "kiváltaná akár egészben" a Liget projektet, de ráadásul még fele annyiba se kerülne. Nos, mit váltana ki micsoda, és mi kerülne minek a felébe? A Nyugati pályaudvar vágányai melletti és/vagy fölötti helyen hogyan "váltódna ki" az Állatkert fejlesztése, a Közlekedési Múzeum történeti épületének újjáépítése, a Vajdahunyadvár és a Szépművészeti Múzeum felújítása, s legfőképpen magának a városligeti parknak a teljes megújítása? Ezeket se fele pénzből, se kétszer annyiból nem lehet megcsinálni a Nyugati mellett. Amit meg meg lehet, azt csak a Ligetnél drágábban lehet, ugyanis ezen a MÁV területen rendkívül jelentős talajcsere szükséges a súlyos szennyezettség miatt.

Arról nem is beszélve, hogy a cikk mellett közölt, hevenyészett térképvázlat láthatóan vagy a vasúti forgalom teljes megszüntetésével számolt (ami egy vadonatúj pályaudvar felépítését és költségeit jelenti majd valamikor 10-15 év múlva), vagy pedig a vasúti pályák részbeni felszámolásával és maradék részének betonszerkezettel történő lefedésével. Ez utóbbi azon túl, hogy szintén nem olcsóbb megoldás a városligeti fejlesztésnél, legfeljebb a Westend bevásárlóközpont tetején megvalósítotthoz hasonló karakterű, korlátozott zöldfelületeket hozna létre, szemben a Liget projekt teljes értékű, földfelszínen történő, több tízezer négyzetméternyi zöldfelület-bővítésével.

Mindez természetesen csak azt jelenti, hogy teljesen abszurd egy a Liget fejlesztését kiváltó és azt olcsóbban megvalósító "Nyugati" projektről beszélni. Amiről ellenben lehet, sőt racionális, az ennek a rozsdaövezetnek egy a Nyugatit a Ligettel összekötő zöldsávvá alakítása, vagyis nem "vagy-vagy"-ban, hanem a Liget projekt megvalósításához kapcsolódó "is-is"-ben érdemes gondolkodni".

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.